Az ősök kardja

Ötödik fejezet - Kedweck

Kedweck hatalmasnak tűnt. Egyáltalán nem hasonlított semmire amit Eli valaha is látott. Annak ellenére, hogy a nap már lemenőben volt, a szűk utcákon csak úgy nyüzsögtek az emberek. Gyerekek szaladgáltak, visongtak, kergették egymást. Háziasszonyok hatalmas zöldséges és gyümölcsös kosarakkal lökdöstek mindenkit, igyekezve utat törni maguknak. Szekerek rostokoltak szinte egyhelyben, próbálván átverekedni a zsúfolt utcán hömpölygő tömegen. A kocsmákból hangos lármázás és zene hallatszott. Néha-néha feltámadt a szellő, friss húgyszagot hozva a sikátorok felől. A házak rettenetesen közel épültek egymáshoz, meglehetősen változatosan mintha semmilyen rendszert nem követnének. Voltak kőházak, vályogházak, téglaházak és természetesen végig a fal mentén, fából tákolt putrik. A város gerincét alkotó főút macskakővel volt kirakva. Némely mellékutca is le volt kövezve, míg a többit csupán föld, sár és szar egyvelege borította.

Ahogy beléptek a városba, Tim azonnal úgy helyezkedett, hogy Eli előtt haladjon utatnyitva a lánynak a kényelmes haladáshoz. Valahogy Timothy felfegyverzett látványa, és ormótlan kétkezes pallosa a hátán, arra késztette a népeket, hogy utat nyissanak az újonnan érkező lovasok előtt, ennek köszönhetően viszonylag gyors tempót tudtak tartani.

Ahogy elhaladtak egy kifőzde mellett, orfacsaró bűz csapta meg őket, és Eli még csak gondolni sem szeretett volna arra, miféle hús lehet azokban az üstökben. Úgy gondolta, hogy ahol most áthaladnak az a város szegény negyede lehet. Már csak abból is erre következtetett, hogy a romos putrik fölött a távolban egy palota tornyai törtek az égfelé, hirdetvén fenséges mivoltjukat.

Elmélete végül beigazolódni látszott, mivel ahogy haladtak befelé a városban az épületek egyre szebbé váltak, a húgyszag egyre elviselhetőbb lett, a kocsmákban egyre kevesebb részeg tántorgott, a kuplerájok ablakában már nem hírdették picsájukat, mosdatlan asszonyok, csupán az ajtó fölé kötött elegáns vörös kendő jelezte az épület egzisztenciáját.

Elinek fogalma sem volt hova mennek, de azt észrevette, hogy a palota egyre közelebb és közelebb kerül hozzájuk. Végül azonban befordultak egy nagyobb keresztútnál, egy olyan épület mellett amit Eli templomnak ítélt, de mivel nem ismerte fel az épületet díszítő jeleket és szimbólumokat nem tudta volna megmondani, hogy miféle Istent imádhatnak benne.

Ahogy újra kifelé haladtak a város központjától, Eli meglepetten konstatálta, hogy egy sokkal rendezettebb és tisztább városrész következik. Itt egyre jobban ritkultak a házak, kereskedő kocsik csak alig-alig jártak, a nagy sürgés-forgásnak pedig szinte nyoma sem maradt. Egyre nagyobb és díszesebb házakat vélt felfedezni. Többemeletes, fallal és kerttel körülvett házakat.

Az egyre csodálatosabb villák látványától, Eli azon kapta magát, hogy az eddigi honvágy és kétely helyét valamilyen más érzés veszi át. Hirtelen leküzdhetetlen kíváncsiságot és kalandvágyat érzett, az irányába, hogy felfedezze ezt az új világot amibe belecsöppent.

Aztán elértek egy részhez ahol csupán egyetlen ház maradt, Eli pedig biztos volt benne, hogy az az úti cél. Tévedett. Továbbmentek, majd rájött hogy a luxusházaktól jóval távolabb, szinte a város szélén egyetlen hatalmas három emeletes téglaház foglal helyet. A házat és udvarát, több mint két méteres, masszív kőfal vette körül.

Az út a falon lévő egyetlen hatalmas vassal kivert kőriskapuhoz vezetett, amit őrök álltak el. Eli most már szinte teljesen biztos volt benne, hogy ide jönnek, azonban nehezen akarta elhinni, hogy néhai testvérének ekkora, szinte palota méretű háza lett volna.

Ahogy közelebb értek, Eli meglepetten vette észre, hogy a hatalmas kaput, alabárdokkal felszerelt őrök állják el. A lány hasonló jelenetre számított itt is, mint a város bejáratánál, azonban ismét meglepetés érte. Az őrök egyetlen szó nélkül, tisztelegve álltak félre, majd nyitották ki a kaput.