A Viadalon veled

15.

- Most találtuk meg a gyógymódot, arra a vírusra, amit direkt a Viadal miatt fejlesztettek, és nem akarják beküldeni az egyik legnépszerűbb versenyzőnek, aki ráadásul még esélyes a győzelemre is? Tudják hányan fogadtak a lányra? A fiúnak már adtak!

- Az F12-es csak azért kapott, hogy teszteljük az ellenszert. Azért fejlesztettük a vírust, hogy segítse a Viadal menetét.

- Ne hülyéskedjenek már! Attól a vírustól agyatlan zombik lesznek! A támogatók bármennyit fizetnének, hogy sikerüljön megmenteni őket! Kérem, engedjék meg!

Haymitch úgy ordított, mint még soha, nem akarta elveszíteni a lányt. Ő volt az egyik legesélyesebb a győzelemre, de tudta, hogy ha a fiú meghal, akkor vége. Már vagy egy fél órája üvöltött a Játékmesterekkel, fogytán volt az idő. Ha a vírus eléri az agyában a végleges pontot, akkor már nincs mit tenni.

- Rendben, de csak a L12 alanynak. És maradjon titokban, amíg felépül, mutassanak másokat a kamerák. Nincs kedvem a többi mentorral veszekedni.

Percekkel később egy kicsi csomag egy ejtőernyőn, távozott az irányító központból.

A fejem elviselhetetlenül fájt. Nem bírtam kinyitni a szemem, annyira gyenge voltam. Rengeteg erőfeszítés után, pár perc múlva sikerült résnyire kinyitnom a szemem. Két barna szempár fogadott, akik aggódva fürkésznek. Soha nem láttam még ilyen gyönyörű szemeket.

- Szia Soph!

- Szia Newt! Mi történt? – tettem fel a kérdést, ami legelőször megfogalmazódott bennem.

- Nem tudom. Elájultál, majd a karodon észrevettem egy szúrást. Gondolom a sirató megszúrt. Majd leszállt az égből egy újabb ajándék. Volt benne egy levél neked és nekem.Mindegy, egy injekciós tű volt benne. Beadtam, majd jobban lettél. Pár óráig aludtál, de most már itt vagy. - mosolyodott el. - Tessék, itt a leveled.

Hol is vagyunk pontosan? Körülnéztem és egy kis tisztáson feküdtem.

- Hol vagyunk? És a siratók?

- Teljesen eltűntek. Többel nem is találkoztam, miután összeestél. Velünk nem történt semmi mióta összeestél, de valaki megint meghalt.

Ezen elgondolkodtam. Mióta elájultam, nem történt semmi se velem, se Newttal. Hátha  a levél választ ad erre, mire gyorsan kibontottam.

Hercegnőm,

Erről a levélről nem tud senki, csak te én meg a kölyök. Nem fognak venni titeket egy ideig a kamerák, hogy ne legyen hiszti a mentorok között. Remélem nem bánod, hogy kicsit egyedül hagynak titeket.

Kiharcoltam, hogy adjanak az ellenszerből, mivel esélyes vagy a győzelemre. Newt csak azért kapott, mert tesztelni kellett valakin, de úgy tűnt működik, ezért nem vagy most rosszabb állapotban, mint mielőtt Newtnak beadtad volna. Ezért vagy életben.

Nagyon vigyázzatok, ezek valószínűleg a Viadal utolsó napjai.

Haymitch

- Azt írja, hogy szerinte ezek az utolsó napok. Meg azt is, hogy nem vesznek minket a kamerák. – szólaltam meg.

- Miért? – vonta fel a szemöldökét.

- Csak az ellenszer miatt. – vontam meg a vállam. – Nem akarják, hogy minden mentor kunyerálja, ha egy ilyen sirató megszúrja a kiválasztottját.

- Jogos. Keressünk valami menedéket. Fel tudsz állni?

A fejem sajgott, de muszáj volt tovább mennünk, ezért Newtnak támaszkodva indultunk el. Egy pár órán belül találtunk egy biztonságosnak tűnő helyet, ahol letáboroztunk. Már esteledett, hamarosan megszólalt a Himnusz és kirakták a ma meghalt embereket. A 9. Körzet fiúja és a 11. Körzet lánya. Ez azt jelenti, hogy már csak heten vagyunk. Maximum három napot adok, hogy meglegyen a győztes. Ha viszont pár nap múlva vége a Viadalnak, az azt jelenti, hogy hamarosan búcsút kell vennünk Newttal.

- Newt. – suttogtam.

- Igen?

- Ugye tudod, hogy hamarosan vége van? Hogy hamarosan valamelyikünk meghal?

- Vagy mind a kettőnk. – mondta.

- Ha rajtam múlik, nem. – majd elővettem az egyik késem és kicsit meghegyeztem a bicskán talált élezővel.

- Soph, kérlek, ne áldozd fel magad értem! Nem tudnám elviselni.

- De, ha ez az egyetlen megoldás? Nekem nincs családom, én nem hiányoznék senkinek, neked vannak testvéreid, nem hagyhatod őket cserben. Newt, bármi legyen is, én, kijuttatlak innen.

- Nekem hiányoznál. – monda halkan.

- Tudom. De ugyanúgy én sem tudnám elviselni, ha te halsz meg.

- Soph... - kezdett volna bele, de megcsókoltam, ezért nem tudta folytatni.

- Élvezzük ki, amíg együtt lehetünk, és ne agyaljunk a jövőn oké? – túrtam bele a hajába.

- Benne vagyok. – vigyorodott el, majd rátapasztotta száját az enyémre.

Kezdett elég késő lenni, ezért bevackoltuk magunkat a hálózsákokba, és egyre közelebb kerültünk az alváshoz, mikor eszembe jutott valami.

- Newt. Holnap váljunk szét.

- Mi? – húzta fel a szemöldökét.

- Nyugi. Figyelj. Szóval, váljunk szét és próbáljunk nem meghalni. Menjünk a Bőségszaruhoz, úgy is oda akarnak majd terelni minket a Játékmesterek. Ha külön megyünk, kevesebb az esélye, hogy meghalsz, mert inkább engem akarnak megölni.

- És ha valamelyikünk meghal? Ha te meghalsz?

- Akkor küzdesz, ameddig nem győzöl. Newt még nem is öltél meg senkit. Ez tudod mekkora előny neked? Tudják, hogy én bárkit megölök, ezért én leszek a fő célpont, nem te.

- Soph...- kezdte, de aztán az arckifejezése megváltozott és csak lehajtotta a fejét. - Akkor holnap különválunk. –sóhajtotta. Az arca nagyon szomorú volt, de meg kell értenie, hogy így csak könnyíteni akarom neki a győzelmét. Ekkor egy ágyú törte meg az éjszaka csendjét, majd felvillant a képe az égen. Az 5. Körzet lánya.

Egy nappal kevesebbre számítok. Hatan maradtunk. Kicsit féltem aludni, nehogy Dominick vagy bárki más ránk találjon ezen a kis tisztáson, de az álmosság legyőzött.