Fogaid Nyoma

Denevér barlang

Az éjjel is épp Blairrel beszélgettem, mikor véletlenül megláttam, hogy Valentino írt valamit. A három órája küldött üzenetben az állt, hogy az egyik osztálytársam lebetegedett, ezért Oliver megkérte, hogy jöjjön el velünk az osztálykirándulásra. Így utólag már tudom, hogy minden bizonnyal Matthew helyett.
Ahogy végigolvastam az üzenetet, hirtelen azt se tudtam sírjak vagy nevessek.Örültem ugyanis, hogy így legalább nem leszek egyedül, és ha valami történne akkor tudtam, hogy rá mindig számíthatok. Továbbá le mertem volna fogadni, hogy az ő társaságában még talán élvezném is a kirándulást, mert egyszerűen nincs olyan, hogy ne csinálna valami orbitális faszságot csak azért, hogy megnevettesse a körülötte lévőket, beleértve engem is. És igazából, ez eddig mind szép és jó, de az utóbbi időben Blairt próbáltam befűzni, amiről Valentino egyáltalán nem tudott, és –ahogy őt ismerem– biztos voltam benne, hogy félreértené a helyzetet...ami elég kínos dolgokat eredményezhetne. Ennek megelőzésére tehát küldtem neki egy sokatmondó üzenetet. Megírtam, hogy fontos mondanivalóm van, de már majdnem háromnegyed kettő volt, ami teljes mértékben az alvászónájába esett, szóval eleve nem számítottam válaszra. Arról nem beszélve, hogy meg se kapta az üzenetet, ezért egyértelműen csak másnap –ami egyébként már ma van, de akkor úgy mondom, hogy– reggel beszélhettem vele.

A éjjel jóllehet épp olyan gyorsan eltelt, hogy már csaknem világosodott, mikor Blair elment aludni és magamra hagyott a gondolataimmal. Azokkal a gondolatokkal, melyek az elmúlt napok után egyre furcsább és megmagyarázhatatlanabb következtetéseket formáltak a fejemben. Nem csoda, hogy egészen addig mozdulatlanul feküdtem az ágyamon, a plafont bámulva, amígy meg nem szólalt az ébresztőm.

~Később~

Blair közvetlen közelében nem tudtam szót váltani Valentínóval.
Ez egyrészt azért okozott gondot, mert kíváncsi voltam Valentino történetére a farkaslánnyal –akivel tegnap randevúztak– amire Valentino már hetek óta várt. Nem túlzok ha azt mondom, már tényleg átkozottul kíváncsi voltam a részletekre, de Blair egyszerűen nem tágított mellőlünk és ez kezdett bosszantóvá válni.
Másrészt meg el akartam magyarázni Valentínónak, hogy miért is akarom elcsábítani Blairt –holott a szándékaim nem túl komolyak vele kapcsolatban– de ezt nyilván négy szem közt szerettem volna megbeszélni vele. Az előbbivel ellentétben viszont az utóbbi sajnos nem olyan amit félmondatok segítségével is el lehetett mondani. Muszáj lett volna beszélnem Valentínóval, de ez meglehetősen körülményesnek bizonyult tekintve, hogy a buszutat és az idő nagy részét Blairrel kellett töltenem.

Idő közben úgy alakult, hogy Blair megsértődött azon amit mondtam. Ez a kis mosolyszünet kettőnk közt pedig jobbkor nem is jöhetett volna, mint a jónéhány órás út legelején, amikor bőven volt még időm arra, hogy beszélgessek egy jót Valentínóval és ezt követően kiengeszteljem Blairt a szörnyen gyerekes viselkedésemért, amit később majd szebben is megfogalmazok, hogy Blair gondolkodás nélkül megbocsásson nekem. Egy gyerekekkel –azaz nyüzsgéssel– teli busz pedig megfelelő helyet biztosított akármiféle privát beszélgetés megejtésére.

Beletelt háromnegyed órába, mire Valentino részletesen elmesélte a tegnap este történteket.

Dimitrij –az egyik közös ismerősünk Valentino falkájából– még jónéhány éve mesélte nekünk, hogy a nő nemű vérfarkasoknak, van az a csodás tulajdonságuk, hogy ha nem találják alkalmasnak partnerüket, akkor előszeretettel széttépik azt párzás után. Dimitrij elmondása szerint ez csak a vadon élő egyedekre jellemző, és emellett végig azt hittük, hogy ez a mendemonda nem több mint egy alaptalan mese, amit ő talált ki, hogy elijesszen minket az átkozott erdőből amíg még zöldfülűek voltunk egy röpke évszázaddal ezelőtt. Természetesen eddig még nem találkoztunk...vagyis én még most sem találkoztam vadon élő vérfarkasokkal, pláne nem nőstény egyedekkel, mert egyrészt rendkívül ritkák, másrészt meg mára már nincs olyan –ép eszű– vérfarkas aki ne a civilizált világban élne az emberek között vagy legalább közelében.
Valentínóval sokáig csak viccelődtünk ezzel a mesével/legendával vagy akárminek is nevezzük, egészen addig amíg Valentino barátom néhány hónapja rá nem talált egy ilyen vérfarkasra az északi partvonalnál elterülő senkiföldjén. Bármilyen meglepő, ő is pont egy ilyesmi eset áldozata lett volna, ha nem lenne jelentősen gyorsabb és erősebb egy átlagos vérfarkasnál.