Haláli Vállalat | Death Co.

1. fejezet: A helyzet az... hogy meghaltál!

"Milyen szép az ég!" - gondoltam magamban. - "Sosem tűnt még fel, hogy milyen csodálatos tud lenni, egy ilyen tavaszi délutánon..." - Egy pillanatra úgy éreztem, mintha minden gondom elszállt volna. Kellett egy kis idő mire észrevettem, hogy a fehér Nike pólóm - amit mellesleg tegnap vettem - csupa véres. A következő pillanatban már az is furcsa volt, hogy nem normális az utca közepén a földön feküdni. 
"Uram Isten!" - "Jézusom!" - "Meghalt?" - hallatszott a körülöttem álló tömegből. 
"Talán nekem is aggódnom kéne? De olyan megnyugtató itt feküdni... csak én, és a kék ég. Meg persze a piros vér, amely már teljesen összefogta a pólómat."
"Basszus..." - gondoltam. - "Anyám tuti ki fog nyírni. Majdnem egy tízest költöttem erre a pólóra."
Hirtelen pár fej takarta el a csodálatos kilátásomat az égre. Rám néztek és hangosan kérdezték tőlem, hogy jól vagyok e. 
"Persze!" - válaszoltam és azzal a lendülettel fel is ültem, mely lehet nem tett jót az egyébként is sajgó testemnek. Körülöttem autók, járókelők, egy összetört bicikli, egy betört szélvédőjű autó...
"Basszus! Az az én biciklim... Tuti ki fognak nyírni otthon. Mehetek áshatom a saját síromat." 
Egy durva fájdalom nyilallt át az egész testemen. Mindenem fájt és remegett. Vissza akartam feküdni, és bámulni a kék eget...

A következő amire emlékszem, hogy egy kórházi ágyon fekszem. Körülöttem virágok és aggódó tekintetek. Legalábbis így kéne lennie.... de sehol egy árva lélek... egyedül vagyok egy sötét, rémisztő, kórházi szobában. Egyetlen társaságom a gép, melynek zúgása megtöri a nagy csendet. Csövek állnak ki belőlem. Megpróbálok felülni, de nem tudok. A nyakam sem mozdul. "Úgy látszik ennyi volt." - gondoltam magamban. - "Még csak 18 vagyok, előttem lenne az élet, de ezek szerint a sors máshogy tervezte ezt." - Mindenem fájt. Éreztem, hogy nemsoká vége az egésznek. Sajnáltam, hogy nem láthattam a szeretteimet. Vagyis... csak anyát és apát. A barátaim mindig kiközösítettek a suliban, nagyszüleim már rég meghaltak, barátnőm még álmaimban sem volt, nemhogy valóságban... a szüleimen kívül senki nem volt, aki aggódott volna értem.

Elengedtem magam... nem erőlködtem tovább. Éreztem, ahogy a fájdalom elgyengül... Vártam a fényt... vártam, hogy jöjjön a megkönnyebbülés. Becsuktam a szemem. 
"Csend van... Se fény... se angyalok... se semmi... Sötétség... Mindent sötétség borít. Már nem tudom kinyitni a szemem. Nem érzem sem a testem, sem a fájdalmat többé. Már nem is lélegzem... megszűntem létezni..."
"Tehát ez a vége? A nagy semmi? Eltűnök, elveszek a sötétben... egyedül...?"

*Ding*

"Ismerős ez a hang. Valahol már hallottam korábban. Mintha valamit jelezne... És ez a dallam... Ez is ismerős. Hasonló dallam szólt a hotel liftjében, mikor nyaralni voltunk."

*Ding*

"Igen. Biztos vagyok benne, hogy ez egy lift. De mit keresek egy liftben?"
Kinyitottam a szemem. Egy fényes, aranyozott borítású, piros szőnyeggel ellátott liftben álltam. Úgy nézett ki, mint azokban a luxushotelekben. Aranyozott gombok, minőségi fából készült falak, kacifántos arany színű díszítések, arany színű ajtó és szintjelző... Szintjelző, amin egy felfelé mutató nyíl jelzi, hogy éppen merre tart a lift. E mellett normális esetben egy szám szokott lenni, ami azt jelzi, hogy hányadik emeletre tart a lift. Itt nem volt szám, csak egy koponya.

"Már kétszer hallottam a jellegzetes hangot, amit csak akkor ad a ki a lift, mikor megáll egy emeleten. Ezek szerint már kétszer megálltunk. Lássuk csak..." - gondolkoztam magamban miközben körülnéztem a liftben. Az ajtó mellett jobbra 3, lift gombokhoz képest elég nagy gomb volt, egymás alatt. A legfelsőn lévő ábra egy koponyát, az alatta lévő egy glóriát, míg a legalsó egy ördög szarvat ábrázolt. A legfelső gomb világított, tehát egyértelmű volt, hogy a koponya jelzésű szintre tart a lift. - "Tehát épp a legfelső, koponyás emeletre tartok... és már megálltunk kétszer... talán a mennyben és a pokolban??" - gondolkoztam tovább.
A teóriám építgetésében a lift lassulása szakított meg. - "Nemsokára megérkezek, bárhová is tartok..."

*Ding*

Az ajtók elkezdtek lassan nyílni. Alig láttam ki a liftből, a szobában lévő nagy fény miatt. Először eltakartam a kezemmel a fény útját, ezzel védve a retinám a kiégéstől, majd miután beléptem, lassacskán a szemem is hozzászokott a helyzethez. Egy hatalmas terem volt, két oldalt, a földől, egészen a plafonig érő polcokkal, amelyek tele voltak furcsa könyvekkel. Egy piros szőnyeg vezetett a szoba másik végében lévő nagy asztalhoz, amely előtt 4 furcsa alak rajzolódott ki. Csak a körvonalukat láttam, mivel a lifttel szemben, az asztal mögött, gyakorlatilag az egész fal egy nagy ablak volt. Innen származott a szemvakító fényáradat. Az asztal és az ablak között egy nagy támlájú, koromfekete szék volt, melynek a tetejéről egy koponya nézett le rám. Hatalmas kontrasztot keltett a fényes és alapvetően világos szobában. A székben egy hasonlóan sötét ruhát viselő alak ült. Mikor kinyílt a lift ajtaja, mindannyijuk tekintete egyszerre szegeződött rám. A sötét ruhás fickó hirtelen felállt és megindult felém.

"Daveeee, pajtás! Üdv köztünk!" - mondta olyan hangon, mintha egy régi cimboráját üdvözölné. Lesokkolva álltam egy helyben. - "Azt hittem már sosem halsz meg!" - folytatta nevetve. - "Gyere, már csak rád vártunk!" - Rárakta a vállaimra a karját és megindult velem az asztal felé. Értetlenül néztem rá. 
"Látom nem vágod mi a helyzet. Semmi baj. Mindjárt elmagyarázok neked is mindent! A többiek már tudják mi a szitu." - mondta vidám hangon, miközben a szabadon levő kezével körkörös, magyarázó mozdulatokat tett. 

Odaértünk a sötétbarna színű márványasztalhoz, melyen egy koponya alakú telefon, egy csont díszítésű asztali lámpa, papírok és egy pohár vörösbor pihent. Amilyen hirtelen állt fel, ugyanolyan hirtelen ült vissza a nagy, fekete székbe. Most, hogy ott álltam mellettük, jobban szemügyre tudtam venni azt a négy alakot, akik az asztalnál álltak. Közvetlen mellettem, egy hosszú és csúcsos fülű, szőke, hosszú hajú 16-17 év körüli lány állt. Nálam egy fél fejjel alacsonyabb lehetett talán, furcsa ruhákat viselt és nagyon aranyos arca volt. Közvetlen mellette egy nagy darab, izmos szépfiú állt. Első ránézésre megmondtam róla, hogy kondizik. Jól fésült haja volt és menő cuccokat viselt, stílusából, olyan velem egy idősre tippeltem volna. Tipikus osztály-kedvenc kinézete volt, akinek minden lány szétteszi a lábát.
Tőle jobbra, egy, a húszas évei közepén járó, csendes hölgy állt. Ruhája alapján úgy nézett ki, mintha valamilyen harcos, vagy kém lett volna. Fekete, felkötött haja volt, sötétbarna szeme és komoly arca. Az asztal túlsó végén pedig egy csicsás, elég sokat mutató, feszes ruhát viselő, hosszú vörös, lapockáig érő hajú lány állt. Tűzvörös haján egy furcsa sapka díszelgett. Első ránézésre úgy nézett ki, mintha egy topmodell boszorkánynak öltözött volna Halloween este. 

"Nos..." - szólalt meg a sötét ruhás alak. - "Ha nincs ellenedre, bemutatkoznék neked is. Talán már sejtetted, de én vagyok a Halál. Tudod, akit valamiért mindig egy csuklyás ruhában lévő csontvázként ábrázolnak, egy kaszával a kezében. Ne aggódj, van csuklyám és kaszám is, de mint látod nem vagyok csontváz" 
"Tulajdonképpen, most, hogy jobban megnézem, tényleg teljesen emberi arca van. Azt gondolná az ember róla, hogy valami vállalkozó." - gondoltam magamban.
"Ez itt az irodaházam legfelső emelete, azon belül is a saját irodám." - mondta öntelt hangon. - "Üdvözöllek a Death Company-ban!" - mondta hangosan és szinte filmbe illően tárta szét a karjait. 
"Ez a pillanat még tökéletesebb lenne, ha most megszólalna a Jurassic Park zenéje." - poénkodtam magamban. 
"Ugye? Nekem is az ment a fejemben!" - nézett rám a Halál nagy vigyorral. Egy pillanatra a lélek is megállt bennem. - "Megrémültél mi?" - vigyorgott továbbra is, miközben egyenesen a szemembe nézett. Vészjósló volt. - "Drága Dave! Én vagyok a Halál... én még a gondolataidat is hallom, mivel... tudod... a helyzet az... hogy meghaltál!"