Egy esélyem van

Utállak, tudod?

Sikeres öltözék vadászat után gyorsan letudtuk a reggelit és alig negyed óra után mentünk is az öcsémhez. Vicc, de már fél kilenc volt, mikor elindultunk. Nem tudom mennyit lehetünk majd bent, talán egy órát vagy kettőt. Majd kiderül, ha odaérünk. Az úton végig egymás kezét fogva sétáltunk, néha volt egy apró csók is, csak hogy érezze a törődést a kis Hercegnőm. Páran undorral néztek ránk, mert lányok vagyunk. Páran meg elismerően, hogy felvállaljuk a kapcsolatunkat. Amint a kórházhoz értünk, már rutinnal mentünk a megszokott osztályra. Megint az a nő volt, aki tegnap. Enyhén szólva is érdekesen tekintett Clarke-ra:

- Sziasztok. Aden-hez még nem tudtok bemenni, reggeli rutinvizsgálat. - közölte nyugodtan, aztán eléggé csillogó tekintettel nézett a mellettem levő lányra. - Tudnánk beszélni egy kicsit? Fontos lenne...

Nem nagyon akartam elengedni magam mellől Clarke-ot, de nagy nehezen megtettem. Elvonultak avval a nővel beszélgetni, ami nekem nagyon nem tetszett, de ez van. Talán tíz perce vonultak el, ami azért nekem már nagyon bosszantó volt. Ezért utánuk mentem, hogy mégis mit beszélnek meg ennyi ideig. A nővérszoba résnyire nyitva is volt, így belestem. De nem akartam hinni a szememnek... Az a nő a falnak nyomva csókolta Clarke-ot... Én meg azt hittem ott fogok meghalni. Nem láttam hogy ellenkezne a szőkeség, így nem is fájdítottam a szívemet. Ahogy visszaértem, összefutottam a doktornővel. Azt mondta, hogy nem lehet most az öcsémet meglátogatni sajnos, majd csak holnap tudok jönni. Valami apró betegség legyengítette a szervezetét, emiatt nem lehet bemenni hozzá. Ezt elfogadva elköszöntem tőle és már rohantam is haza. Nem volt kedvem megvárni Clarke-ot. Egyedül voltam otthon, az ágyamba akartam zuhanni, mikor elkezdett a telefonom rezegni. Nem néztem a számot, csak felvettem:

- Igen, kivel beszélek? - voltam semleges.

- Hova rohantál Lexa? Miért nem vártál meg engem? - volt a számonkérés Clarke részéről.

- Nem volt kedvem megzavarni a kis romantikázásotokat a recepcióssal... - fojtottam el a feltörő könnyeimet. 

Ezzel ki is nyomtam a telefont és az ágyra dobtam. Nem érdekelt, hogy többször is hívott, nem vettem fel neki. Nem fogok én ilyen játékba belemenni. Legyen nekem ő a minden, de mással lazán csókolózhat? Nem vagyok ennyire hülye! Feküdtem az ágyban, mikor kopogást hallottam az ablakon(?). Meglepve néztem, hogy mégis mi a fene ez, mire meglepődtem. Képes volt felmászni a tetőre ez a nem normális lány... Kinyitottam az ablakot, így kérés nélkül bejött. Levette a cipőjét és a szoba sarkába dobta. Már éppen kérdőre akartam vonni, mire a felsőmbe kapaszkodva megcsókolt. Elakartam magamtól lökni, de helyette csak magamhoz öleltem. Éreztem, ahogyan lefolytak a könnyei az arcán. Utálom ezt a lányt! Elszakadt tőlem, így láttam, hogy bizony sírva csókolt meg engem:

- Nem akartam Lexa... - volt enyhén megtört a hangja. - Kérlek...

- Utállak, tudod? - kérdeztem tőle, közben az ágy felé vezettem. - Rohadtul utállak!

Ezzel az ágyra löktem és letepertem. Rohadtul nem tud most semmi és senki érdekelni. Megleptem evvel, de rögtön sodródott azzal az árral, amit generáltam. Ha most az enyém lesz, akkor többet nem lesz senkivel! Ennyi, engem más vélemény nem érdekel! 

*~*~*~*~*~*

Kegyetlen voltam Clarke-al. Mellette fekszem, már késő este van, de egyáltalán nem nyugodtam le. Csak jobban kívánom ennek a lánynak a testét... Pihegett mellettem, aztán fordult egyet és a mellkasomra tette a fejét. A hátára került az én kezem, már kellemesebb is volt feküdni az ágyban. Nem szólt semmit sem, szerintem dolgozza még fel a mai napot, vagyis azt a részét, amit tettem vele. Kis idő múlva megszólalt:

- Ennyire mérges vagy, vagy inkább kanos voltál? - érdeklődött kicsit csipkelődve.

- Mindkettő és még mindig kanos vagyok, szóval... - voltam kissé perverz. - Ideje lenne elmenni tusolnunk, nemde?

- Közösen? Akkor abból nem csak tusolás lesz, ugye? - emelte fel a fejét, mire csak vigyorogtam rá. - Ennyire hogy tudsz megváltozni? Eddig nem nagyon akartad, most meg kikészít a tempód, még nem is vagyok teljesen összeszedett.

- Te akartál annyira, most megkaptál. - fogtam meg a szabad kezét. - Nem fogom hagyni, hogy mással is együtt legyél. Engem nem fog érdekelni senki és semmi véleménye.

Erre nem szólt semmit sem. Csak mosolygott. Szíve szerint aludt volna, de noszogattam egy kicsit, így sikerült elmennünk zuhanyozni. Nem voltam vele szemét, így nem csináltam semmit sem. Persze kicsit hergeltem, de nem feltűnően. Viszont neki ez éppen elég volt, de nem szólt semmit sem emiatt. Kiszálltam a zuhany alól és már sietve léptem is vissza a szobámba. Bezuhantam az ágyba, alig kellett két perc és már meg is jelent Clarke mellettem a takaró alatt, alvásra készen. Bújt hozzám, hogy kicsit megszeretgessem, ami ellen nem voltam. Oké, nagyon bánt ,hogy csókolózott azzal a nővel, de megbánást tanúsított nekem, amint ideért... Vagy csak jó színész és több vasat akar tartani a tűzbe... Tudom, szemét gondolat, de ha egyszer nehezen tudok más reális választ arra, hogy miért is látszott úgy, hogy hagyta magát. Ezen kezdtem el rágódni, mire éreztem, hogy az arcomhoz ér az, aki mellettem fekszik. Felé fordítottam a fejem, mire rám mászott és így akart aludni. Nem szoktam meg azt, hogy ezt csinálja velem bárki is. Visszafog még ütni az, hogy az érzésekkel nem vagyok annyira tisztában és nem értem sokszor őket. Egy darabig nézett engem, aztán egy nagyon picit felemelkedett, de csak azért, hogy egy szintbe kerüljön a buksija az enyémmel:

- Mi az, amin ennyire gondolkozol Lexa? 

- Semmiség, csak... - sóhajtottam, inkább behunyt szemmel folytattam. - Miért mentél el avval a nővel beszélni, mikor tudtad, hogy csókolózni fogtok...? Nekem teljesen úgy tűnt, hogy akartad te is azt a csókot...

- Lexa... Nyisd ki a szemed kérlek! - mondta, mire lassan kinyitottam a szemeimet, könnyes tekintettel fogadott engem Clarke. - Nem számítottam arra, hogy letámad... És ahogyan te is vagy Costia-val, én úgy vagyok Niylah-val... De ez volt az utolsó! Ígérem!

- Chit ste the guarantee bilaik em will nou happen again? (Mi a biztosíték rá, hogy többet nem fordul elő?) - nem tudtam erre nem gondolni...

Nem szólt semmit sem. Most ő hunyta le a szemét és akart lemászni rólam. Ki akart kelni az ágyból, de nem tudott. Nem akartam elengedni őt. Egy ideig megpróbált lelépni mellőlem, de feladta, amint feldolgozta a tényt, hogy nem engedem el őt. Mellettem feküdt, de éreztem valamit. Halkan sírt, ami nekem fájt és nem is értettem, hogy miért is tette ezt... Erősen magamhoz öleltem és próbáltam lenyugtatni, hogy ne sírjon, de nagyon nehezen sikerült ez. Teljesen magamhoz szorítottam, semmi sem volt köztünk, még levegő sem. Lassan mocorogni kezdett, de nem volt már ébren. Álomba sírta magát... Kicsit lazítottam a szorításon, mire velem szembe fordult. A lábaimba akasztotta a sajátját és teljesen hozzám simult. Valamivel nyugodtabbnak tűnt, de nem volt teljesen nyugodt. Nem tudom mit tegyek, így csak hagytam, hogy elnyeljen az álom ismételten...