A vörös farkas

6. Peter

- Jól hallottad. Holnap bemutatlak a jövendőbelidnek.
- De én...
- Semmi de, megtaláltam neked a tökéletes férjet.
Azzal a törzsfőnök kiviharzott a sátorból.
Elisa nem tudta mit tegyen. Nem akart hozzámenni egy olyan emberhez, akit nem is ismer. Ő már megtalálta magának a tökéletes párt. Lehajtott fejjel kibattyogott a sátorból, s szomorúan elment aludni.
Reggel, korán felébresztette az édesanyja.
- Ne haragudj, hogy felkeltettelek, de elő kell készülnöd a vőlegényed fogadására.
- Ó már a vőlegényem - duzzogott Elisa.
- Tudom kicsim, hogy te máshoz akarsz férjhez menni, ne haragudj túlzottan apádra. Meglásd megengedi majd, hogy Sebastian vegyen el.
- És ha nem? Ha egy idegenhez kell hozzámennem? Beszélj vele kérlek!
- Ma találkozol ezzel a fiúval, én meg majd este elbeszélgetek édesapáddal.
- Köszönöm anyu - azzal megölelte a nőt.
- És most istennőt faragunk belőled, mondjuk nem sokat kell hozzá tennem.
Elisa elmosolyodott, s hagyta, hogy anyja szépítgesse. Egy óra múlva Apja lépett be a sátorba.
- Gyere kedvesem, Peter megérkezett.
- Máris? - kérdezte a megszeppent lány.
- Igen, gyere ne várassuk.
Elisa meg-meg ránduló gyomorral kisétált a sátorból. Furcsán érezte magát, egy bőrruha volt rajta, mely rojtos szoknyában végződött a térdénél. Anyja valami bogyóból készült pirosítót kent az ajkaira. Elisa sosem foglalkozott különösebben a külsejével.
Követte apját a nagy sátorba. Be érve szembe találta magát jövendőbeli férjével s annak apjával.
- Ő az?- kérdezte az apa.
- Igen.
- Közel sem olyan csinos, mint ahogy azt mondta.
Elisa egyre rosszabbul érezte magát.
- Ha még egy megjegyzést mer tenni a lányomra, kidobatom a sátorból.
- Értettem. Peter! Menj és sétálj egyet a lánnyal.
- Igen is apám - azzal a fiú - elindult ki a sátorból, Elisa utána.
Kiérve a reggeli fénybe, Elisa jobban szemügyre vette a fiút. Körülbelül 20 éves lehetett, rövid fekete haja volt, csokibarna szemei, karamell barna bőre csillogott a napfénybe. A teste izmos, kidolgozott volt. Legalább egy fejjel magasabb volt a lánynál.
- Szia! Peter vagyok. Ne haragudj apámra, szerintem nagyon is szép vagy.
- Köszönöm - mondta elvörösödve a lány - Elisabeth vagyok.
- Nagyon örülök Elisabeth.
- Úgyszintén Peter.
- Akkor? Sétálunk egyet?
- Igen.
Egyre beljebb mentek az erdőbe. Elisa egyre jobban ellazult a fiú társaságában. Peter mesélt neki arról, hogy az apja folyton csak parancsolgat neki és, hogy sosem lehet önmaga. Már egészen megnyíltak egymás előtt, mikor Seb jelent meg a fák között.
- Betti! Végre. Csak nemrég hallottam, hogy mi történt. Mi a francért akarnak hozzáadni valami ficsúrhoz?
- Seb először nyugodj meg! Aztán. bemutatom Petert, azt a "ficsúrt" akihez hozzá akarnak adni.
Seb csak most figyelt fel a a fiúra. Peter viszont egész végig Sebet bámulta.
- Hello - nyújtotta a kezét Seb Peterenk zavartan, de az csak bambult a vörös srácra.
Majd mikor már kezdett az egész kínos lenni...
- Vagyok, mármint Peter, szóval na Peter vagyok- nevette el magát zavarban a srác, kis pirrel az arcán, s kezet fogott a fiúval.
Elisa hirtelen nem értette, hogy mi van, aztán arra gondolt, hogy talán azért van ennyire zavarban Peter, mert nem igen vannak barátai.
- Szóval te akarod elvenni Bettit? - rántotta el a kezét Seb.
- I-i-igen- Talán van köztetek valami?
- Ömm.... én.... ni.... nincs - dadogta a fiú, s most ő is elvörösödött.
- Elisanak rosszul esett amit Seb mondott, de a pír az arcán sokat jelentett.