Szarka

Mert minden rossznak...

Hónapok teltek el mióta G megérkezett. Lassan otthon érezte magát, de olykor elfogta az aggodalom: túl sokáig húzódik ez a küldetés. A csapat lassan befogadta, és belenyugodott az új jövevénybe, az iskolában pedig fizikából és történelemből kiválóan, a többiből közepesen teljesített. Sikerei és az, hogy a dolgok egész normális mederbe kerültek, csak tovább siettette. Végül eljött a nagy nap.

Az eddigi egyik legveszélyesebb ellenfél, egy mások elméjét irányítani tudó diák megszerezte Katicáék talizmánját. Halálfej Szarka szemében így nem jelentett veszélyt barátaira, akik pedig továbbra sem tudtak egymás kilétéről. Halálfej ugyan lehet, hogy más helyzet, de ezt a lány nem tudta.
Követte a gyereket egészen a toronyig majd feltűnés nélkül megpróbált beosonni mögötte Halálfejhez. Ez természetesen nem sikerült. A férfi diadalittas arckifejezése azonnal átváltott meglepetté, majd haragossá, végül megállapodott a kérdőn és gyanakvón.
- Hát te? Azt hittem elmentél. - Valóban, a fogát csikorgató Halálfej nem tudhatta, hogy ez a hirtelen jött hős még itt van, az utóbbi időben ugyanis nem vett részt közvetlen közelről a harcokban, sikereit akár a másik kettőnek is hihették a szemlélők.
A diák megfordult, kezében az ékszerekkel, és szemüvegében megjelentek a hipnotizáló spirálok. Szarkát azonban ez nem fegyverezte le, sietve kapta le az akuma-szállta tartozékot, és földhöz vágta. Halálfej közben előreugrott, és ketten próbálták megszerezni a földön heverő talizmánokat. A fiú ijedten nézte az eseményeket, és félelmében az egyik falhoz húzódott, kezét ökölbeszorítva. A kavarodásnak három villanás vetett véget. Egy lila, jelezve, hogy a lepketalizmán ideje lejárt, egy piros, ahogy Szarka a fülbevalókkal átváltozott, és egy fekete-zöld, ahogy Plagg új gazdáját válztoztatta át.