Győzelem vagy vereség?

Hangos szurkolás éled a pálya körül, minden szem ránk szegeződik. Három ellenfelemmel fej-fej mellett haladunk, de friss mozdulatukon látom, hamar le fognak hagyni. Bárhogy igyekszem, most sem tudom sokáig tartani a lépést. Miért vállalom mégis a versenyt? A küzdés mindig teljesen kifacsar. Jó lenne legalább egyszer nyerni, de ahhoz csodára lenne szükség. Vajon ma bekövetkezik?

Megigazítom a szemembe hulló huszár kalapot.

A pályát számtalanszor megfutottam már, annak ellenére, hogy az egyenesek és éles kanyarok egymásutánjába beleszédülök. Arcul csapja az embert, ha felpillant az elöl haladók távolodó alakjára, miközben ő az utolsók között kullog. Felvértezem magam, és összefacsarodó szívvel várom az elkerülhetetlen vereséget. Csak ezek a hangos koppanások ne lennének.

Egy.

A balomon Hercegnő már a második egyenesét futja. Máris ekkora az előnye? De tőle nem sajnálom. Olyan kecsesen mozog, mint egy hattyú. Arca már akkor kipirult, amikor rajthoz álltunk, de most pipacspiros orcája egyszerűen csodaszép! Mielőtt ráfordulna a következő egyenesre, meleg mosolyt küld felém, amitől a lábam megremeg.

Bár én is így tudnék futni! De az én lábam a pattogó dobpergés üteméhez szokott.

Kettő.

Koldus elhúz mellettem, majdnem ledönt a lábamról. Mellette úgy érzem magam, mint aki egy helyben toporog. Ilyen szörnyű futó lennék? A táv hosszú, és csak abban bízom, hogy ő hamarabb elfárad.

Három.

Biztatások harsannak a pálya széléről, nem nekem szólnak. Egyre biztosabb, hogy nem érem utol a többieket. Lassan megbékélek a helyzettel, valakinek utolsónak is kell lennie. De te csak fuss, Hercegnő! Ha te nyersz, én boldog leszek! Csöpp lábai felbukkannak a kanyar után, távoli mosolya gyönyörűbb, mint valaha. Ám a nyomában Rabló fordul rá az egyenesre. Azonnal elfog a rémület. Csak Hercegnőnek ne essen bántódása! Összeszedem minden erőmet. Mindent beleadok, érted, Hercegnőm!

Négy.

Az üldözéstől kifulladok, markomat összeszorítom. Legszívesebben pisztollyal lőném agyon Rablót, ám végül csak kiütöm. Eperillatú vereségét örökre az emlékezetembe zárom. Remélem, láttad, Hercegnő!

Öt.

Az adrenalin felpörget. Testem erőtől duzzad és legyőzhetetlennek érzem magam. Így még a koppanások sem zavarnak. Sosem futottam még ilyen gyorsan, egymás után szelem az egyeneseket. Talán megtörténik a csoda! Talán ma nekem tapsolnak és engem éltetnek! Izgalmamban olyan erősen megszorítom a felöltőmet, hogy még a gomb is lepattan róla. A közönség azonban alaposan megfogyatkozott. Ráadásul Koldus is eltűnt, pedig az előbb még a második helyen állt. Miért adta fel a versenyt?

Csak egy pillanatig érdekel a kérdés, igyekszem a győzelemre összpontosítani. A gyomrom úgy hánykolódik, akár a tenger, ám a szívem sajogva megdorgál: a győzelemhez Hercegnőt kell legyőznöm, és nincs ez jól.

Hercegnőnek kell nyernie. Számomra úgyis az a legnagyobb jutalom, ha hallhatom trillázó kacaját, amint libbenő ruhában átszakítja a célszalagot. Már csak pár lépés választja el a céltól, és én szorosan a nyomában vagyok. Nem akarok gyorsabb lenni nála! Nem mintha rajtam múlna. Nem mintha én irányítanám a lépéseimet.

Csak hatost ne!

A dobókocka elsüvít a fejem mellett és hangos koppanással ütődik a játéktáblához.

Hat.

Szomorkás mosollyal próbálom vigasztalni legyőzött Hercegnőmet. Szerencsére nem sokan látták, hogy veszít. Majdnem minden gyerek epres fagyit nyal az utca túloldalán.