Oskye titkai

2. A Papnő

- Rebecca.. ébredj - óvatosan próbáltam felkelteni barátnőmet, aki teljesen mozdulatlanul pihent mellettem az ágyban. Pár pillanatig azt hittem, miután felébredtem, hogy otthon vagyunk, de a másodperc töredéke alatt rá kellett ébrednem, hogy nem. A szoba amiben voltunk továbbra sem Rebeccáé volt, nem voltak az ágyon szétszórva a plüssei és nem vigyorgott ránk egyik karakter sem a fali poszterekről.

- Mmhm... - motyogott félig csukott szemekkel, majd ő is körbepillantott és hitetlenkedést láttam megcsillanni a szemeiben. - Nem álom volt?

- Nem.. - válaszoltam magamhoz ölelve. - De minden rendben lesz, ígérem. Nem lesz bajunk és túl fogjuk élni. Beccák vagyunk, összetartunk még ebben a fura világban is!

- Igen, Beccák - mosolyodott el szorosabban ölelve. - Minden rendben lesz..

Adam körülbelül fél órával később jött be hozzánk, háta mögött egy magas, kék hajú elf-fülű férfi vigyorgott, mikor meglátott minket, illetve mellette egy fehér kabátos férfi szőke és fekete hajjal, valamint egy lány rókafülekkel és farkakkal. Mi az ágy szélén ülve várakoztunk mire bejöttek, érkeztükkor pedig felkeltünk és bólintottunk feléjük. A háromfejű macskánál egyik sem volt ijesztőbb vagy meglepőbb látvány, hasonló öltözékeket már úgyis láttunk Con-okon, csak hát... azok nem voltak valódiak. Ennek a lánynak viszont valóban mozogtak a feje tetején lévő fülei, ahogyan a lángocskák is égtek a botja végén lévő kalitkában.

- Készen vagytok? Ezarel elkészült a főzettel, illetve készített még egyet, hogy meglássuk van-e bennetek tündérvér. Sosem lehet tudni, én is azt hittem hogy totál ember vagyok, aztán látjátok, voltak elfek a felmenőim között - bökött a füleire vigyorogva.

Hiába hittük -vagy reméltük?- hogy nincs bennünk semmi tündéri, mégis volt, méghozzá mindkettőnkben. Miután az Ezarel névre hallgató elf ráöntötte mindkettőnk kezére azt a furcsa löttyöt az alkímiai laborban, perceken belül fellobbant mindkettőnk kezében a zöldes láng, amely hivatott volt jelezni tündéri felmenőinket, s a láng kihunyása utána nem sokkal Rebecca arra kezdett el panaszkodni, hogy rettenetesen sajognak a fülei. Adam megértő mosollyal lépett hozzá és vetett egy pillantást az említett hallószervre, majd óvatosan elkezdte dörzsölni őket.

- Elkezdtek nőni. Nálam is viszonylag hamar kijöttek a főzettel való érintkezés után és szintén fájdalmas volt. Dörzsöld így itt és itt, amikor fáj - mondta, demonstrálva milyen ujjmozdulatokra gondol és pontosan a fül melyik részein - és pár napon belül teljesen rendben lesznek.. ó, úgy látom a tieid is megindultak! - fordult felém, én pedig meglepődve kaptam a füleimhez. Valóban hegyesebbnek és egy nagyon kicsivel hosszabbnak érződtek, mint amilyenek voltak, de semmilyen fájdalmat nem éreztem. - Neked nem fáj? - lepődött meg.

- Nem, nem érzem hogy fájna, inkább csak.. nehezebb egy kicsit, mint volt - továbbra is a hallószervemet fogdosva léptem barátnőm mellé. - Ezek szerint mi is elfek vagyunk?

- Elképzelhető, de könnyen lehet, hogy más is van bennetek. Az elfekre jellemző fül, vagyis amit mi annak hívtunk az embereknél - egészítette ki magát Adam -, az itt több fajra is jellemző lehet, sőt, egészen szokványos jelenség. Elf-félék már a legeleje óta léteztek, így nem csoda, ha az idő múlásával más fajokkal keveredtek, ezen külső tulajdonságukat pedig megörökölték az utódaik, így tulajdonképpen hétköznapivá téve ezt a külső jegyet.

- Szóval lényegében lehetetlen megmondani, mik vagyunk valójában?

- Tulajdonképpen igen, sajnálom. Mindenesetre ha idővel több külső jegy is jelentkezik, vagy bármilyen képességetek lesz, akkor keressétek fel Ykhar-t vagy Kero-t és kezdjetek el közösen kutatni a könyvtárban az iratok között, lehet hogy idővel meglesz, mik is vagytok és ki fogjátok tudni aknázni a képességeiteket.. most pedig, mivel gondolom nem szeretnétek tovább húzni az időt és az emlékeket, igyátok meg a felejtéshez szükséges varázslöttyöt. Minél tovább telik az idő, annál biztosabb, hogy észreveszik az eltűnéseteket és elkezdenek aggódni..