happy little pills // k-pop rövid sztorik

bromance // changlix (stray kids)

- Akkor. V egyenlő s per t. Ez meg van. És akkor...több képletet nem tudok. Lelövöm magam. Egyszerűen utálom a fizikát – nevetett fel Felix, miközben szenvedve elterült a füzetén. A másik fiú csak elmosolyodott. Azon a széken ült, amelyet szerencsétlenül oda húztak még neki a barátja íróasztala elé. Igazából ő már egy ideje nem is figyelt a leckére. Még mindig azok a pár perccel ezelőtt elhangzott szavak csengtek a fülében...

„Ah, megjöttél...és itt van a morcos barátod is. Tanulni fogtok?"
Köszöntötte őket ily módon Felix anyukája, miután átlépték az otthonos kertes ház küszöbét.

Nem tehet róla, hogy mindig úgy néz, mintha valami baja lenne. Azt pedig már megszokta, hogy a szülők mindig csak úgy jegyzik meg őt, mint a gyerekük „morcos barátja", aki mindig csak feketében jár és keveset is beszél. Jelen esetben a „barát" szó zavarta őt. Mert ő nem a barátja akar lenni.
Erősen rámarkolt a grafit ceruzájára. Elege van már ebből. Olyan tehetetlennek érzi magát. Ez az érzés már lassan fél éve tart. Élete legrosszabb hat hónapján van túl és ki tudja, hogy még hányszor ennyi ideig fog még szenvedni ettől a magába folytott érzéstől, ha nem tesz semmit.
Lépnie kell. Elmond neki mindent. Feláll a székről és megáll előtte. Az íróasztal előtti ablakon át besütő napfény narancssárgára fogja változtatni a rézvörösre festett haját. A szeplői is mogyoróbarna cseppekként fognak tündökölni az arcán és csak édesen tágra nyílt szemekkel fog felnézni rá.

- Mizu?- szólal majd meg egy kis idő után. Bizonyára el is fogja magát nevetni egy kicsit. Mindig mindenen nevetgél, ha teheti. Ő még mindig csak állni fog egy helyben. Zavarában az ingének az aljával fog babrálni.

– Én csak mondani szeretnék valamit.

- Igen?

Mély levegőt vesz, hirtelen békességet érez magában, ahogy kimondja, azt az egy gyönyörű, de számára nehéz szót, amelyet hat hónapon át őrzött magában...

Egy kezet érez a vállán, amely eszeveszettül kezdi el rángatni őt.

- Hahó! Changbiiin! Ébresztőő! Holnap dolgozat. Ha nem írok ötöst, akkor anyáék nem engednek el Chanék koncertjére. Szóval az a javaslatom, hogy tanuljunk.

Nem mond semmit. Csak bámulja az üres négyzetrácsos füzetét.

- Hé! Minden oké? - hajol oda hozzá Felix – Oi! – mondja és azt a bizonyos halacska arcát vágja. Amikor beszívja két oldalt az arcát és összecsücsöríti az ajkait. Ez az ő titkos fegyvere. A cukisága.

Ezen már muszáj elmosolyodnia.
– Minden oké – pillanat fel a barátjára. Majd mélyen a szemébe néz.

- Én csak...

Semmi. Hol is tartottunk?

Bp. 2020. 10. 01.
A.🌼