Féktelenül [Charles Leclerc ff.]

1. Megígértem

- Hát te meg? - A versenyző meglepetten néz végig a kislányok, aki első pillantásra elvarázsolja még őt is, - Mit csinálsz itt egyedül? - A srác próbál minél kedvesebb hangom megszólalni, nehogy elijessze az apró teremtést, akit időközben felsegít a földről, illetve leporolja róla a koszt is, amit a lány kacagva fogad.

- Megnézem a piros kocsit. - A kislány széles vigyorral kezd el mutogatni a hatalmas, piros jármű felé, ami a férfit megmosolyogtatja, hiszen ő felismeri benne a Ferrarit, amely jelenleg dominál mezőnyben a Renault gyári csapatával egyetemben.

- És a szüleid? - Kék szemeivel érdeklődve figyeli a lányt, akinek arcáról kérdése hallatán nagyon hamar lefagy a mosoly, ami megijeszti a férfit, hiszen fogalma sincs, mit kell tennie egy szomorú gyerekkel. Még egy elveszett lány is fejfájást okoz neki, de ha még el is sírja magát a kicsi, egész biztosan kitör a világvége számára.

- Nem tudom. - Lebiggyesztett ajkakkal, kissé pöszén reagál a kérdésre, hiszen most eszmél rá arra, hogy valójában fogalma sincs róla, hogy hol van, illetve milyen messze az apukájától és a nyolcéves bátyjától.

- Megkeressük őket, jó? - Látva az ijedt, zöld tekintetet, a pilóta úgy dönt, sűrű menetrendje ellenére is visszaviszi a kislányt oda, ahova tartozik. A leányzó fején pihenő, kék, Red Bull márkajelzésű sapka pedig segít is neki eligazodni abban, hova kell vinnie őt. Éppen ezért felegyenesedve a guggoló helyzetből, kezeit a kislány vékony derekára fogja, majd lazán kapja fel a pehelysúlyú testet. A kislány azonnal átkarolja a férfi nyakát, aki meglepve fogadja a gesztust, mégis jól esik neki, miközben magabiztosan tartja a törékeny testet. Már előre fél attól, hányan fognak erről cikkezni, mégsem érdekli. Eddig sem foglalkozott a médiával, azonban most még annyira se. Csupán biztonságban akarja tudni a kezei között pihenő gyereket, aki arcát a férfi mellkasába temeti, ezzel elbújva a világ elől. - Ne haragudjatok, de azt hiszem, ő hozzátok tartozik. - Kicsi fejét csak akkor kapja fel, amikor a férfi ismét megszólal, hangosabban a szokottnál, már a jól ismert garázs előtt állva, ahol szintén nagy a fennforgás, hiszen hamarosan kezdődik az első szabadedzés.

- Alli. - Meghallva apukája jól ismert hangját a tömegben, hirtelen megnyugszik, miközben továbbra sem engedi el az őt tartó férfi nyakát, azonban fejét apja felé fordítja, akinek megnyugvás csillog szemeiben. - Már mindenhol kerestem. Köszönöm, hogy visszahoztad. - Nagy sóhaj szakad ki a Red Bull-os logóval ellátott felsőt, illetve sötétkék nadrágot viselő férfiből, akinek vonásaiból aggodalom olvasható ki. Szőke hajával, illetve zöld szemeivel le sem tagadhatná, hogy akit a versenyző a kezei között tart, az ő lánya. Miközben átveszi a pilótától a gyereket, igyekszik hálát adni azért, amiért visszahozta az elkószált lányát.

- Igazán nincs mit. Aranyos kislány. - Az apuka számára nagyon is ismerős férfi egyetlen apró mosolyt enged meg magának, miközben int egyet, majd amilyen gyorsan visszahozta a kislányt, olyan sebesen száguld is tovább, hogy beülhessen az általa vezetett ezüst kocsiba, és elkezdhesse a szabadedzést. Már így késésben volt a kis kitérője miatt, habár ez egy cseppet sem érdekli. A lényeg az számára, hogy újra vezethessen. Minden más mellékes.

- Nem megmondtam, hogy ne kószálj el csak úgy? - Eközben a mérnökként dolgozó apuka végre teljes egészében lányának szenteli figyelmét és nem felejti el leszidni a szőke hajú kis teremtést a kezében. Hiszen nehéz perceket okozott neki, bátyjának, illetve annak a nőnek is, akire a gyerekeket bízta, míg ő dolgozik.

- Sajnálom, apa. - Szinte már szipogva, csillogó szemekkel karolja át apukája nyakát, akit átölelve, vékony hangján kér bocsánatot, amiért engedély nélkül szökött el. Nem mindig érzékeli jól, hogy szülője mikor mérges, azonban ez most az a pillanat, amikor nagyon is tudja, még gyerekfejjel is, hogy a férfi nem kicsit dühös.