Újból megtörténik

12 1 1
                                    

Két fél, és mindketten ugyanarra várnak: a másikra. Egyikük biztosan tudja, ismeri, látja a másikat, és a másik is sejti az egyiket. Titok lappang bennük, mindenki előtt erlrejtett titok. Nem hazugság ez: az ő titkuk.

***

Elhatároztam, hogy utánamegyek. De ne úgy, hogy megtudja! Vigyáznom kell, hogy hidegségem le ne rombolódjon, és arra is, hogy előtte állva ne maradjon. Nem tárulkozhatom fel előtte, ez nem egy lány dolga. A férfi hódítsa meg a nőt! A nő csábító, vonzó teremtés, a férfi feladata, hogy elhatározásainak eleget tegyen.

"El kell mennem újból a színházba!" – gondoltam, és biztosan tudtam, hogy ez lesz a jó megoldás. "Elmegyek, megnézem a mai darabját. Ha tényleg úgy érez irántam, ahogy azt leírta, nem hagyhat ma sem jel nélkül: akár egy néhány szó, egy levél, egy érintés, akár bármi..."

A nap végén megtettem a szokásos köreimet, szépen – tegyük hozzá, szebben, mint szoktam – felöltöztem – hisz már volt kinek. 

Vasútállomás.

Vonatjegy.

Kalaúz.

Leszállás

Mikor beléptem a színház hatalmas üvegajtaján, rögtön a kasszához mentem.

– Milyen csinos ma, hölgyem. Újra eljött? – kérdezte a szokásos férfi. Mindig ő ül itt, kívéve, mikor kísérget. Akkor bizonyára más veszi át a helyét...

– El.

Oh de nehéz volt megmaradni megszokott mivoltomban. Kőkemény, jeges szívvel kellett megvennem a jegyet arra az előadásra, melyet az az ember rendez, akinek én vagyok a legfontosabb. Elképesztő nehézségek és hosszú csöndek árán sikerült kiválasztanom a szokásos páholyomat. Az úr a helyemre kísért.

Leülés.

Ajtó.

Kilincs.

Végre újra egyedül maradtam. Egyedül a gondolataimmal. A darab kezdetéig annyira nem figyeltem arra, hogy mi történk körülöttem, hogy nem is tudtam, hogy ma is a Romeo és Júliára vettem jegyet. "Sebaj" – gondoltam – "most megnézem egészben..."

"A szép Veróna tárul itt elénk"...

Már túl voltunk a prológuson, és én még mindig kényelmetlenül éreztem magam. Nem fizikailag fájt valami, hanem, mintha a lelkemet nyomná valami. Talán az izgalom. Féltem, nem hittem, hogy ma nem kaptam levelet. Hisz múltkor is volt! Lehet, hogy nem is tudja, hogy itt vagyok? Ha érez bármit irántam, észre kell vegyen!

A szünetben nem lettem nyugodtabb. Fel-alá sétáltam a folyosón mint egy mérgezett egér. Titkon reméltem, hogy előadás végén újra lesz rendezői beszéd. "Ha nem lesz, nincs semmi közöm hozzá. Várhat rám, ameddig akar... De nem! Ne várjon! Szaladjon ide hozzám, öleljen meg és érezzem, érezzem végre, életemben először, hogy milyen az, ha egy ember igazán, teljes szívéből szeret..."

***

Szeret... Milyen nehéz kimondani ezt a szót! Nagyon is vigyázni kell vele. Ne jelentsd ki soha elhamarkododttan senkiről, hogy szereted, vagy hogy szeret. Nem tudhatod, milyen sokat jelent ez. Ha valakit szeretsz, az nem azt jeleni, hogy tetszik, hogy jó vele beszélgetni és hogy el tudod képzelni magad mellett. A szeretet nem egy érzés! Jól jegyezd meg, sosem volt az: se bennem, se benned, se senkiben. A szeretet nem érzelem, nem pillanatnyi fellángolás. Mindezeknél sokkal, de sokkal több. A szeretet önátadás, önfeláldozás. A szeretet olyan valami, amikor mások érdekeit maximálisan a sajátod elé helyezed. Amikor neked lehet rossz, de ha neki jó, boldog vagy. Amikor önzetlenül örülsz a sikerének, még ha téged győzött is le. Önfeláldozás: ha azért teszed magadnak a kevesebbet,  hogy neki jó legyen. Vigyázz ezzel a szóval, "úgy" nem szerethetsz minednkit!

***

A második felvonás előtt – szokásomhoz híven – már hamarabb bent voltam a páholyban. Táskámat magam mellé letettem, kényelmesen elhelyezkedtem, és be is sötétedett. A függöny fellibbent és én a páholy korlátjára könyököltem.

Ekkor elkezdett a szívem hihetetlenül gyorsan dobogni: gyorsabban, mint eddig bármikor. Soha nem érzett izgalom itatta át egész testemet. Megéreztem valami a karommal: egy boríték hevert a könyöklőn. Tudtam, hogy tőle van, tudtam, hogy nekem küldte. Rá se néztem, csak csendben becsúsztattam a táskámba, vigyázva, nehogy mások észrevegyék.

Nem sok értelme volt elővigyázatosságomnak, hisz a 24-es páholy egyszemélyes. Mégis, az a hihetelen vérpezsdítő érzés, a reménytől és a vágyakozástól remegő tagjaim és elmém újabb forgatókönyvírói bravúrjai annyira elvették a figyelmememt, hogy egyszerűen nem tudtam logikusan gondolkozni.

A második felvonásra nem is tudtam figyelni, már csak a levél érdekelt!

Csak színház teremthet oly' csodát, mely szép álmokat valóra vált.

Nekem fontos vagy...Tempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang