Oskye titkai

0. A Bolond

- Ripityára törtek a bordáim és felszakadt a tüdőm. Igazán kegyetlen és fájdalmas halál volt - sóhajtottam fel az emlékre és a mellkasomra helyeztem a jobb kezem. - A mai napig érzem a fejsze helyét. 

Valkyon, mint aki végre valahára felismerte, vagy legalábbis elfogadta ki is áll mögötte, félve hátrapillantott, miközben felemeltem az eddig arcom előtt lévő fátylat, hogy felfedjem új külsőmet. Hajdanán ragyogóan zöld szemeim immáron vöröses narancssárga árnyalatban, valósággal csillogtak feketévé változott szemfehérjémből, míg hamvas bőröm halovánnyá,  szürkéssé változott, s egy csomó helyen repedésekre, törésekre hasonlító sebek tátongtak. Karjaimat és lábaimat furcsa, barnás árnyalatú minták borították, amelyek mind Hothir kötőmágiái voltak, amelyekkel testemhez hozzákötötte az azt elhagyni készülő lelkemet. Nem csupán a halál volt gyötrelmes, hanem a varázslat is, amellyel visszatérhettem az életbe. A testem szinte égett, küzdött az életben maradásért vagy a békítő halálért, már magam se tudom biztosan melyikért; de emlékszem még, hogy egy darab hiányzott belőlem, mikor újjáéledtem. Nem feltétlenül fizikai farab - bár le kell szögeznem hogy a testemből is hiányoztak darabkák, amelyek szintén hosszú hónapok alatt egészültek csak ki, s forrtak be utánuk a sebek -, hanem inkább a lelkemből, belőlem. Mióta ismét élek, olyan, mintha egy áthatolhatatlan fátylon keresztül látnám a világot, amely nem mindig enged átnézni magán, s olykor-olykor torzítja is a valóságot, tompítja az érzékeimet, érzéseimet. Magányos éjszakáimon eszembe jutott, hogy talán Hothir mágiája az, ami ezt okozhatja, ám ez a gondolat mindig tovaszállt mikor eszembe jutott, hogy a mágia mindkét irányba kihatott: nem csupán én lettem hiányos fizikailag és lelkileg, hanem mesterem, barátom és társam, Hothir is.

A kötőmágiák -amelyeket itt, Oskye-ban tanultam-, sokfélék voltak. Némelyik egyszerűbb és kisebb áldozatot követel, például pár vércseppet, ám voltak olyanok, amelyek egy konkrét érzést, érzelmet is kiölhettek egy emberből, vagy akár egész végtagot is kellett áldozni értük - és hozzá kell tennem, hogy az áldozatot legtöbbször, főleg ha gyengébb illető végezte őket a varázslat választotta, nem a használója..

Így esett meg, hogy újjászületésemet követően Hothir elvesztette könyöktől lefelé a jobb karját, illetve hogy nem érez semmit a bőrével. Nem érzi a fájdalmat, mikor túl forró vagy túl hideg dologhoz ér, nem érzi a másik ember érintését és a kéz melegét. Habár sosem mondta ki, de ez jobban fáj neki, mint a karja elvesztése. Rengeteg mindennel próbálkoztunk már, mindenféle varázslattal, hogy legalább egy kis érzékenységet visszahozhassunk a bőrébe, de csak pillanatnyi áttöréseket, nem tartós megoldásokat értünk el, amelyek ugyan pár órára vagy egy fél napra visszahoztak némi érzést a bőrébe, ám egy idő után elmúltak, s ezek sem a legegyszerűbb, legkönnyebben kivitelezhető varázslatok voltak, hogy naponta többször is elvéghezhessük őket, így csak ritka alkalmakkor tettük, hogy azok a pillanatok különlegesebbé, emlékezetessé válhassanak számára.

Valkyon, miközben én Hothir megfontolt lépéseit figyeltem, erősebben megszorította fejszéjét és egy leheletnyit hátrébb hajolt, hogy a következő pillanatban előrevetülhessen - felismerve mire készült elduruzsoltam egy varázsszót, cipőjére mutattam mutatóujjammal, majd félrehúztam azt a levegőben, ennek következtében pedig Valkyon cipője is a mutatóujjam irányába lendült ki, ő maga pedig kibillenve egyensúlyából  a földre esett, feje hatalmasat koppant a talajjal találkozva.

- Eszedbe se jusson - mordultam fel dühösen, majd mesteremhez sétáltam. - Vagy talán újra el akarod játszani ugyanazt a színdarabot, mint régen? Emlékeim szerint nem alakult jól.

- Emlékszeim szerint téged védtelek, Becca, mégpedig ettől a féregtől - Valkyon arcán végiggördült egy vércsepp, majd egy újabb és egy újabb. Úgy tűnt a landolás felsértette a fejbőrét, s pár első hajtincse vöröses árnyalatúvá változott. - Ha nem ugrottál volna ostoba módon a fejszém elé, akkor mindez nem történt volna meg.

- A fejszéd elé ugrottam, mert megpróbáltam megvédeni a férfit, aki jövőt ígért nekem, amit ti megtagadtatok tőlem... Soha nem kértem tőletek semmit; mindig én voltam az, aki alkalmazkodott a Menedék igényeihez, a Szikrázó gárda igényeihez és a TE igényeidhez. Én voltam, aki éjnek évadján őrjáratozott éveken keresztül úgy, hogy te nem is tudtál róla, mert a társaink nem akarták elvállalni, te pedig túlhajszoltad magad már anélkül is. Én írtam a jelentések 90 százalékát, mert a társaink többsége inkább a Titánok Valhallájában itta magát félholtra vagy verekedett a küzdőtéren, minthogy megfogalmazza, mi is történt a küldetésen vagy az őrjáratozáson. Én voltam, aki Miiko minden ostoba kérését teljesítette, aki besegített a könyvtár dolgaiba, aki a gyerekek tanításában és a világom megismerésében segített. Minden tudásom megpróbáltam nektek önzetlenül átadni, ti pedig megtagadtátok tőlem az egyetlen dolgot, amit kértem: hogy elmehessek Oskye-ba és tanulhassak.

- S mégis itt vagy, kedvesem - Hothir bal kezével végigsimított a karomon, s a keze nyomásából éreztem, hogy elmúlt a nemrég végzett varázslat hatása, ismét érzéketlenné vált a bőre. Mikor a varázslat működött mindig langyos volt a keze és finoman érintette a bőröm, ám mikor nem érzett semmit, sosem tudta mekkora a megfelelő nyomás, így lágy simítás helyett erős nyomást, óvatos fogás helyett pedig ilyenkor jéghideg keze szorítását éreztem. Számtalanszor kért már bocsánatot emiatt, mikor látta a kék-zöld foltokat a karjaimon, amelyeket a keze hagyott egy-egy ilyen érintést követően, ám mindig megnyugtattam, hogy ez nem az ő hibája, hanem a Menedéké.

- Oskye az otthonom - bólintottam. - És Oskye lesz a te sírod is, ha eljön az ideje - biccentettem Valkyon felé, majd egy varázsszó elmormogását követően tenyérrel felfelé, lágyan felemeltem a bal kezem, s Valkyon is ugyanabban a szögben és sebességben felemelkedett a talajról. Hiába próbált kapálózni, nem ment vele semmire, csupán pördült egyet a levegőben. - Addig még sokat kell tanulnom - sóhajtottam az ablak irányába sétálva, Valkyon lebegő és ficánkoló teste pedig követett a levegőben úszva. - Látod ezt? A barátaid eljöttek érted. Hát nem kedves tőlük? - nevettem el magam, miközben az ablakon kinézve láttam, ahogyan Ezarel, Nevra és pár új őrző, akik számomra már ismeretlenek voltak a kastély felé haladnak, utat törve maguknak az őreink között. Nem öltek, csak kifektették őket. Kíváncsi vagyok mit tennének, ha nem a tanuló őröket állítottuk volna ki, hanem a nehézfiúkat..

Az ablak szárnyait óvatosan kihajtottam, majd kezem suhintásával Valkyon-t kilebegtettem az ablakon kívülre. Ő maga még mindig félig fekvő pozícióban próbált tenni valamit, elérni, vagy kikerülni a varázslatom hatalmából. Aranysárga szemei pont az enyéimmel voltak egy vonalban, s enyhe félelmet láttam bennük, mikor az enyéimbe nézett, majd ezt követően enyhe megdöbbenést láttam az arcán tükröződni.

- Sajnálom. Kérlek ne legyél helyettem te a Bolond, ne gyere vissza értem - suttogtam olyan halkan, hogy csak ő hallhassa egy pillanatnyi, pislogásnyi ideig zöld szemekkel, amelyek a következő pillanatban ismét vöröses narancssárgává váltak, s arcomról is eltűnt a kedves mosoly, amelyet olyan jól ismert régen, helyére visszatért a ridegség. Kezeimmel kicsit távolabb röptettem az ablaktól, majd egy lendítéssel és egy kioldó varázslattal hagytam, hogy Valkyon lezuhanjon a társaihoz, akik tompították az esését, majd nem sokkal később, némi vitatkozás után elindultak visszafelé rohamtempóban.

.....

Voltak pillanatok, mikor sikerült áttörnöm a fátylon, s pillanatokra, néha percekre is az voltam, aki régen. Őszintén szólva nehéz eldöntenem, hogy ez vagy az a valódi énem, hiszen mindkettő én vagyok. Mindkettő gyenge a maga módján, s mindkettő erős is. Hiába haltam meg a kedvesebbik énem miatt, s hiába élem túl az erősebbik végett, egyik szerepben sem éreztem igazán otthon magam és sejtettem, hogy valaki áll ennek a hátterében. Csak azt nem tudtam még hogy ki, hogyan és miért, de el fog jönni az ideje, amikor mindenre fény derül - ám ehhez, kedves Olvasó, meg kell tudnod, hogy jutottunk idáig. Minden egy gombakörrel és a Varázslóval kezdődött.