Ao no exorcist dolgok

Zárt ajtók mögött (Rin x Bon)

Az osztályterem ajtajai hangosan csapódtak be, ez által nem kis meglepetést okozva azoknak kik a teremben tartózkodtak éppen. A két fiú azonnal a zaj forrásához rohant, s mikor az egyikük ki akarta nyitni ki kerekedett szemekkel konstatálja, hogy az ajtó be van zárva. Rin morgolódva kezdi el rángatni a kilincset miközben ajkait szitok szó hagyja el, amit a másik fiú egy szemöldök ráncolással jelzi neki, hogy ne is szólaljon meg, ha csak ilyenek hagyják el száját. A kék hajú fiú erre csak orrát húzva arrébb ment.

-Most mit csináljunk?-kérdezi sóhajtva, majd az egyik padra ül. Karba teszi kezeit, ami által a kardjának táskájának pántja lecsúszik válláról. Idegesen hunyja le szemeit, lábát pedig előre-hátra lóbálni kezdi akárcsak egy kisgyerek a hintán. Bon -szintén- idegesen bele túr festett hajába -amit pár napja festett újra mert az előző kopni kezdett. -Törjünk ki?-kérdezi felcsillanó szemekkel, le ugrik a padról, s már az ajtó elé is áll.

-Meg hülyültél Okumura?!-kérdezi dühösen, majd alrébb is viszi nehogy tényleg megtegye.-A sensei biztos megölne minket, az igazgatóval együtt!

-És aztán? Majd együtt rendbe hozzuk.-vigyorodik el, feljebb tűri karján az ingét. Suguro sóhajtva csapja fejbe magát, még is, ahogy meghallotta az 'együtt' szót kellemes érzés járta át, amit jelen pillanatban nem tudott hova tenni. Nem is tudott sokat gondolkodni rajta, a következő pillanatban léptek, suttogásokat hallottak meg. A festett hajú azonnal felismerte Okumura sensei, Shima és Konekonaru hangját. Azonnal az ajtóhoz sietett -a démonnal egyetemben- és kifelé kezdtek kiabálni.

-Yukio! Te vagy az, Yukio?!-kezd el a kék hajú kiabálni, utána folytatja Bon is, aki osztálytársainak kiáltott.

-Konekomaru! Shima!

-A fenébe, neghallottak.-mondja Shima, s hallani lehetett ahogy Konekomaru felsóhajtott majd fekbe csapja magát. Igen, most már biztos, hogy meghallották őket.

-Segítsetek!

-Sajnálom Nii-san. De nem engedhetünk ki?-a bent lévők lezdtek egyre idegesebb lenni, Bon pedig erőszakosan az ajtóba csapja kezét.

-Mi az, hogy nem engedhettek ki?

-Sajnalom Bon.-motyogja Konakomaru, s orrán feljebb tolja szemüvegét, tekintetét lesüti.

-De miért?

-Ez mind a ti érdeketekben van. Addig maradtok amíg Nii-san vagy te nem meséltek egymásnak.-Suguro összehúzza szemeit, míg a démon fiú arcára halvány pír szökik. Szinte azonnal el is fordul, ne hogy a másik észrevegye. Lassan vesz egy mély levegőt és próbál megnyugodni. Pontlsan tudja jól, hogy miről beszélt Yukio, bár a másik része nem tiszta annyira. Van valami amit Bonnak is elkell mondania neki? Vagy valami másról van szó?

-Nem teheti ezt Okumura sensei!-kiabálja Suguro. Teste egészében megfeszül, a levegőt is szaggatottan veszi, gondolatai szélviharként kavarognak fejében. Az amit elkellene mondania a másik Okumurának az egy örök szégyen a Ryuji család számára, s éppen ez az, amiért sose fogja elmondani neki azt. Mindket fiú egymásra pillant, nagyot nyelnek, s azonnal hátat is fordítanak egymásnak. Rin még soha bem érezte magát ilyen zavarban. Talán akkor volt ennyire zavarban amikor éppen egy öltözőben öltöztek át, s megpillantotta amint levette felsőjét. Igen, határozottan zavarba ejtő helyzet volt. Bár az még rosszabb votl, mikor a többiek észrevették vörös arcát. Hála az égnek nem tudták sokáig kérdezősködni, hamar indulniuk kellett órára.

-Sajnálom Suguro-kun. Nii-san te pedig kérlek légy őszínte Suguro-kunnal. -a kék hajú egyre jobban kezdte kényelmetlenül érezni magát, ami a másik fiúra is igaz. Bár nem érti mi van Rin-nel, úgy érzi, hogy a szavai hozzá is szóltak. De nem teheti meg amit mondott. Az igazságot elkell nyomnia magában bármennyire is fájdalmas.