Sanchez gondterhelten temette arcát kezeibe. Némán ült a nappaliban, egyetlen társasága hű társa, kedvenc whiskyje volt. Sóhajtva kortyolt bele az italba, miközben a holnapon járt az esze. Beszivárogni William Benette kocsmájába és bepoloskázni azt, nehezebb lesz, mint ahogy először hitték. Nem tudta, hogy csapata készen áll-e ekkora feladatra.
-Főnök. - lépett be a szobába Christian, nyomában Jimmyvel és Nadiaval. A férfi hirtelen kapta feléjük ködös tekintetét. - Visszajöttek már a többiek? -kérdezte az orosz.
-Nem. - felelte az öreg. - Miért? - vonta fel szemöldökét. A többiek sandán pillantottak egymásra.
-Egyikünk sem túl nyugodt a holnapi akcióval kapcsolatban. - folytatta tovább Moslow.
-Üdv a klubban. - horkantott fel Sanchez szarkasztikusan és újra belekortyolt italába.
-Nekünk nem a melóval van bajunk, sokkal inkább...-kereste a szavakat Nadia.
-Káinnal és Sumerrel. - egészítette ki az afroamerikai a lányt. - Nem bízunk bennük. - az öreg szúrós pillantásokat vetett az előtte álló alakokra.
-Régóta ismerem Káint, nem kell tőle tartanotok. - válaszolta végül a férfi. - Nem fog elárulni minket.
-És Summer? - szólt közbe Chris. - Nem tudjuk mire képes.
-Summerről én magam gondoskodom. - felelte Sanchez rekedtes hangon. - Végig Carterrel lesz, aki figyelni fog rá. Esélye sem lesz külön akciózni.
-Hát jó. - vont vállat Nadia bizalmatlanul. - Akkor úgy tűnik holnap harcba megyünk.
-De még mennyire. - vágta rá Jim lelkesebben. - Itt az ideje kivonni a képből azt a féreg Benettet.
-Egyetértek. - dünnyögte az orosz is.
-Pihenjetek. - pillantott fel rájuk Sanchez. - Holnap nagy napunk lesz.
-Úgy lesz főnök. - kacsintott rá az afroamerikai. - Jó éjt. - köszönt el, majd átkarolta a mellette álló lányt is.
-Jó éjt. - susmogta Nadia pironkodva, mire Chris és az öreg mosolyogva biccentettek felé.
-Főnök, kérdezhetek valamit? - fordult Christian kíváncsian Sanchezhez, mikor már csak kettesben maradtak.
-Kérdezz.
-Mióta ismered Káint? - ráncolta össze homlokát az orosz. Az öreg először nem válaszolt, elgondolkozva meredt maga elé.
-Születése óta. - felelte végül és lehúzta a poharában lévő maradék italt.
Sanchez életében nem látott annyi vért és halottat, mint akkor. A terroristák túszokat ejtettek az apró városban, de nem azért, mert tárgyalni akartak. Egyetlen céljuk a gyilkolás és a megfélemlítés volt, mindenkit lemészároltak, akik útjukba kerültek. Család apákat, nőket, még a gyerekeket is. Azok a lakosok, akik nem tudtak kimenekülni a faluból, már nem éltek. Az egykori élettel teli helyiség tömegsírrá vált.
-Saint alezredes, jelentkezzen. - szólalt meg Sanchez talkie walkie-ja övén.
-Itt Saint. - szólt bele a készülékbe, miközben csapatával épp fedezékben bújt el.
-Lát maga körül még élő civileket? - kérdezte Pierson. A férfi óvatosan dugta ki fejét, hogy körbe pillantson, de nem látott mást, mint törmeléket és feléjük közeledő ellenségeket.
-Negatív. - felelte végül és visszabújt a fedezékbe.
-A terroristák megöltek mindenkit, már csak mi maradtunk. - mondta az ezredes leereszkedő hangon. - Hozza vissza a csapatát a támpontra, lebombázzuk ezeket a mocskokat. Öt perce van.
-Vettem. - motyogta Sanchez és a mellette megpihenő barátjára tekintett. - Saint vége. - zárta le a beszélgetést a készüléken keresztül.
-Na? - vonta fel szemöldökét Oliver kíváncsian.
-Vissza kell vonulnunk. - mormogta a férfi. -Pierson bombázással akarja megoldani.
-És a civilek? - vonta fel szemöldökét O'Donnel kétségbeesetten.
-Mind hallottak. - felelte az alezredes és lesütötte tekintetét. - A terroristák kész tömegmészárlást hajtottak végre.
-Baszki. - suttogta maga elé Oliver megsemmisülve.
-Sietnünk kell. - rázta fel barátját Sanchez, majd arra a pár emberre pillantott, akik meg maradtak csapatából.-Pierson ezredes parancsára el kezdünk visszavonulni. - tekintett végig szigorúan a katonákon. - Öt percünk van, vagy ezekkel a patkányokkal együtt minket is a levegőbe repít. Szóval indulás! - szólalt fel erélyesen.
-Igen uram. - felelték kánonban a férfiak, beleértve O'Donnelt is.
-Kövessetek. - susmogta az alezredes, majd óvatosan kezdett kúszni a törmelékek között, elkerülve a terroristák figyelmét. Pár pillanat múlva elérték a ház egyik oldalát, így ott bújtak meg. Sanchez idegesen keresgélte, merre menjenek tovább, majd mikor megtalálta, egy csibész mosolyra húzta ajkait. -Még mindig félsz a magasban? - fordult Oliver felé szórakozottan.
-Naná haver, rühellem. - felelte a fiú.
-Akkor ez nem fog tetszeni. - mormogta maga elé az alezredes. Csapatával egy épület negyedik emeletén helyezkedtek el, a katonai konvojok viszont pár kilométerrel arrébb a város határán. Egy ledöntött telefonos vezeték épp olyan szögben volt, hogy azon lecsúszva eljussanak társaikhoz.
-Jajj, ne! - kiáltott fel O'Donnel, mikor rájött, mire készül barátja. - Én ezt nem csinálom.
-Ez a leggyorsabb út. - dünnyögte Sanchez, majd a többiekre pillantott. - Vegyétek le az öveteket és csússzatok végig a vezetéken. Nyomás! - a katonák először bizalmatlanul néztek végig egymáson, de az alezredes szigorú pillantásai hatására elkezdtek iparkodni. -Csak utánad. - mondta mosolyogva, mikor már csak ketten maradtak Oliverrel.
-Először menj te. - felelte O'Donnel.
-Ahogy akarod. - vont vállat az alezredes, miközben lefejtette magáról övét. - De aztán be ne ijedj.
-Én? - vonta fel szemöldökét Oliver. - Soha. - felelte szarkasztikusan.
-Viszlát a túl oldalt. - köszönt el Sanchez, majd végig csúszott a pályán. Mikor a földre ért, egyből barátja felé fordult, aki még mindig próbálta összegyűjteni bátorságát. - Gyere! - intett O'Donnelnek. A fiú remegett, de a közeledő hangok hatására rászánta magát. Levette övét és felugrott a vezetékre. Ordítva csúszott végig a kötélen, míg a többiek rá vártak.
A terroristák hirtelen tűntek fel a sarkon és kezdtek el tüzelni az amerikaiakra. Sanchez csapatának és az egész hadseregnek a konvojok mögé kellett bújniuk. Próbálták fedezni Olivert, de sikertelenül. A fiú vállába belefúródott egy golyó, és annak hatására tehetetlenül zuhant le a mélybe.
-O'Donnel! - kiáltotta Sanchez. Ahogy látta legjobb barátját leesni a kötélről, mintha az idő megállt volna. Szíve szaporán vert, pulzusa megemelkedett. A pánik elöntötte az egész testét
Adrenalinnal tele futott át a konvojtól a legközelebb tankhoz. A lövések elzúgtak mellette, úgy szállt be a járműbe. Előtte még sosem csinált ilyet, de az idő szorította és muszáj volt rögtönöznie. A tank csövét egyenesen a terroristákra irányította, majd elkezdett tüzelni. Pár pillanat múlva a fegyver ropogások megszűntek, és az ellenségeik fejvesztve kezdtek el menekülni a rájuk zuhanó falak elől. Sanchez kimászott a tankból és egyből Piersonhoz sietett.
-Visszavonulnak. - tekintett az alezredes főnökére.
-Gyáva patkányok. - mormogta a férfi. - Eljött az idő. Robbantunk.
-Ne uram, kérem még várjon. - szólalt fel Sanchez kétségbeesetten. - O'Donnel még nem ért ki.
-Saint alezredes, a társa már valószínűleg halott. Nem hagyhatjuk, hogy emiatt hátráltassuk a küldetést.
-Én azt értem, de mi van ha... - kezdett bele a férfi, de Pierson félbeszakította.
-Nincsen semmi de. Oliver O'Donnel hősi halált halt, dicső kitüntetésben fog részesülni. - Sanchez dühösen szorította össze ajkait, tekintete határozottságot sugallt. - Robbantunk. - jelentette ki Pierson és már intett volna a katonának, akinek kezében a detonátor pihent, de abban a pillanatban az alezredes talkie-walkie-ja recsegni kezdett.
-I-itt O-O-Do-el. - szűrődött ki, mire Sanchez idegesen kapta kezébe az eszközt.
-Oliver? - kérdezte és arca felvidult.
-I-ig-n. - jött a válasz.
-Hol vagy?
-Nem tudom Al. - sóhajtott fel a fiú, hangja gyenge volt. - Ráadásul egy egész fal omlott rá a lábamra, nem tudok semerre sem mozdulni.
-Tarts ki haver, érted megyek. - jelentette ki az alezredes és vállára kapta fegyverét.
-Az ki van zárva. - avatkozott közbe Pierson. - A terroristák bármelyik percben visszajöhetnek egy még nagyon tankkal, mint a miénk. Robbantunk. Most.
-Azt nem teheti. - avatkozott közbe Sanchez. - Itt Oliver életéről van szó, nem hagyhatja csak úgy sorsára.
-De igen és meg is teszem. - mondta Pierson érzelemmentes hangon. - Járulékos veszteség.
-Maga egy undorító ember. - sziszegte az alezredes a fogai között, majd sietve indult vissza a városba, de a főnöke erősen ragadta meg karját.
-Al, ne gyere ide. - hallatszott a készülék túl oldalról. - Hagyjatok itt.
-Nem, azt már nem. - ellenkezett Sanchez. - Oliver, apa leszel. A feleséged terhes és szüksége van rád, nem hagyom, hogy elveszítsen téged. - mondta remegő hangon, szíve szaporán vert.
-Mennetek kell, mielőtt a terroristák visszajönnek.
-Nem! - csattant fel az alezredes magából kikelve. - Megyek és kihozlak és...
-Szólj Piersonnak, hogy robbanthat. - vágott közbe O'Donnel. - Felkészültem a halálomra.
-De én nem. - motyogta Sanchez erőtlenül és egy apró könnycsepp kúszott szemeibe.
-Soha nem fogom megismerni a fiamat. - sóhajtott fel Oliver lemondóan. - Kérlek vigyázz rá. Úgy, mintha a sajátod lenne.
-Ne merj elköszönni te szarházi, hallod? - szólt bele a készülékbe Saint. - Haza foglak vinni a családodhoz.
-Viszlát a másik oldalon haver. - mormogta a fiú gyengülő hangon. - O'Donnel vége. - mondta, majd a kapcsolat megszakadt.
-Oliver! - szólt bele Sanchez a rádióba, de már nem jött válasz. - Oliver! - kiáltotta, majd Piersonhoz fordult. - Ne hogy robbantani merjen.
-Fiam, ő már belenyugodott. Akkor te miért nem tudsz?
-Azért mert a legjobb barátom, a testvérem. - mondta rezzenéstelen arccal. - És sosem fogom cserben hagyni őt. - jelentette ki, aztán sietősen indult el vissza a városba. Soha életében nem futott még ilyen gyorsan, de ez is kevésnek bizonyult.
-Elveszel úgy egy életet, hogy te húzod meg a ravaszt? Vagy megkíméled az illetőt, és hagyod hogy emiatt meghaljon száz másik? - fordult Pierson kérdően a mellette álló tizedes felé, de választ azt nem várt. - Élesítsd a detonátort. - adta ki a parancsot és szomorúan hunyta le szemét.
-Igen uram! - egyezett bele a katona és megnyomta a gombot, így a levegőbe repítve a várost.
Sanchez szülei halála után most először érezte újra azt a lélekbehasító fájdalmat. A gyász kezdett felül kerekedni rajta. Napok óta nem aludt és nem evett, akárhányszor behunyta szemeit Olivert látta maga előtt. Legjobb barátját, akit nem sikerült megmentenie. Egyre csak az járt az eszében, hogy neki kellett volna meghalni, nem neki.
Végig nézett az előtte ülő alakokon. Mindig is büszkeséggel töltötte el, hogy szolgálhatja a hazáját. De ezek az érzések kivesztek belőle és a helyüket átvette az undor, a düh és az elítélés.
-Saint alezredes, ebben a jelentésben Pierson ezredes azt írja, hogy többször is megtagadta a parancsot és a robbantás után nem csak hogy tiszteletlenül beszélt felettesével, de még rá is támadt. - mondta az előtte elhelyezkedő nő. Sanchez sose gondolta volna, hogy egyszer a hadbíróság előtt fogja találni magát.
-Azért ennyire nem volt durva a helyzet. - mormogta cinikusan.
-Azt mondta neki, idézem: ,,Maga egy aljas patkány, akinek börtönben lenne a helye. Hideg vérrel meggyilkolta a saját emberét, ezt nem fogja megúszni. Ha nem a hadbíróság, akkor én magam fogom elintézni". - olvasta fel a nő semleges hangnemben. - Nekem ez elég durvának tűnik. - nézett rá szigorúan a férfira. - Hozzá téve, hogy utána fegyvert szegezett Pierson ezredesre.
-Mert megölte a barátomat. - csattant fel Sanchez.
-Megértjük az indulatait Mr Saint. Az eddig elért kitűnő eredményei miatt nem fogjuk dezertörnek nyilvánítani, mint ahogy azt az ezredese kérelmezte, de lefokozzuk magát és egy hosszabb vakációra bocsátjuk. Amíg el nem csitulnak a dolgok.
-Erre semmi szükség. - dünnyögte a férfi. - Leszerelek. - jelentette ki, majd hátat fordított és elsétált a pódiumról.
Káin gondterhelten rohant ki a házból és hagyta ott Gracet. Summer már éppen készült volna beülni a kocsijába Aidennel, mikor a bérgyilkos rámordult.
-Liz, te velem jössz!
-Miért? - értetlenkedett a lány, míg Carter idegesen ráncolta össze homlokát.
-Azt már nem. - ellenkezett a fiú.
-Nem fogok semmi illetlent csinálni Rómeó, csak beszélni akarok vele. - dünnyögte Káin türelmetlenül. - Na? -fordult Elizabeth felé siettetve.
-Oké. - egyezett bele a lány. - Tessék. - dobta oda a slusszkulcsot Aidennek. A bérgyilkos kinyitotta neki a kocsi ajtót, majd mindketten beszálltak. Carter feszülten bámult az elhajtó páros után.
-Miről akarsz beszélni velem? - kérdezte Summer kíváncsian.
-Gondolkodtam. - kezdett bele a férfi, majd egy mély sóhajt vett. - A holnapi akció után lelépek és visszamegyek Garciashoz. Nem találkozhatunk többé.
-Tessék? - vonta fel szemöldökét a lány hitetlenül. - Elmész?
-Igen. - bólintott Káin, miközben végig az utat kémlelte.
-Hát jó. - vont vállat Summer és próbált úgy tenni, mintha nem hatná meg a dolog. - És miért gondolod, hogy nekem erről tudnom kellene? Felesleges vagyok számodra, nem? - fordult a férfi felé sértődötten.
-Liz, tudod, hogy nem akartalak megbántani a tegnapival. - nézett rá egy pillanatra a férfi. - Egyszerűen tudnod kell, hogy én nem érzek irántad semmit.
-És szerinted én érzek irántad valamit? - emelte meg hangját dühösen.
-Mind tudjuk, hogy hogyan viszonyulsz hozzám. - mondta a bérgyilkos. - Ragaszkodsz hozzám és tőlem függsz. Már mint én megértem, nem voltak szüleid, van egy csomó komplexusod, de ne hidd, hogy tőlem fogod megkapni azt a szeretet, amihez eddig soha nem jutottál.
-Már bocs, de honnan szülted ezeket a faszságokat? - vonta fel a lány szemöldökét, tekintetében frusztráltság csillogott.
-Hát, mindent megteszel, hogy ki ments Garcias karmai közül.
-Ezt hívják barátságnak te vadbarom! - csattant fel Summer. - De kikérem magamnak, én nem függök tőled. Mindig is a magam ura voltam és mindig is a magam ura leszek.
-Az nem barátság, ami köztünk van. - fakadt ki Káin, mire Elizabeth gyilkos pillantásokat lövelt felé.
-Akkor mi? - kérdezte gúnyosan.
-Nézd...-motyogta a bérgyilkos és egy mély levegőt vett. - Tudom, hogy a női agy másképp működik, mint a miénk, de ne képzelj bele nagy dolgokat abba, hogy mi párszor összefeküdtünk. Mármint jó volt, meg minden, de ideje véget vetni és tovább lépni. A részemről az egész csak egy unaloműzés volt. - pillantott oldalra a férfi Lizre. Summer dühösen szorította össze ajkait, miközben megsemmisülve meredt maga elé. Próbálta visszatartani könnyeit, amit a bérgyilkos kegyetlen szavai okoztak. - Ahj, most el ne kezdj sírni. - sóhajtott fel a férfi és félre állt az autóval. Senki nem volt az utakon, csak ők. Káin gyengéden nyúlt a lány álla alá, hogy fejét maga felé fordítsa. Óvatosan hajolt hozzá közelebb és mélyen nézett bele Elizabeth rideg tekintetébe. - Ez nem akkora tragédia. Menj vissza Carterhez és éld le vele a hátra lévő életedet. Vele jobban jársz, mint velem.
-Menj a pokolba. - dünnyögte Summer, majd sértődötten kapta el pillantásait a férfiről. Egy pillanat alatt nyelte le kicsorduló könnycseppét és többé nem volt hajlandó bármilyen érzelmet is mutatni zord arckifejezésén.