Fruit cakes. - moonbae

01 - eper

one
______

Eper és vörösáfonya illata keveredett a fahéjjal, Kevin pedig lehunyta szemeit egy pillanatra, s hagyta, hogy az illatok messze repítsék képzeletben. Nem akart tudomást venni a körülötte lévő káoszról; a nyomokban liszttel borított padló, a sütésre váró tésztalapok, felvágott gyümölcsök az egyik pulton, s félig bekavart krémek a másikon.

Keddenként hajnali kettőig tartott a műszakja a cukrászdában kedvenc kollégájával, aki éppen kivonult telefonálni, ő pedig úgy döntött nem várja meg a munkával. Nem szerette a májust, hiszen szinte minden második napra esett egy esküvői torta megrendelés, de az emberek nem álltak meg a jól bevált két emeletesnél; rögtön hármat vagy négyet szerettek volna, minden szinten más díszítéssel és ízzel. Pontosan ezért kellett néha bevállalniuk plusz egy-két órát hajnalban is.

Magát a folyamatot élvezte. Szeretett sütni, de amit annál is jobban szeretett, az a dekorálás volt. Kezei alól művészibbnél művészibb torták és sütemények kerültek ki, mindenféle erőlködés nélkül - csupán követve megérzéseit. Ő volt az alkotó; ahogy Changmin mondta néhányszor.

Szöszmötölés ütötte meg füleit az ajtó túloldaláról, szemei pedig azonnal kinyíltak, s úgy nyúlt maga elé és fogott rá a késre, mintha az élete múlt volna rajta. Talán tényleg az élete volt a tét, hiszen látott már horrorfilmet. Fél tizenegykor beléphet valami ijesztő maszkos férfi, s lelőheti a félhomályban robotoló egyetemistát -, aki másodjára is megbukott a művészettörténeti vizsgán, ezért muszáj volt keresnie valami jól fizető állást. Majd nyugodtan leülhet és megeheti az egyforma méretűre szeletelt epret, amivel Kevin annyit dolgozott.

Kinyílt az ajtó, a férfi izmai pedig ellazultak, ahogy belépett a maszkos gyilkosnál is félelmetesebb Changmin. Magában mormogva próbálta eltenni telefonját farzsebébe, s olyan tekintettel nézett fel Kevinre, hogy amaz visszasírta azt az öt másodpercet, amíg egy gyilkos reményében mozdult meg a kilincs.

Changmin csupán egy biccentéssel lerendezte Kevin felvont szemöldökét, s ismét munkába kezdett. Néhány pillanatra csendbe burkolózva dolgoztak, aztán Changmin átvette a gyümölcsök szeletelését, miután Kevin elé csúsztatta az addigi művét: fondant virágok. A fémtálcán csupán kettő, sietve összerakott, kissé csálé hófehér virág könyörgött az életéért.

— Meg is tapostad őket?

A idősebb kérdésére Changmin keze megállt mozdulata közben, s olyan tekintettel nézett Kevinre, mintha amaz meggyilkolta volna az egész családját. Jesszus.

— Mi bajod van? — kérdezte, s lassan a kezéért nyúlt, hogy elvegye tőle a kést. Nem mintha félt volna attól, hogy hirtelen felindulásból esetleg leszúrja, de... de, nagyon is félt. Changmin felsóhajtott, miközben felnézett.

— Chanhee hívott. — jobb csuklójával elsimította vöröses tincseit szemei elől, megpróbálva nem érinteni őket ragacsos ujjaival. Chanhee a fiú 'ha azt mondod járunk, letagadom, de amúgy halálosan szerelmes vagyok belé csak nem vallom be' lakótársa volt, aki egy szakra járt Kevin Jacobjával. — Együtt tanulnak Jacob hyunggal, aki rólad kérdezett, Chanhee meg kétségbe esett. Már nem tudunk mit kitalálni, mert nem hiszi el, hogy nem tudjuk ki írja neki a szerelmes leveleket.

— Azok versek... — hajtotta le a fejét, s érezte arcát felhevülni.

— Mindegy. — magához vette a kést Kevin kezéből, s egy mozdulattal félbe vágott egy kisebb narancsot, a vágódeszkán való tompa koppanással elhallgattatva egyszerre minden háttérzajt. Kevin kihúzta magát.