An introvert's diary[HUN]

Első rész

Óvári Rebeka vagyok, 19 éves gimnazista. Ez az utolsó évem a gimiben, ami miatt nagyon hálás vagyok. Egy teljesen átlagos lány vagyok, teljesen átlagos élettel. A kevésbé eseménydús fajtából. Elég introvertált és antiszociális vagyok, ezért csak annyi időt töltök emberek között, amennyit nagyon muszáj. Hobbim elsősorban a fotózás. Pár éve kaptam karácsonyra egy fényképezőgépet, azóta a minőségre is tudok figyelni a képeimnél. Megrögzött maximalista vagyok, ezért órákat el tudok tölteni a képernyő előtt képeket nézegetve vagy azok utómunkájával foglalkozva. Na, igen. Szívem szerint ezt írnám, de egy ideje az életem a feje tetejére állt, pedig nem tettem érte semmit. Egy szimpla instagram-képpel kezdődött minden.

Hajnalban ébredtem a telefonom csörgésére. félálomban próbáltam kinyomni az ébresztőt, de miután megtöröltem a szemem láttam, hogy ez nem az ébresztő, hanem Hanna, a legjobb barátnőm.

 - Haló? - szóltam bele a készülékbe álmosan.

 - Szia, Beki. Ne haragudj, hogy ilyen  korán zavarlak, de nézd meg az instagram-profilod, brutálisan felrobbant az utolsó képed! - mesélte lelkesen.

 - Jól van, jól van. - bólogattam, majd letettem a telefont és visszadőltem az ágyba. Majd pár másodperccel később rezgett a telefonom és akkor tudatosult bennem, amit az előbb hallottam. Kipattant a szemem és a telefonomért nyúltam, majd az erős fényben hunyorogva feloldottam. Értesítések hosszú sora várt. Felléptem az instagramra, beléptem abba a fiókomba, ahova a jobb képeimet szoktam feltölteni és a telefonom szinte kigyulladt, annyi követés, szív és üzenet árasztotta el a képernyőt. A legutóbbi képem az éjszaka folyamán valamiért nagyon népszerű vált. Az addigi 100 fős követőtáborom 300-ra növekedett és folyamatosan bővült, üzenetek sokasága várt válaszra és konstans érkeztek a szívek a képre, néhányan pedig régebbi posztjaimat is értékelték, egy-egy szív vagy komment formájában. Értetlenül figyeltem a képernyőt, ugyanis a képemen nem volt semmi extra, egy hóból kibújó hóvirágot fotóztam le még januárban, de akkor valahogy elveszett és valami oknál fogva november hónapját jónak gondoltam a posztolásra. Nem tudtam felfogni, hogy ez a kép miért lett ennyire felkapott, ezért csak álmosan magam mellé dobtam a telefont és felkeltem. Kisétáltam a konyhába és töltöttem magamnak egy bögre kávét. A pultnak dőlve kortyolgattam, amikor a bátyám már frissen, üdén megérkezett.

 - Szerintem még mindig nem jó ötlet kávéval indítani a napot. Egész nap koffeintartalmú löttyöket iszol, nem tesz jót az egészségednek. - kezdte a szokásos monológját.

 - Neked is jó reggelt, Robi. - dörmögtem kedvetlenül, majd megajándékoztam egy ,,még nem kávéztam, ne szólj hozzám" nézéssel, amire egy bólintással reagált. Kivett egy almát a gyümölcsös tálból, majd kiment az udvarra. Követtem a tekintetemmel, majd az utolsó kortyot is megittam a kávémból és nagyot nyújtózkodva visszamentem a szobámba. Megfésülködtem, majd felöltöztem. Mivel már kimondottan hűvösek a reggelek, egy zöld, kötött pulóver mellett döntöttem fekete farmerrel. Ezután befoglaltam a fürdőt és éppen végeztem a sminkeléssel, amikor megszólalt a csengő. Kíváncsian indultam el az ajtó felé, mert tudtam, hogy senki nincs a házban rajtam kívül, aki kinyithatná az ajtót. Hanna állt az ajtóban.

 - Jó reggelt, internet-sztár! - köszöntött nagy mosollyal az arcán, majd belépett a lakásba.

 - Jó reggelt. - mosolyogtam rá.

 - Mi történt az oldaladdal? - kérdezte felém fordulva.

 - Fogalmam sincs, de nem is áll szándékomban ezzel foglalkozni. Inkább essünk túl a tanuláson, aztán menjünk ki a lovardába. - feleltem, miközben a szobám felé sétáltunk. Nos, igen. Két lány van a világon, aki a szombat délelőttjét tanulással tölti. Én és Hanna. Együtt szoktuk kidolgozni a tételeket, így sokkal könnyebben, gyorsabban és szórakoztatóbban végzünk velük. Becsuktam magunk mögött az ajtót. Hanna hosszú, szögegyenes szőke haját összefogta, majd belehuppant a babzsák fotelembe és felnyitotta a laptopját. Én az ágyamra ültem, fél lábamat lelógatva, kinyitottam az irodalom füzetemet és megkerestem a konkrét feladatot, amíg a laptopom életre kelt.