40.

12.4K 398 35
                                    


Január 1.

Nyújtóztam egyet az ágyon, de Rayt nem éreztem magam mellett. Felültem, és szétkémleltem a szobában.

A szekrénye előtt állt, és a ruhái között turkált egy szál boxerben. Végig néztem izmos, feszes hátán, majd megszólaltam.

- Hogy érzed magad?

Hirtelen hátra nézett, valószínűleg nem hallotta, hogy felkeltem. Halvány mosoly jelent meg az ajkán, visszafordult a szekrényhez, és kihúzott belőle valamit.

- Kutya bajom. Teljesen kialudtam magam.

- Hál'isten.

Megfordult, kezében egy tiszta boxer és egy fekete melegítő nadrág volt. Oda sétált az ágyhoz, félig rátámaszkodott, és közel hajolt hozzám.

- Lezuhanyzom – mondta és adott egy puszit a homlokomra.

- Oké – mosolyogtam rá.

Eltűnt a fürdőben, én pedig visszabújtam az ágyba. Megnyitotta a zuhanyt, pár percig hallgattam a víz egyenletes csobogását.

Vajon milyen lehet vele együtt zuhanyozni? Még nem csináltunk ilyet, pedig egy pár vagyunk, ő meg már úgy is látott engem meztelenül.

A számba haraptam. Talán meglephetném.

Viszont akkor gyorsan kell döntenem, mert a fiúk közismerten nem zuhanyoznak sokáig.

Mégis mitől paráznék? Ő csak Ray, a barátom.

Na jó

Felültem, és lerántottam magamról a takarót. A fürdő ajtóhoz sétáltam, a kilincsre tettem a kezem, és lassan kinyitottam. A gőz kavargott a fürdőben, a zuhanyfüggöny be volt húzva. Hangtalanul bezártam magam mögött az ajtót, a szívem pedig egyre gyorsabb ütemben kalapált. Közelebb léptem, és lehámoztam magamról először a pólót, majd a nadrágot.

Ott álltam a zuhany előtt totál meztelenül, és ő még csak nem is sejti.

Lassan közelebb léptem, és elhúztam a Raytől elválasztó függönyt.

Háttal állt, a víz végigfolyt a testén. Újra megcsodáltam a hátát, majd a tekintetem lejjebb vándorolt kerek fenekére, és izmos combjaira, vádlijára.

Ekkor összeráncolt szemöldökkel megfordult, és ugrott egyet.

- Jézusom, Lia!

Majd felfogta, hogy nincs rajtam ruha.

Teljesen beléptem a zuhanytálcára, és behúztam a függönyt, hogy ne legyen csupa víz az egész fürdő.

Szemei kitágultak, ahogy pillantás végigmérte fedetlen testemet.

- Gondoltam nem bánod, ha csatlakozom hozzád, de ha szeretnéd, hogy kimenjek, akkor szólj – incselkedtem vele.

- Eszedbe ne jusson!

Mondta, és teljesen szembe fordult velem. Mosolyom kicsit lelankadt, és döbbenet vette át a helyét.

Végig mértem széles vállát, izmos, kockás hasát, végül lepillantottam becsületre méltó férfiasságát. Még ebben a párás levegőben is kiszáradt a szám.

Visszanéztem az arcára, ő pedig mindent tudó ragadozó félmosolyával nézett vissza rám.

- Na, megfutamodsz? – kérdezte kihívóan.

Esküszöm, hogy utálni akartalak! 18+Où les histoires vivent. Découvrez maintenant