Szabályszegők (Breaking all the rules)

Indigo

Előszó a fejezethez: Bonnie az Indigóban. Damon megkörnyékezi és egy tisztességtelen ajánlatot tesz neki. 

Bonnie az asztalnál ült, és pusztán az akaratereje segítségével próbált minél jobban beleolvadni a háttérbe. El akart süllyedni szégyenében, amiért ilyen helyen kellett lennie, és azt kívánta, bárcsak a fülke körüli plüss kendők elnyelnék. Felkapta a fejét a laptopjáról (úgy tett, mintha elmerülne a munkájában, de valójában túlontúl éber volt ahhoz, hogy egyáltalán bármit is gondoljon), és lepillantott az órájára. Még csak három perc telt el. Megesküdött volna, hogy az idő visszafelé halad, aztán arra gondolt, vajon létezik-e az Indigo a fizika és az erkölcs törvényein kívül is. Noha exkluzív „örömszolgáltatónak" számított, a kristálypoharak, az Armani-ba burkolt bár személyzete és a dizájner dekoráció sem tudta megváltoztatni azt, amilyennek Bonnie látta a helyet: egy kupleráj. Lehet, hogy egy drága, exkluzív, de ennek ellenére akkor is csak egy kupleráj. Magában százszor is elátkozta Elenát és Caroline-t. Ha nem a legjobb barátai lennének, Bonnie soha nem lépett volna az Indigo egy mérföldes körzetén belülre.

Elena éppen egy durva váláson volt túl egy szexuálisan elégtelen házasság következményeként. Amikor a barátnőivel megbizonyosodott arról, hogy kétségbeesetten szeretné megtapasztalni azt, amit a férje soha nem tudott neki adni, Caroline azt javasolta, hogy a válásból származó pénzének egy részét fordítsa egy szakemberre, ahelyett, hogy a véletlenre bízná magát. Ha egy random srácot felszed egy bárból, valószínűleg ugyanolyan csalódást fog átélni. Bonnie-t eleinte sokkolta az ötlet, de a szőke barátnője azzal érvelt, hogy a barátjuk csakis a legjobbat érdemli. Sajnos, amivel Bonnie nem számolt, az az volt, hogy a „legjobb" az Indigót jelentette: Elit, exkluzív tagsági követelményekkel, amelyeknek Elena nem felelt meg ... Bonnie azonban igen. Az apja halála után örökölt Fortune 500 vállalat részesedése azt jelentette, hogy olyan társadalmi hátérrel rendelkezik, amely megfelel a szigorú tagsági előírásoknak, lehetővé téve számára, hogy vendéget hozzon a klubba (miután megvizsgálták őket). Előre telefonáltak, hogy megbeszéljék a részleteket, és kissé meglepettnek tűntek, amikor Bonnie nem akart senkit lefoglalni magának, ám megnyugtatták, hogy „mindig lesz választási lehetősége, ha meggondolja magát" (ew). Bonnie valahol a telefonhívás és a kiterjedt orvosi teszt között döntött, amellyel Elena az elsőszülöttjének nevével tartozik ezután. Ismét az órájára pillantott. Már csak 56 és fél (tényleg?!) perc maradt hátra, és maga mögött tudhatja ezt az egész kuplerájt.

Ekkor vette észre a férfit, aki az óra alatti bárszékről nézett rá. Minden kétséget kizáróan ő volt a legvonzóbb férfi, akit valaha látott. Az a fajta szépség, amely szinte arra készteti az embert, hogy elfordítsa róla a tekintetét, nehogy megvakítsa - akár egy napfogyatkozás. Méretre szabott öltönyében (amely a megfelelő helyeken tapadt hozzá a tökéletesen kidolgozott testéhez) kissé ziláltnak tűnt (bár a ziláltság határozottan szándékos lehetett), ami némileg feltűnő volt az ötcsillagos környéken. Borostyán színű folyadékkal (talán scotch vagy bourbon) töltött poharát véletlenszerűen fejtette le hosszú, elegáns ujjairól, fekete haja pedig olyan volt, mintha épp az ágyból kelt volna ki, és nem egyedül. Az ingén a felső gomb nem volt begombolva, a nyakkendője pedig ferdén állt. Valahogy az egész megjelenése csak növelte az esztétikusságát, és cseppet sem csökkentette a vonzerejét. Mégis a szemei voltak azok, amelyek igazán felkeltették Bonnie figyelmét. Magával ragadó, jég kék színű tekintet, mintha photoshoppal készült volna, tele szexuális ígéretekkel – tőle csak alaposan kielégülve és fáradtan távozhatsz. Ez a srác semmiképp sem lehetett ügyfél, csakis az egyik escort... És nyilvánvalóan látta, ahogy a lány bámulja, mert egy ördögien jóképű vigyor jelent meg az arcán, aztán letette a poharát, felemelkedett, és Bonnie fülkéje felé indult.