Az utóbbi időben megszokottá váltak közöttük a hirtelen csókok, mindenféle megbeszélés vagy gondolkodás nélkül, ami egyszerre az őrületbe kergette, és az őrületbe kergette Sunwoot. A baráti kapcsolatukban semmi sem változott, beszédtéma sem volt közöttük ami történt; olyan volt, mintha nem is történt volna semmi. Az egyik pillanatban egy heves csók közepén voltak, Changmin fent ült a padon, a másik pillanatban pedig Sunwoo edzése után sétáltak haza és sietve búcsúztak el egymástól.
Sunwoo talán pont ezért járt be minden diákönkormányzati gyűlésre. Az egész fél óra alatt a tenyere egyre feljebb és feljebb csúszott az idősebb combján, amit Changmin mindig vissza is tett a térdére, de Sunwoo teljesen úgy érezte, hogy megvan minden joga hozzá, ha már nem beszélgettek. És makacs volt, ő nem fogja elsőnek felhozni a témát. Minél közelebb löki hozzá Changmint, annál nagyobb az esélye rá, hogy majd az idősebb kezd bele; ha már ő volt az, aki ezt az egészet elkezdte kettejük között.
— Fejezd be — suttogta Changmin, Sunwoo kezére fogva.
Ilyenkor Sunwooban mindig fellobbant valami. Valamiért egyébként teljesen megragadtak abban a fázisban, hogy egyikük sem gondolt bele tisztán a dolgokba, ezért volt az, hogy a petting teljesen normálisnak számított mindkettejüknek, de egyszerű kézfogás, vagy egy ilyesmi hétköznapi dolog zavarba hozta őket. Sunwoot frusztrálta mennyire kibaszottul nem volt ebben logika.
— Engedd el a kezem.
— Nem.
— Changmin, én-
— Szeretem fogni a kezed.
Sunwoo levegőt vett, hogy suttogva kezdjen el veszekedni, mikor az idősebb hirtelen vallomást tett.
— Micsoda?
— Fogd már be és figyelj a gyűlésre!