Másnap péntek volt, és bár napja nagyrésze ilyenkor mindig szabad, mégis szokásához híven korán kelt. Szerette a reggeli rutinját, főleg ha azt nyugodtan elvégezheti, és nem sietteti semmi. Nem mintha a rutin olyan borzalmasan hosszú, vagy bonyolult dolgokból állt volna. Csupán a reggeli zuhany, fogmosás, öltözékének kiválasztása, majd a már hozzánőtt smink, ami többnyire kimerült a vörös szemfestékből. Emlékezett, mikor még Guizhong segítségére szorult, mert az általa húzott vonalak sosem mutattak olyan szépen. Manapság az ellenkezője volt igaz. Zhongli biztos kézzel bánt az ecsettel, sőt, Guizhong sokszor kikönyörögte, hogy csinálja meg az ő sminkjét is. Zhongli általában nem bánta a dolgot.
Miután felöltözött az adott napjához megfelelően, ma például sötétbarna nadrágba, és ahhoz illő, szintén sötétbarna ingbe, ami halvány arany mintával rendelkezett az ujján, jött a reggeli tea elkészítése. Zhongli teljes teáskészlettel rendelkezett, és visszautasította az öt perc alatt elkészíthető fajtákat. Ma vendéget várt, így a tea mellé aprósüteményt is készített ki, amit még tegnap sütött. A Guizhonggal való telefonhívásából egy több órás videochat lett, szóval Zhongli hasznosította magát közben, és kitámasztotta telefonját, hogy Guizhong nézhesse ahogy süt. Egyébként is az ő egyik receptjét próbálta ki, szóval legalább a nő elláthatta tippekkel közben. Ez egyébként is egy biztonságosabb módja volt a recept kipróbálásának, mert ha Guizhong került a konyhába, annak általában beláthatatlan következményei voltak.
A tea egyébként épp csak elkészült, mikor megszólalt a csengője. Zhongli kisimította a nemlétező ráncokat ingjén, gondosan felgombolta a legutolsó gombig, felhúzta kesztyűit, majd ajtót nyitott.
- Zhongli, micsoda öröm újra látni - köszöntötte egy szelíd mosollyal Yae Miko.
- Az érzés kölcsönös - viszonozta a mosolyt, miközben beinvitálta vendégét.
Yae Miko egyike volt Zhongli legrégebbi barátainak, de egyben az is volt, akivel a legkevesebbet találkozott. Nem mintha nem akartak volna, a nő remek teapartnernek bizonyult, de lévén, hogy Inazumát tekintette otthonának, a találkáik összehozása nem volt egyszerű. Pontosan ezért jegyezte meg Zhongli, miután kényelmesen elhelyezkedtek, valamint töltött mindkettejüknek a teából, a következőt:
- Őszintén meglepett, mikor értesítettél róla, hogy Liyuében leszel. Úgy tudtam a közeljövőre nézve nem terveztél látogatást.
- Nos, az élet már csak tele van érdekes fordulatokkal - kortyolt bele teájába Miko, majd jólesően elmosolyodott. - Ez fenséges, Zhongli, a látogatásaim szinte már csak a teakészítési képességeid miatt is mégérik. Több száz, ha nem ezer éve, hogy képes volt bárki is ilyen jól elkészíteni nekem ezt a típust.
A tea mindig is fontos pontja volt a barátságuknak. Egészen pontosan, így kezdődött az egész. Évekkel ezelőtt, egy véletlennek köszönhetően futottak össze. Yae Miko találomra próbált teát kérni egy viszonylag népszerűnek számító teázóban, amit Guizhong is szeretett, és amit Zhongli közel sem. Miko végül nem lett elégedett a rendelésével, és ezt a bolt tulajdonos tudtára is adta. Zhongli, aki végighallgatta a panaszkodást, és tökéletesen egyet tudott érteni annak minden szavával, a nő lenyugtatása végett megpróbált pár szerinte elfogadható teával rendelkező helyet ajánlani. Végül beszélgetésbe elegyedtek, és Mikot lenyűgözte Zhongli tudása a témában, olyannyira, hogy az utóbbi megígérte, egyszer főz teát a kitsunének, majd elváltak útjaik. Mikor Miko megjelent pár héttel később, teát követelve a küszöbén, kissé ledöbbent, de végül beinvitálta, és volt oly kedves, hogy egy életre lenyűgözze a teakészítési tudományával.
- A tőled származok dicséretek szívmelengetőek, mint mindig, még akkor is, ha úgy érzem jócskán túlzol a képességeimet illetően. Ez csak egy egyszerű tea.
- Én sose túlzok - kuncogott a kitsune. A mozdulattól megcsendültek fülében hordott jókora ékszerei.
Zhongli szinte már el is feledkezett róluk, jobban mondva arról a bizonyosról, amelyik a visionjét foglalta magában. Yae Miko volt Zhongli egyetlen ismerőse, aki rendelkezett eggyel, ami nem meglepő, hiszen ő volt egyben az egyetlen ismerőse, aki már évezredeket megélt. Akkortájt egy vision nem volt olyan ritka látvány, mint manapság. Vagyis, ez nem igaz. Zhongli számtalan hamis visiont lát lógni emberek oldalán nap, mint nap, nyaklánc, vagy egyéb ékszerként. Erejük persze nincs, és a legtöbb boltban kaphatóak a replikák. Divatos kiegészítőnek számítanak.
Azonban olyan vision, amit az istenek adnak az általuk méltónak véltnek nem nagyon akad. Az általános közvélemény szerint évszázadok óta nem kapott senki se. Zhongli ezzel egyet tudott érteni, hiszen ő maga is egyetlen egyet látott egész életében, mégpedig azt, ami most a szemei előtt táncolt finoman megmunkált fülbevaló képében. Teljesen másképp festett, mint egy hamisítvány, még azokhoz a jobb replikákhoz sem lehetett hasonlítani, amik halványan pulzáltak is. A kettő ég és föld volt. Zhongli, ha picit is rákoncentrált, érezte a belőle áramló erőt, és azt a halvány elektromosságot, amit kibocsátott. Vajon hogy nem áll fel Miko haja az elektromosságtól?
- Egyébként munka miatt vagyok itt - vallotta be végül a kitsune. - Ei, mármint a nagyságos Electro Archon Liyuébe látogat, hivatalos látogatás, és jöttem vele. Ha meg már itt vagyok, természetes, hogy meglátogatok egy ilyen öreg barátot, nem igaz?
Zhongli kicsit sértve vérezte magát, amiért Miko úgy kihangsúlyozta az "öreg" szót. Először is, Zhongli csak huszonöt, másodszor a kitsune több ezer évvel idősebb nála. A kijelentés szimplán csak sehogy sem helyes.
- Oh, egy bejelentetlen látogatás? - vonta fel szemöldökét. - A Qixing általában büszkén bejelenti, ha a megmaradt Archonok egyike ellátogat hozzánk.
- Mint mondtam hivatalos út, és titkos. Remélem bizalmas információként kezeled.
- Ez csak természetes - biccentett. Aztán a kíváncsiság erőt vett rajta, és megkérdezte. - Esetleg a látogatás indoka...?
- Államtitok - biztosította Yae Miko, majd ajkai csintalan mosolyba rendeződtek. - De mivel rajtad kívül bárki meg tudná tippelni, aki tv-t néz, kicsit segítek.
- Tv-t? - ráncolta szemöldökét Zhongli, és pillantása a nappalija közepén, a falra felszerelt képernyőre vándorolt. Már beköltözése óta ott volt, ez az egyetlen ok, amiért rendelkezett vele. Elvégre Mikor helyesen tippelte meg, hogy soha nem kapcsolja be magától. Ha Guizhong nem lenne, valószínűleg a telefonját se használná, talán nem is lenne neki, nemhogy az az okos, nagyképernyős ami most.
Miko körbe futtatta szemeit a konyha-nappalin, majd miután felfedezte a távirányítót, bekapcsolta a készüléket és a hírcsatornák felé navigált. Az elsőn láthatóan nem az ment, amit várt, de a másodiknál diadalmasan felcsillantak a szemei, majd adott rá némi hangot. Zhongli kíváncsian függesztette tekintetét a képernyőre.
Épp egy riporter nő beszélt, háttérben látszólag Liyue külvárosával.
- Nem messze ettől a helytől történt a támadás, ahol jelenleg is állunk - mondta a riporter. - A szakértők szerint több száz éve nem történt hilichurl támadás ilyen közel a városhoz, ez pedig aggodalomra ad okot mindnyájunk számára. A helyzetet súlyosbítja, hogy az elmúlt hónapokban számtalan, létszámukban egyre növekvő tábor kerül bejelentésre, amik láthatóan nem fogynak a Milileth fáradozásai után sem. A mostani támadás azonban már áldozatokat is követelt. Talán itt lenne az idő a védelem növelésére, és egy hatásosabb fellépésre ellenük?
Zhongli a szemöldökét ráncolta. Bár a történések tényleg sajnálatosak voltak, és aligha tudott visszaemlékezni, mikor hallott utoljára halálos kimenetelű hilichurl támadásról, de ettől függetlenül ezek a lények mindig is ott voltak, és mindig is kint éltek a vadonban az emberek mellett.
- Elismerem, hogy ez az... incidens súlyosabb a megszokotnál - fontolta meg szavait Zhongli. - De a hilichurl támadások mindig is voltak. Talán nem halálosak, de... Ennyire súlyosan elszaporodtak volna, hogy már maga a Raiden Shogun is felbukkan nálunk?
Miko leintette.
- Az egyszerű hilichurlok sose jelentenének problémát - fintorgott. - De mostanában az abyss a szokotnál nagyobb hatást gyakorol rájuk, jobban eltorzítja őket. Ettől erősebbek, agresszívabbak. És hirtelen mindenhol ez a helyzet, nem csak Liyue környékén, hanem egész Teyvatban. A Qixing pedig lépéseket tesz, az új fiatal vezetőjük legalább egy rátermett valaki, nem úgy mint mindenki más ezen a földön - ingatta a fejét. Zhongli gondolatban feljegyezte, hogy később megemlítse Guizhongnak, hogy a nővérét dicsérték más diplomaták. Persze nem említi meg a forrását, de Guizhong úgyis tudni fogja, hogy Yae Mikoról van szó. - Az összes Archont meghívta, de szokás szerint még a megmaradt párból sem képes mindenki feltűnni. Az Electro Archonon kívül csak Mondstadt-é tűnt fel, de ő... Hm, mindegy is, jobb nem véleményezni őt. Persze Einek is könyörögnöm kellett, hogy jöjjön el, és vegye komolyan, tehát aligha csodálkozhatok, hogy a Hydro Archon is pont most döntött úgy, hogy eltűnik a föld színéről.
Zhongli... főként csak bólogatott. Nem volt benne biztos, hogy neki ezen információk bármelyikét is hallania kellett volna. Az Archonok magánügyei nem tartoztak egy olyan apró, átlagos halandóra, mint ő. Számára az is igencsak lenyűgöző volt, hogy Miko milyen könnyedén beszél róluk ilyen laza stílusban. Elvégre ezek több ezer éves lények voltak, a régi legendák maradványai. A legtöbb nemzetnek és elemnek már nem is volt Archonja, ahogy Liyuének sem. Liyue utolsó Archonja Rex Lapis volt, aki már kétezer éve halott, azóta pedig sosem emelkedett fel újabb, mint ahogy más nemzetek soraiból sem emelkedtek újabb Archonok, ha egy elbukott. Zhongli tudása, és a történelemkönyvek nyilvántartása szerint, a legújabb és egyben legfiatalabb Archon a Hydro Archon volt, aki Rex Lapis halála körül emelkedett fel.
Szóval Zhongli inkább nem háborgatta a velük kapcsolatos dolgokat. De valami más felkeltette az érdeklődését.
- Mi az az abyss?
Yae Miko olyan hevességgel kapta felé a tekintetét, hogy Zhongli biztosra vette, egy olyan információt ragadott ki a kontextusból, amit hallania sem kellett volna. Miko azonban ahelyett, hogy közölte volna, felejtse el ezt a szót is, azt kérdezte:
- Nem tudod, huh?
- Nem rémlik, hogy bárhol is olvastam volna már róla, vagy hallottam volna említve, a memóriám pedig igen ritkán hagy cserben - bólintott.
- Nos, ha belegondolok, ez nem meglepő - bólogatott Miko, inkább magának, mint ténylegesen neki. - Mindegy is, addig örülj, míg nem tudod mi az.
Zhongli nem faggatta. Nem érezte, hogy bármi joga is lenne faggatni. Inkább hagyta a nőnek, hogy a beszélgetésük könnyebb vizekre evezzen, és nyugodtan élvezhessék a teát.
Ajax bekúszott a repedéseken, és csak azután öltött testet, hogy rájött a dolgozószobája nagyon is népes. A víz engedelmesen formázta meg az ismerős vörös fürtöket, és évezredek óta nem öregedő arcot, hogy aztán szembe nézzen az ablakpárkányról épp lepattanó Xiao nem túl lelkes, sőt, kifejezetten mogorva arcával. Persze Xiao arca mindig kifejezetten mogorva volt, főleg akkor, ha Ajaxszal kellett foglalkoznia.
- Szóval végre méltóztattál visszatérni - kezdte az alacsonyabb, és tőle alig pár lépésre torppant csak meg, majd ott karba fonta a kezeit. Hosszú, magas lófarokba fogott hajának pár tincse átlógott a vállán. - Mégis hol voltál az elmúlt napokban?
- Az arcodból ítélve pontosan tudod, hol voltam - sóhajtott, noha boldogan szárnyaló érzéseit aligha tudta lelohasztani a másik szokásos szent beszéde, ami már most tudta hogy érkezik.
- Felkerested - vágta rá a másik.
- Persze, hogy fel. Mit vártál, hogy ennyi év várakozás után nem fogom?
- Nem szabadna belefolynunk az életébe. Lord Rex Lapis most egy halandó, aki saját élettel rendelkezik, és akinek nincs tudomása a múltjáról. Csak összezavarnánk!
- Én nem te vagyok, Mr. Letérdelek Előtte Mindenki Előtt a Semmiből - ingatta fejét Ajax, mire Xiao arca egy halvánnyit pirosabbra váltott. - Nem terveztem lerohanni mindennel. De... Nem tudok csak úgy távol maradni tőle. Kizárt dolog.
- Tehát igaz? - lépett elő a tömött könyvespolcok közül egy harmadik alak. Ganyu egy régi Liyue-i legendákat összegyűjtő könyvet szorongatott, Ajax pedig tudta, hogy szinte mind Rex Lapisról szól, hiszen ő maga is milliószor végigolvasta már. - Akit Xiao talált... Tényleg ő az?
Ajax arca meglágyult.
- Ő az - jelentette ki magabiztosan. Ez a két apró szó így kimondva hihetetlen boldogságot okozott még neki is. Elvégre még most is, hogy találkozott, és beszélhetett vele olyan kimondhatatlanul hosszú idő után, is alig akarta elhinni, hogy végre megtalálta. - Semmi kétségem. Szinte semmit nem változott - nyúlt el egy nosztalgikus mosoly az arcán. - Még mindig órákig tud mesélni a legtriviálisabb dolgokról is, és pontosan ugyanolyan makulátlan modora van. Meg persze ugyanannyira nehezen veszi le miféle szándékaim vannak vele.
Xiao erre a kijelentésére mintha megremegett volna, de azután, hogy Ajax kétezer évig panaszkodott neki darabjaira tört szívéről, talán nem próbálja meg elmetszeni a torkát, amiért szerelmes az imádott Rex Lapisába. Szerette hinni, hogy ezen már túl vannak.
- És jól van? Milyen az élete? Tényleg nem emlékszik semmire? - törtek fel a kérdések Ganyuból.
- Úgy tűnik az élete rendben van - bólogatott Ajax. - De jelenleg is igyekszem visszafogni magam, és nem kideríteni minden apró részletet róla. Szeretném megismerni - Újra megismerni, tette hozzá magában. - Szeretném ha ő mondana el mindent magáról. Nem támadhatom le, és nem akrok kéretlenül csak úgy betolakodni az életébe. Mert, hát, Xiaonak igaza van. Jelenleg saját élettel rendelkezik, egy teljesen új élettel. - Itt egy kis szünetet tartott. Nem szerette volna, ha látszik, hogy az utolsó kérdésre való válasz, valahol mélyen, mennyire fáj neki. - Valamint nem, tényleg nem emlékszik semmire.
Xiao körübelüli kinézete:
Fanart by: https://twitter.com/szxjart