Elvetemült vonzerő

10. - Újabb nehézség

Harleen tele energiával és valami megmagyarázhatatlan vággyal tör be Joker szobájának ajtaján. S bár terve az volt, hogy mivel nincs mit veszítenie már, ami számára eddig a legfontosabb volt, az már nincs többé, így újra a zöld hajú ajkaira tapad, ezúttal viszont nem ereszti el. 

Azonban csalódnia kell. Hidegzuhanyként éri, hogy Joker nincs a szobájában. 

Ez hogy lehet? Hiszen ő maga látta, ahogyan kényszerzugbonyba tuszkolták, és a lift felé hurcolták. Hová vitték, ha nem a szobájába? 

Harleen villámsebességgel rohan a lépcsőhöz. A liftet elkerülve gyorsabbnak gondolja, ha a lépcsőt használja. Most úgy sem tudna egy helyben állni és csak várni. 

Klaushoz siet, egyenesen a recepcióra. Szőke hajából a sietség közben kiesik a hajgumi, így az elegáns kontyból, - mely imidzséhez tökéletesen passzolt, míg nem találkozott Jokerrel - hamar dús, göndör, kócos hajzuhatag válik. 

Klaus meglátván Harleen vad külsejét, enyhén kimeredt szemekkel és leeső állal várja a volt pszichiáter újabb kitörését. 

- Hol a francban van? - kiált fel magából kikelve. Klaus köpni-nyelni nem tud, melyet a gorillák hamar észrevesznek, ezért igyekeznek közbelépni. 

- Harleen! - szól rá az egyik nagydarab, legalább két méter magas őr. A lány azonban nem fél tőle, eléje sétál, kihúzza magát és tartván a szemkontaktust, kérdőre vonja a férfit.

- Hol van? - kérdezi újra, próbálja kissé lenyugtatni magát, de toporzékoló lábai elárulják őt. 

- Ha jól informálódtam, Harleen, akkor már nincsen jogod többé a betegekhez, ahogyan ahhoz sem, mi a sorsuk, és hol vannak. - Quinzel egy pillanatra hátrahőköl. 

- Ó, szóval az információ ilyen esetekben kibaszott gyorsan terjed, de amikor tényleg szükség lenne rá, akkor mindenki mereszti a seggét, igaz? - közelebb lép az őrhöz, kissé felnyújtózkodik, hogy közelebb hajolhasson az arcához. - Azonnal mondd meg, hol van! - a férfi nem lép hátrébb, egyik kezét óvatosan Harleen vállára teszi, és kissé eltolja magától. 

- Ne érj hozzám! - tiltakozik. A férfi megadóan maga elé teszi kezeit, de akkor sem hajlandó tovább tűrni, hogy Harleen nem tiszteli a magánszféráját, ráadásul fenyegető hangon szól hozzá. 

- Ideje távoznod, Harleen. Sajnálom, hogy így alakult, és mindannyiunkat megráz, hogy így látunk, hiszen felnéztünk rád. - a gorilla próbálja nyugtatni, de az igazság az, hogy a nő minden szóval egyre csak hisztérikusabbá válik. Ökölbe szorított kézzel hallgatja a férfi lealacsonyító szónoklatát. - Reméljük, egy nap visszatalálsz önmagadhoz. 

- Elég legyen! - Harleen felett eluralkodik a harag. Nem tud mit tenni ellene, érzi, ahogyan józan elméje kikapcsol, és átadja magát egy emberfeletti érzésnek, melyet nem tud uralni. Köd borítja a tudatát, mintha kikapcsolnák eddig felépített emberi mivoltát, és átadnák a helyét egy dühöngő szörnyetegnek, aki nem ura önmagának, teljesen kontrollálhatatlan. 

Teljes erejével ellöki magától a hatalmas férfit, majd a recepciópulthoz lépve leborítja onnan a monitort, szétszaggatva minden kábelt. Kezébe veszi a betegkönyvet, és egyenesen a hátül lévő iratpolchoz hajítja, leborítva onnan rengeteg fontos aktát és mappát. A papírok szanaszét szállnak a pult mögött, egy szempillantás ideje elég volt ahhoz, hogy minden a földön heverjen. Klaus a falnak simulva, rémülten figyeli, mi válik abból a nőből, akire oly hatalmas példaképként tekintett... eddig a napig. 

Az őrök nekirohannak a dühöngő, magából kikelt nőnek, a földre terítik, és bilincsbe erőltetik apró csuklóit. Harleen kapálózik és próbál ellenállni, de sikertelenül. Négyen szorítják őt a padlóhoz, nem tud menekülni. A végtelen harag még mindig önkényesen uralja elméjét, képtelen tisztán gondolkodni. 

- Vigyétek! - Harleen érzékszervei eltompulnak, látása homályosul, és a hangokat is már csak úgy hallja, mintha két emelettel feljebb üvöltene valaki, de nem tudja kivenni a szavakat. Szemhéjai nehézzé válnak, s szinte észre sem veszi, már le is csukódnak. Végeláthatatlan sötétség borul rá.