Egy tucat páva

A hatodik páva

Vannak, akik azt mondják, ha utazás közben találkozol egy pávával, az jó jel, ám ha a rikácsolását hallod, az vagy vihart jelez vagy útonállókra figyelmeztet. Egy páva megjelenése az álmokban is sok mindent jelenthet. Ebben hitt, s ezt tanulmányozta Xaverius, aki Dreamwind, városi rangra emelkedett falu mellett élt az erdőben egymagában már évek óta. A városiak hozzá jártak a ritkán arra járó orvos helyett, mivel jobban megbíztak benne és az ő gyógyfüveiben, mint az orvos gyógyszereiben. A házasodni készülő menyecskék, a babát váró asszonyok és a katona feleségek pedig mind hozzájártak, hogy megtudják: a házasságuk, a gyermekük élete boldog lesz-e, a férjük haza tér-e még. Ő ugyanis néha látott álmában egy pávát, melynek viselkedéséből megtudta a jövőt.

Elias olyan izgatott volt, mint még életében soha. Nézegette az apró, rézből kovácsolt karikagyűrűt, amit ő maga készített kedvesének, Catharinának. Sokat kellett gyakorolnia a kovács mellett, azonban úgy érezte, megérte, hiszen a legcsodálatosabb lány ujjára kerül majd az ő mesterremeke. Már persze ha a lány elfogadja. Június 23-a volt, ami azt jelentette, hogy aznap volt Szent Iván éjszakája, a nyárközép ünnepe. Ez igencsak különleges nap volt, ugyanis - azt mondják - akik azon a napon ígéretet tesznek egymásnak, sosem szegik meg azt. Elias, aki már évek óta szerette Catharinát, ezért is választotta ezt a napot. Meg azért is, mert ezen a napon táncoltak ők ketten először, három évvel korábban, s másnap kezdett el udvarolni a lánynak. Ő azonban nem adta magát könnyen. Hiába volt egy középmódos paraszt ember leánya, kérette magát, mint egy úri kisasszony. Viszont azokkal ellentétben bátorítást is adott, s végül még megcsókolni is hagyta magát, igaz inkább volt az egy szemérmes szájra puszi, de ahogy telt az idő egyre gyakrabban merte adni. Így hát nem véletlen talán, hogy az ifjú elérkezettnek látta az időt a lánykérésre. Persze jobban rettegett, mint akkor, mikor rossz fát tett a tűzre és az apja megindult felé a bocskorszíjjal. De már a maga ura volt, sőt egyenrangú társa a kovácsnak. Végre eljött az este. Meggyújtották a városka közepében felállított hatalmas farakást, majd a lányok megkezdték körülötte körtáncukat, míg a legények dalolták a legszebb dalokat. Miután a leányok tánca véget ért, rázendített a cigányzenekar, s ők immáron páronként táncoltak, ki-ki a maga kedvesével, ha pedig nem volt, hát azzal, aki volt: testvér, rokon. Elias végig csak Catharinával táncolt, s mielőtt elérkezett volna az éjfél félrevont őt, elé állt és feltette neki azt a nagy kérdést, melyet már három hosszú esztendeje magában hordozott minden áldott nap.

- Catharina, Kedvesem! Én bármit, de bármit meg tennék érted. Ha úgy akarnád, még a csillagokat is lehoznám neked.

- Ugyan minek nekem azok? - nevetett fel a lány csilingelő nevetéssel.

- Én szeretlek téged amióta csak ismerlek, és ma, Szent Iván éjjelén megkérdelek: leszel-e enyém?  Kérlek téged, légy a feleségem, légy mellettem betegségben, egészségben, örömben és bánatban!

- Mikor udvarolni kezdtél nekem - kezdte lassan, óvatosan a lány - már éreztem, hogy te különleges leszel a számomra, ám féltem. Attól tartottam, megunsz majd, s tovább állsz, ez a pillanat csupán az álmaimban létezett mind ez idáig. Jaj, milyen bolond is vagyok! Csak fecsegek, fecsegek, miközben te még mindig az én válaszomra vársz.

- Beszélj csak nyugodtan. Szeretem hallani a hangod akármit is mondasz.

- Szeretlek! Szeretlek, szeretlek és szeretni is foglak! Mindig míg csak élek, és a legnagyobb boldogságom az lesz, ha majd én leszek a feleséged!

Az ifjú felhúzta menyasszonya ujjára a gyűrűt, majd átölelte, megcsókolta, s újra magához szorította. Aztán, éppen éjfélkor, visszatértek a táncolók közé az utolsó táncra. Másnap, még dél előtt elment az apához, s tőle is megkérte a lány kezét. A férfi tüzetesen végigmérte őt úgy, mint rossz árut a piacon, de nem találhatott rajta semmi kivetnivalót, mivel végül bólintott és így szólt: