Memories of days long gone by

5.

Ajax egy kígyózó vízsugár képében jelent meg a konferencia teremben, majd formát öltött az egyik díszes fotelben a fal mellett, tökéletesen figyelmen kívül hagyva a félkör alakban elrendezett asztalt, és az ott számára kijelölt széket, ami a többihez hasonlóan inkább emlékeztetett trónra, mintsem egy átlagos ülőalkalmatosságra. A jelenlévők mindegyike őt bámulta, mintha valami világi sértést követett volna el. A Qixing még mindig olyan begyöpösödött, mint régen.

- Most mit néztek így rám? Ha ő lebeghet két centire a plafontól - mutatott az Anemo Archonra, aki valóban egy láthatatlan fuvallaton hasalt a levegőbe, és ujjait egy apró gitár fölött mozgatta. Nem ért ténylegesen a húrokhoz, így zene nem volt hallható. - Akkor én is ülhetek a kanapén, ami mellesleg sokkal kényelmesebben fest mint a béna székeitek.

Barbatos kinyújtotta rá a nyelvét. A Qixing jelenlévő pár tagja közül az egyik, egy szinte még gyereknek tűnő lány lilában azt morogta az orra alatt:

- Tényleg szükségünk van ezekre az alakokra?

A Tianquan, aki maga is egy igen fiatal nő volt, és aki valahogy bosszantóan ismerősnek tűnt számára, nyugalomra intette társát, majd Ajax felé fordult.

- Megtisztelő, hogy a Hydro Archon is válaszolt a Qixing hívására. A jelenléted nagyra értékelt - biztosította. De aztán hozzátette. - Még ha megkésve is.

Ajax grimaszolt. Utálta a politikát és a kötelező formalitásokat.

- Mint Tianquan biztos megérted, hogy két nemzet, Snezhnaya és Fontaine Arconaként elfoglalt ember vagyok - vont vállat egy könnyed mosollyal kísérve.

- Ebben sosem mernék kételkedni, és őszinte elismeréssel adózom, hogy mindezen terhes teendők mellett volt még időd és energiád szerény nemzetünkben is jelentős időt eltölteni az utóbbi hetekben - jegyezte meg a nő, mintha tényleg csupán le lenne nyűgözve a munkamegosztási képességein. - Természetesen a Hydro Archon, mint az elmúlt évszázadokban mindig, most is szívesen látott vendég.

Ajax mosolyát mostmár nem sok választotta el egy vicsortól. Oh, szóval a Tianquannak ennyire éles szemei vannak szerte Liyuében? Az isteni arrogancia háborgott benne. Hogy meri ez az apró nőszemély számontartani mit tesz egy Archon? És hogy meri ilyen csendes nyugalommal a tudtára hozni, hogy ezt teszi? Mert Ajaxot nem érdekelte igazán, hogy a kémhálózata létezik és igen jól működik, ugyan, aggódni kezdett volna Liyuéért, ha nincs így. Viszont borzalmas mód piszkálta a csőrét a nő magabiztossága, akit cseppet sem rettentett meg az, hogy egy istennel néz farkasszemet.

Ahh, a végén csak a fejébe szállt a dolog valamelyest az évek alatt. Nézzenek oda, csak kétezer év telt el, és máris emlékeztetnie kell magát, honnan jött.

- Én pedig tervezek visszaélni a Qixing ezen vendégszeretetével a jövőben is - engedett meg egy rövid nevetést magának. - De jobb ha nem vesztegetjük egymás idejét, nem igaz? - sandított oldalra, ahonnan már jó ideje lyukat égetett oldalába két türelmetlen, lila szempár. Az Electro Archon elbűvölő, mint mindig. - Hallottam, hogy van némi problémátok hilichurlokkal - vont vállat. - Csak mutass rájuk, és megtisztítom egész Liyuét egyetlen nap alatt. Volt nincs probléma.

Nevetés hangzott a feje fölül.

- A Harc Istenéhez méltó hozzáállás - ingatta fejét Barbatos. - Nem írtam már elég balladát arról, ahogy fajokat irtasz és Archonokat ölsz?

- Sosem irtottam ki egyetlen fajt sem - sóhajtott. - És csak egyetlen Archont öltem meg.

Barbatos arcára üres kifejezés költözött, mielőtt megjegyezte.