Szarka

Érkezés

Régóta tervezett eljönni a párizsi hősök dimenziójába, de mindig közbejött valami. Egy fényes szerdai napon azonban a nyaklánca kéken kezdett világítani, jelezve, hogy bizony szükség van rá valahol egy távoli helyen. Felpattant a székéről, és izgatottan felnyitotta a sárkányszemes medált. Egy számára ismerős hang szólalt meg, és közölte, hogy kivételesen egy nagyon is friss dimenziónak van rá szüksége, hogy szárnyai alá vegye. Amikor pedig a nevét kimondta, Geli nem is tudta, hogy örüljön vagy aggódjon azon, hogy mi történhetett. Végül inkább nyugalmat erőltetett magára, és megkérdezte a hangot, hogy mi lenne a feladata.
- Össze kellene hoznod a talizmánokat. Halálfej túl sokáig használta ki az emberek negatív érzelmeit. Te is tudod, mihez vezet az Állandó, és az Örök. Tehát arra kérlek, hogy a páva és lepke talizmánt szerezd meg, majd add át az Őrzőnek. Ami utána jön, azt hívják úgy, hogy 'fogalmam sincs mi'. Na ez az, amit neked rendezned kell.
- Bocs, elvesztettem a fonalat. Mi az, hogy 'fogalmam sincs', és miért kell nekem azt rendeznem?
- Hogy magyarázzam el egyszerűbben, G? Legyen elég annyi, hogy a gonosz sosem alszik. Nem tudod végleg megszüntetni azzal, hogy elveszel egy-két talizmánt... Mellesleg Halálfej is változhat, ha érted, mire gondolok.
- Azt hiszem világos. - Bólintott a lány, és miután egy tornazsákba beleszórt néhány ruhát, és egy kis pénzt, már firkantott is egy üzenetet, hogy dolga van a Más világon. Aztán a papírt az íróasztalra tette, majd az eddig türelmesen hallgató medálhoz szólt.
- Szerintem indulhatunk.
Behunyta a szemét, és gondolatban belement a medálba, ezzel kitéve magát annak az érzésnek, mintha éppen három nagyra nőtt kutya szeretné őt ebédre. Utána a szokásos pillanatnyi fejfájás, és vakító képek, süketítő hangok sokasága, végül pedig a néma csend után ott találta magát Párizs egyik elhagyatott utcájában.
Vett egy mély levegőt, nekidőlt egy falnak, és csak ezután nyitotta ki a szemét. Már legalább két éve csinálja ezt, nagyjából kéthetente, de még csak éppen kezdi megszokni.
- Hogyan tovább? - Kérdezte magától. Tudta, a medál hangja sohasem segít ilyenkor, de azért jólesett magában beszélni.
Elindult hát egy véletlenszerű irányba, és közben a továbbiakon törte a fejét. Tehát Halálfejet kellene becserkészni, vagyis Gabriel Agrestet, de hívjuk előbbi nevén. Hogyan lehetne közel jutni hozzá? Egyszerű válasz: sehogy, Geli viszont nem ismerte az egyszerű szót, ennek pedig rendre sok túlgondolás az eredménye. Esetleg egy akumatizált embernek könnyebb lenne odajutni hozzá. Ezt az ötletet egyelőre elrakta elméje egy hátsó polcára a szamóca lekvárok közé.
Esetleg hogyha felvenné a fia alakját, Adrient eltávolítaná és... Nem. Ez egyrészt túl egyszerű, másrészt a kivitelezés "aprócska" problémákba ütközne, ez biztos. De ha már alak felvevésről van szó... lehet, hogy Katicáék tudnának segíteni. Hogyha Ange is szuperhős lenne, talán segíthetné őket, és eljuthatna az ékszerekhez.
Ez az ötlet megtetszett a lánynak, úgyhogy ezen a vonalon haladt tovább. Sajnos közben nem nézett a lába elé, és nekiment valakinek, utána pedig elegánsan hasra esett. A lélegzete is elakadt, amikor sikerült feltápászodnia, és megpillantania a lányt, aki igyekezett felszedni a leesett dobozokat. Lehajolt, és ő is felvett néhányat az elhullottak közül.
- Nagyon sajnálom Marinette. Segíthetek hazavinni ezeket? - Ó te szerencsétlen! Csak akkor jutott el az agyáig, hogy mit mondott, amikor a lány meglepődött arckifejezését meglátta.
- Honnan tudod a nevemet? - Kérdezte, és közben megindult. Geli magyarázaton gondolkodott, úgyhogy kicsit lemaradt, kocogva érte csak be Marinettet.
- Most költöztünk Párizsba a szüleimmel. Abba az iskolába fogok járni, ahova te, és... hát megkérdeztem az osztályfőnököt, kik lesznek az osztálytársaim. Mesélt egy péknek a lányáról, gondoltam te vagy az. - Gyenge. Nagyon gyenge magyarázat, a lány szerencséjére azonban Marinette csak egy 'valóban' jelentésű szemöldökfelvonással válaszolt, és mellékesen megjegyezte, hogy nem is tudta, hogy új osztálytársuk lesz.
- Itt vagyunk. Köszönöm hogy segítettél... izé... hogy hívnak?
- Angelina vagyok. - vagy Angelica. Ebben a dimenzióban úgy látszik ezt adta a fordító.
- De szólíts Gelinek vagy Ange-nek. Miután lerakták a dobozokat, a lány ismét elindult, ezúttal egy elhagyatott zugot keresve, ahol kidolgozhatja a hősi tervét. Vagy legalább az elejét.
Talált is egy parkbeli, szerszámokat tároló kis kunyhót. Az ajtó nem volt becsukva, de ha be lett volna, sem okozott volna akkora gondot, hiszen egy ajtónyitó bűbáj bármikor bevethető, dimenziótól függetlenül. Odabent leült egy kis sámlira, és gondolataiba merült. Megint. Először: akárhogy oldja is meg a szuperhősösdit, nem szabad nagyon eltérnie az itt megszokottól, mert különben elég nagy kavarodás és akár összeomlás is lehet. Szóval mindenképpen kell egy kwami, egy talizmán, és valamilyen erő, ami illik az egész feladathoz, és magához a hőshöz. A kivitelezés már bonyolultabb lesz, de egyelőre az a kérdés, mik legyenek ezek? Mi könnyítené meg a munkáját? Hogyha gyorsan betudna épülni. Vagy közeljuthatna Halálfejhez. Esetleg az sem gond, ha könnyen megszerzi a talizmánokat. Ezt viszont egyszerre... Nagyjából fél óráig ült ott, és törte a fejét, mi lehet a megfelelő hősalak, amikor a törött ablakon berepült egy szarka. a félhomályban nem látta a lányt, így bátran ment oda az ottfelejtett karórához, ami valahogy megcsillanhatott. Kicsit nézegette, majd felkapta, és egy kis ügyetlenkedés után kirepült. Geli szeme felcsillant. Hát persze! A szarka tökéletes. Könnyen megtalálja a csillogó dolgokat, és egyébként is az enyves csőrűségéről ismert. A téma tehát megvan. Ez már negyed siker! Mik legyenek a képességek? Mindenképpen könnyen fel kell hogy tudja deríteni a talizmánok helyét. Vagy inkább a Más világi mágiával átitatottakat, így az akumák által megszállt tárgyakat is. Ezzel Katicáék segítségére is lehet, ami nem utolsó szempont. Mi legyen a szuperképesség, aminek a használata után öt perc elteltével visszaváltozik? Ez nehezebb kérdés. Esetleg repülhetne... de az nem nagy dolog. Szuperhősként egyébként is nagyokat tud ugrani. Mondjuk idézhetne elő összezavaró csörgés hangot, de az meg olyan... egyszerű? Igazából jó ötlet lenne. Eljátszott a gondolattal, utána viszont egy másik, sokkal jobb valami jutott eszébe. Magához hívhatna egy dolgot, ami látótávolságban van. Ez talán nem túl op ehhez a dimenzióhoz, és még hasznos is. Megvan a fél siker! Nagyon beleélte magát, és már a következő feladaton tűnődött. A talizmán kérdése egy pillanatig volt csak egyértelmű, aztán rájött, hogy nem feltétlenül okos ötlet talizmánt csinálni a medálból. Már csak azért sem, mert annak már van lakója.
- Kedves, hogy nem akarsz kitúrni. - Szólalt meg a hang a sárkányszemből, Geli nagy ijedtségére. Majdnem hátraesett, éppen hogy sikerült visszaülnie. Nem szokta meg, hogy mentora feladat közben beszél hozzá, de most kapva kapott az alkalmon.
- Figyelj, van az asztalomon egy toll alakú hajcsat. Idetudnád... utaztatni? - Sosem kért ilyet, de remélte, megteszi legalább ezt az egyet
- Hát legyen, bár ez hatalmas kivétel, remélem tudod G. - A megszólított bólintott, bár ezt a hang nem láthatta. Néhány másodperc után egy kék, formátlan valami jelent meg a medál felett, majd felvette a hajcsat alakját, utána pedig belepottyant a lány kezébe.
- Légy óvatos. Ajánlom az átalakítást, ha elakadnál. Sok sikert! - A hang elhalt, Geli pedig izgatottan nézett körbe. A felkészítő arra tanította, hogy egy érző valami létrehozása akkor lesz közel tökéletes, azaz gondolatokkal és érzelmekkel bíró, ha állatot, vagy embert alakítunk át. Más esetben nekünk kell neki osztani ezekből, és ez bizony nagyon kimerítő. Egy bogárból persze így sem lesz ember szintű lény, de azért nem is egy robot. Továbbá azt is tanulta, hogy tárgyakhoz úgy lehet állatot vagy bármi más élőt kötni, ha magas szintű energiát osztunk ki kettejük között, méghozzá egyszerre. Ez nem lesz nehéz, mivel a medál energiája tökéletes erre a célra, hisz az jóformán végtelen, és nagyon erős. Viszont mint minden energia, úgy ez is elhal, ha nincs pótolva, és a forrásától elválasztják. Az pedig lehetetlen, hogy a lány erejét szívja el. Igaz, a kwami és a talizmán között sokáig kering majd az energia, de majd egyre lassabban, úgyhogy valahonnan pótolni kell. Ez persze a medál lesz, mint az Angeli számára oly világos volt, de egyenesen kivonni belőle veszélyes. Kell egy közvetítő, egy úgymond 'energiatranszformátor', aki/ami a dimenzióugró ékszer hullámzó energiáit kiegyenlíti, majd szétosztja a talizmán és a kwami között. Bár nem. Elég csak a talizmánt ellátni.
A lány szeme úgy csillogott, mintha lázas lenne, és már nem tudott egy helyben ülni. Felpattant, és fel-alá járkált, kerülgetve a gereblyék és ásók nyeleit.
És hogyha van egy ilyen biztos energiaforrás, akár lehetne több talizmán, és akkor...
A medál elkezdett pirosan világítani, és hirtelen felforrósodott. Ezúttal a lány túl messzire ment. A kapzsiság szikrája begyújtotta a medál védekezőrendszerét, ezzel visszarántva utazónkat a feladatához.
- Persze. Elég egy talizmán, bőven. - Nyugtatta meg az ékszert, mire az ismét lehűlt.
- Akkor vágjunk is bele! - Megdörzsölte kicsit a nyakát, aztán körbenézett, hogy miből is legyen a kwami. Kiment a parkba, ahol szerencsére nem volt senki, így nyugodtan trükközhetett, ha úgy gondolta. Szeretett volna egy madarat átváltoztatni, de nem nagyon reménykedett, hogy akár egyet is kézrekeríthet. És akkor belebotlott. Mármint majdnem belebotlott, éppen csak sikerült átlépnie egy nagyban kenyeret csipegető galambot.
- A falánk mindenedet! - Suttogta, majd miután gondolatban bocsánatot kért, már vetette is magát a szárnyasra. Az persze azonnal elkezdett vergődni, a lábával hadonászni, és a szárnyait feszegette Ange kezei alatt. A lány besietett a rejtekhelyére, egy spárgával összekötötte a madár lábait, és lekötötte a szárnyait. Sajnálta szegényt, de azzal nyugtatta magát, hogy nem lesz semmi baja a szürkeségnek, csak egy kis személyiségváltozáson megy majd keresztül. Megint felidézte az átváltoztatás lépéseit, majd kezeit rátette a szökni próbáló madárra. Az állat félelme pont elég energiát szolgáltatott az átváltoztatáshoz, ezt érezte a lány. Már csak el kellett képzelnie az erőket, az érzelmeket, a személyiséget és végül a kinézetet. Aztán elmormolt egy igét. Érezte, hogy ujjai alatt mint a gyurma alakul át a madár jellegzetes teste valami mássá. Ekkor adta át a tudást minden szükséges dologról, amit szerinte egy kwaminak tudnia kell. Igazából ez a része olyan, mint egy program telepítése. Mondjuk egy ingyenesé. Rákeresel, és letöltöd. Nem foglalkozol azokkal a dolgokkal, amiket a program fájlai tartalmaznak. Persze, ez rossz hasonlat, hisz van, aki igen, de értitek.
Mikor a lány végzett, lenézett, és elégedetten látta, hogy minden pont olyan, amilyennek akarta. A kis lény egyelőre - erőtlenül ugyan - ott feküdt a kis sámlin. Következett a "transzformátor" létrehozása. Az egyszerűség kedvéért ez is egy kwami lett, amit kis gondolkodás után egy arra kószáló bodobácsból alakított át a lány. Ez jobban lefárasztotta, de egy kis pihenő után már neki is látott az utolsó dolgoknak. Fogta a bogár kwamit, és a medált, majd a megfelelő ige után immár egy energikus lény társaságában fejezte be a műveletet. Levette a medált, ráültette a lényt, mellé tette a szarka kwamit, aki a Cheri nevet kapta, majd a leendő talizmánt rátette a kicsike mellkasára. Elvégezte az összekötést a csat és Lala (bogár kwami) között, végül pedig egy erősebb energiaátadással létrehozta a függést és körforgást Cheri és a csat között.
Már két kis jószág röpködött és beszélgetett, miközben a lányt szépen csendben elnyomta az álom.