mhm.

603 46 5
                                    

Most kiderül a válasz,,,,, Caillou pedofil, vagy nem? Vajon? Nos. Vesézzük ki egy kicsit ezt az egészet. Tegyük fel, hogy Caillou egy 45 éves felnőtt férfi, egy feleséggel, és egy gyerekkel, mely úgyszintén meleg, mint ahogy elmondása szerint, ő maga, Caillou is meleg. Ezután feltesszük, hogy Győrfi Pál egy daliás 16 éves herceg, aki állíólagosan tetszik neki, bár mégis csak a fia volt barátja, egyben ő az a fiatalember aki ellopta eddig szeplőtlen Elmó szüzességét. Tegyük fel, hogy mindkét félnek pénisze van. Ha már ez csábítja Caillou-t, akkor bisex. DE ha CSAK ez, akkor MELEG. Rájött, hogy igen, csak ez árdekli. Azaz, csak egyvalakié, Pálé. Úgy döntött, hogy ő bele avatkozik, és elviszi onnan Pált. Ahogy meglátták, hogy közeledik feléjük Caillou, azonnal abbahagyták. Felajánlotta kedvességét Pálnak, miszerint ő haza viszi, és ápolja, Elmó pedig biztosan nem fogja megtudni. Pál elfogadta, és ketten, elindultak. Hazaértek, Caillou levitte Pált a pincébe, azt mondta maradjon ott, amíg nem hoz jeget. Pál engedelmeskedett. Le is hozta a jeget, majd odaadta Pálnak, hogy enyhítse a fájdalmát. Caillou felment, állílag táplálékot akart lehozni, de ehelyett egy erős kötelet hozott, és egy széket. Beleültette Pált, és lefogta őt, majd bekötötte, Pál nem ellenkezhetett, mert másképp rettenetes kínzásban lesz része. Caillou hozott neki száraz kenyeret, és hideg vizet, azért mégsem hagyhatja veszni szerelmét. Másnap reggel amint elment otthonról a feleségr, és Elmó, leszaladt Pálhoz. Még élt szerencsére. Caillou levette a ragasztószalagot Pál szájárol, majd egyszercsak elkezdte lefelé húzni a saját nadrágját, úgyszintén a Pálét...

Győrfi Pál x Elmó ff.Where stories live. Discover now