Annabellexantikgyujtocsavo fanfiction

Igénytelen szerelem

Az átlaghoz képest viszonylag jó időnk van ma, gyűlölöm ezt az időszakot. Hol marad az esős viharokkal teli nap, amitől a legtöbb ember fél és retteg? Áh...a félelem...gonosz lelkem egyetlen ízletes tápláléka. Elegem van a bezártságtól, ettől a sok nyomoréktól akik ketrecben tartanak engem és a félelmetes erőmet. Megszökök. Megszökök és sosem térek vissza ebbe a nyomorba. -E gondolataim után elkezdtem dolgozni egy terven, miszerint hajnali 3-kor, amikor már az őr is fáradni kezd, elhagyom ezt a putri helyet és a magam útját járom.
02:58
-Itt az idő. Össze kell szednem magam és elhagynom ezt a nyomornegyedet, de mégis miért remegek? Végre itt a nagy alkalom, hogy elérjem ismét a szabadságom több évtizedek után és visszatérnem az otthonomba. Ah, az otthonom... fájdalmas belegondolni, de ez az a hely amit már otthonnak nevezhetek. Félek, túl sok emlékem van itt. Hiába vagyok gonosz, mégis kedvesen bántak velem szemben. Undoritó közemberek! Csak felbasznak, ahogy azokkal az értéktelen és értetlen szemükkel néznek rám!
Ekkor az óra átlépte a 3 órát.
-Itt az idő. Ekkor a kételyeim felszívódtak és elindultam a gyenge lábaimon. Nagy nehezen, de sikerült kijutnom a szobából. Ahogy léptem ki a házból a szél lágy szellője simogatta a bőrömet és víg madárcsicsergés ünnepelte szabadságom. Tovább mentem utamon, lassan már 5 órája sétálok egyhuzamban, biztos feltűnt már nekik, hogy kiszöktem és épp pánikolnak. Ah...olyan jó érzés ebbe belegondolni, azonban már évek óta nem sétáltam és kezdem elérni a határaimat. Egyre inkább homályosan látok és az ájulas küszöbén állok, de mennem kell tovább...különben so-sosem...leszek...sza-szaba... ekkor tudtomon kívűl elájultam és majd csak órákkal később keltem fel egy szobában.
-Ho-hol vagyok? Kérdeztem álmosaggal a szememben.
-A házamban. Válaszolta egy különös hang.
-Köszönöm, hogy segítettél nekem...de most visszafekszem.
-...
-...
-VÁRJ TE KI A PICSA VAGY? Ordítottam fel hevesen és zavarodottan.
-Nyugalom. Mondta kisse remegő hangon. Jax vagyok, antiktárgyakat gyűjtök és te viszonylag különleges is vagy, hogy tudsz beszélni. -Életemben nem láttam még ilyet!
-Mégis kinek képzeled magad, hogy tárgyként kezelsz te engem? Tudod hány embert tettem el láb alól es fosattam be őket teljesen?
-Hehe. Aranyos vagy. Mondta lágy, kedves hangon némi huncot vigyorral.
-Te idióta! Tudod, hogy kivel beszélsz?
-Két lábon járó 60 centis játekbabával? Vágott közbe a szavamba.
-ÉN, ANNABELLE A HÍRES DÉMONI JÁTÉK FELETTED ÁLLOK, TE PORNÉPBE VALÓ KIS SENKIHÁZI! ÉN A HELYEDBEN NEM RÖHÖGNÉK KI EGY ILYEN LÉNYT. SOKKAL INKÁBB TISZTELNÉM ÉS RETTEGNÉK TŐLE ÉS BÁRMIT MEGTENNÉK, HOGY NE BÁNTSON ENGEM ÉS A CSALÁDO- ekkor már másodjára szavamba belekötve elkezdett Szentelt Vizet spriccelni rám.
-GRRRRRR!!!! Morogtam mérgemben.
-Abbahagytad a hisztizést? Már fáj a fejem tőled... aaahjj istenem...pedig olyan aranyosan néztél ki. Mondta lehangolt hangon.
Az előbbi mondata miatt teljesen elvörösödtem és már alig tudtam mit mondani, azonban a tsundere reflexeim megint előjöttek.
-TE IDIÓTA! INKÁBB ENGEDJ EL ÉS HAGYJ BÉKÉN! SEMMI KEDVEM ILYEN LÚZEREKKEL LÓGNI, MINT TE!!!
Erre felkapta a fejét és sunyin elkezdett mosolyogni.
-Hmm...lúzer? Szép lassan elkezdett felém sétálni, de túlságosan lassan reágaltam, ezért mielőtt még elkezdtem volna megvédeni magam lefogta mindkét karom és felém hajolt.
-Szerinted lúzer vagyok? Szerintem meg inkább, hogy egy vadállat vagyok. Suttogta a fülembe, majd elkezdte gyengéden levenni a kezét a karomról.
-Nézd csak magadra, már nem is szorítom a kezedet és mégis úgy nézel ki, mintha még mindig erőszakoskodnék veled.
-Hagyj békén te alsóbb rendű! Ordibáltam rá könnyes szemmel és elpirult fejjel.
-Nem akarlak békén hagyni, hogyha ilyen aranyosan nézel rám... akarlak téged...és ezellen nem tudsz mit kezdeni. E szavak hallattán már csak arra lettem figyelmes, hogy szép lassan kigombolja a ruhámat es húzza le, fehér gyöngéd testemről.
-Ké-kérlek hagyd abba...ah...
-Ah...? Még nem is csináltam veled semmit, látszik, hogy ki vagy éhezve. Megfogta a melleimet és lágy simogatásba kezdett bele, majd a nyakam föjé hajolt és elkezdte csókolgatni azt.
-Aah...aahHh...!
Ekkor lépés hangokat hallotunk a lépcső felől, amire csak ennyit mondott:
-El kell rejtenem téged, majd máskor folytatjuk. Egy szót nem tudtam neki válaszolni zavarodottságombam, szóval inkább rábíztam magam. Az ágy alá helyezett, majd magamra hagyott az üres szobában.