Az ősök kardja

Prológus

A szél csendesen és vészjóslóan, süvített az átázott ében és tíkfák között, a levelek panaszosan hajoltak meg a kövér vízcseppek súlya alatt. Az erdei ösvényen haladva egy fiatal férfi lassú séta tempóra fogta lovát. A férfinak egyáltalán nem volt ínyére, hogy ennél gyorsabban haladjon, elvégre fontos feladat várt rá, a feje pedig hasogatott az erős pálinkától amivel a falusiak oly hevesen kínálták tegnap este. Isaq pedig már csak a neveltetéséből adódóan az a fajta volt aki nem vetette meg a vendégszeretetet és szívesen is élt annak kiváltságaival. De nem volt önző sem, és habár a szállás és étel megillette a helyi fogadóban, hiszen a Tanács által lepecsételt irattal tudta bizonyítani, hogy hivatalos ügyben jár el, ő ellenszolgáltatásként mégis úgy döntött, hogy izgalmas történetekkel és olcsó varázstrükkökkel szorakoztatja el vendéglátóit. Mint ahogy az várható volt, a hatás nem maradt el, a népek szájtátva és ámuldozva fogadták a szemkápráztató bemutatót.

Habár Isaq tudta, hogy efféle mutatványozás a varázsló etikett ellen való, valahogy a boldog gyerekek csillogó tekintete, és a felnőttek vágyakozó és elismerő pillantásai feledtetni tudták vele ezt a tényt. Így esett hát, hogy olyan lelkesen kínálták pálinkával és hagymás sültmalaccal, hogy annak egyszerüen nem tudott ellenállni.

Másnap azonban az eső áztatta erdei úton, azt kívánta bár tudott volna. Pej kancája, aki a Zina névre halgatott, szinte magától érezte lovasa hangulatát, és könnyed sétával vágott át a sáros ösvényen, Isaqet mégis bosszantotta, hogy pont egy ilyen fontos küldetés előtt kellett ilyen csúnyán berúgnia.

Először csak zavargásokat jelentettek a környékről. Megvadult lovakat és kutyákat. Azután már emberek kezdtek eltűnni, amire válaszként, Renvis helytartója, egy tíz fős osztagot küldött, hogy járjanak utána az eltűnéseknek. Az osztag azonban, olyan hevesen utána járt, hogy soha többet nem került elő. Ezek után a helytartó a varázsló Tanácstól kért segítséget, és a Tanács sikeresen lokalizálta, hogy a környék eggyik barlangjában erős mágikus aktivitás folyt. Mágiát használni pedig a Tanács jóváhagyása nélkül tilos. A tanács pedig úgy döntött egy mestert küld, hogy kivizsgálja az ügyet.

Isaqet választották.

A döntés ellen pedig csupán egyetlen varázslónő ellenkezett a tanácsból. Brianna.

Ó, Brie, túlzottan féltesz engem - gondolta a férfi magába és önkéntelenül is eszébe jutott a bucsúzóúl együtt töltött éjszaka. Eszébe jutott, a nő, hosszú gesztenyebarna hajának mámorító málna illata, kecses teste melege és annak apró kéjes mozdulatai amik a csúcsra juttaták. Eszébe jutott a nyugalom, ami utána töltötte el, és a végtelenség érzése, ami akkor fogta el amikor belenézett abba a vadító sötétbarna szempárba. Azután eszébe jutott a keserűség, amit annak okán érzett, hogy titkolniuk kell a kapcsolatukat a tanács előtt.

Eredetileg Brianna ötlete volt, de a férfi teljes mértékben egyet értett vele, mivel a nő szerint a Tanács Isaqet akarta jelölni, a felszabadult helyre. Ez hatalmas megtiszteltetés lett volna a férfi számára, hiszen így ő lehetne a valaha volt legfiatalabb tagja a Tanácsnak. Azonban a nő, eleve Tanácstag volt, így szavaznia kellene a férfi belépése kapcsán. Ezért arra jutottak, hogy nem venné ki jól magát, ha idő előtt derült ki a köztük lévő... Szerelem ? – gondolkodott el Isaq.

Gondolataiból Zina szakította ki. A ló idegesen és feszülten prüszkölt, nyerítettett, majd újra prüszkölt. Egy távolabbi barlang nyílásból, természetellenes, rossz energia sugárzott. Egy átlagos varázsló talán nem érezte volna meg.

De Isaq nem volt átlagos. És nevelőszülei jól felkészítették.

Leszállt a lóról, és megnyugtatóan simította végig Zina sörényét, majd közel hajolt hozzá.