Egy tucat páva

Az ötödik páva

- Gyerekek, hallottátok-e már a páva és a pulyka történetét?

- Nem! - kiáltottak fel egyszerre - Milyen történetet?

- Elmesélem nektek, ha szépen, csendben figyeltek. Rendben?

- Igen!

- Akkor hát... Íme:

Történetünk régen kezdődik, mikor a Földet  még az állatok, s nem az emberek uralták. Az állatok mind harmóniában éltek egymással, a ragadozók vadásztak mikor szükségük volt rá, de mulatságból nem ejtettek prédát. A növényevő állatok természetesen menekültek előlük, és féltek tőlük, de egyébként békében éldegéltek egymás mellett, elfogadva egymás táplálkozási és egyéb szokásait. Azonban Harmónia nagy ellensége, Káosz mindenhol felüti csúf, borzas, fekete fejét, hogy galibát okozzon. Akkor is ez történt: a farkas falka öreg, bölcs vezetője elhunyt, s helyét az egyik fiatalabb, heves vérmérsékletű farkas vette át, aki nem értette, miért nem lehet szórakozásból vadászni, és ezért már korábban is megszegte az íratlan törvényt néhány másik társával. Most pedig megszüntette ezt a szabályt, ezzel szabad utat engedve mindenféle vadászatnak. Az állatok körében hamar beállt a pánik. Elmúlt mindenféle nyugalom, békeérzet. A kisemlősök azóta rettegnek mindenféle nagyobb állattól, a nyulak orra azóta mozog riadtan szüntelenül. Az állatok látták, tenni kell valamit. De vajon mit? Szabályok kellettek! Eddig rendben is lett volna, de a farkasok egyszer már megszegték ezeket, és ha most megtették, később is megtehetik. Kellett valaki, akinek engedelmeskednek a farkasok is, valaki, aki elég tekintélyes, tiszteletet parancsoló, hatalmas és fenséges.

- Mint az oroszlán?

- Hadd fejezzem be!

- Bocsánat, Nagyi!

- Semmi baj, Kedvesem! Tehát:

Szükségük volt egy uralkodóra. A különböző állatok versenyre keltek egymással a címért. Ki erejét, ki eszét, ki szépségét fitogtatta, de mindannyian azt bizonyítgatták, hogy belőlük lehetne a legjobb uralkodó. Sok volt a lehetőség, de legalább annyi volt a kifogás is: az elefánt túl hatalmas volt, a róka képe túl sunyi, a macskában nem lehetett megbízni, a rágcsálók még az árnyékuktól is megijedtek, a farkasok árulók voltak, ezért őket eleve kizárták a számításból, majdnem a tanácsból is. Egyszerűen képtelenek voltak dönteni.

- Legyen a legszebb! - kiáltott hirtelen a páva.

- Még csak azt kéne! - horkant fel erre a papagáj. - Legyen az, aki mindenkivel szót tud érteni!

- Ezzel magadra célzol? Ugyan már! Nem tudsz te semmit, csak üres csacsogást!

- Elég legyen! - bődült el az oroszlán. Mind elhallgattak. Várták, mit mond, de nem szólt egy szót sem, csak visszaheveredett korábbi helyére onnan figyelte tovább a társaságot. Ekkor szólalt meg óvatosan a bagoly:

- Mi lenne, ha az oroszlánt választanánk? Úgy értem, az előbb mind elhallgattatok, ezért arra gondoltam, mi lenne, ha őt választanánk meg. Elég hatalmas és...

- Elég bölcs is?

- Hát... Meggyőződhetünk róla, mondjuk egy próbával.

- Győződjünk! - kiálltottak fel többen is.

- De hadd próbálkozzanak mások is! - szólt közbe a róka, ravasz képén sunyi, számító vigyorral. Az oroszlánra pillantottak, az azonban csak lustán vállat vont. Készülődni kezdtek hát a próbára: mindannyian kiválasztották maguk küzül a legjobbat, mialatt a bagoly gondolkozott, vajon milyen próba elé állítsa őket. Végül megszületett az ötlet: szemben állsz egy mély folyóval, a parton van egy farönk, amin legfeljebb ketten fértek el, de van veled egy farkas, egy nyúl és egy óriási répa. Hogyan juttok át a túlpartra mindannyian épségben, ha tudjuk, hogy mind a farkas, mind a nyúl nagyon éhes már, ezért nem maradhatnak kettesben, de a nyúl se maradhat egyedül a répával?
Az állatok nagy gondolkodásba kezdtek. Néhányan, főként a kis rágcsálók, kijelentették, ez lehetetlen, és visszaléptek, mások, élükön a pávával azt mondták, a feladvány ostobaság, mert nem fog megvalósulni, ezért fölösleges még csak gondolkozni is rajta, ezzel ők is kiestek. Végül a róka is megszólalt: