Kiülök a rétre.
Köröttem csend.
Nyugodt a szívem.
Gondja nincsen.
Hallgatom a madarak énekét.
Érzem ahogy szellő játszik arcomon.
Nyugodt a szívem, pedig lelkemben nagy vihart kél.
Most mégis minden nyugodt.
Érzem a fűszállak selymes simogatását.
A Nap meleg mosolyát.
Nézem a felhők játékát.
Valahogy minden más.
Lassan telik az idő, de nem bánom.
Mostanában úgyis folyton szalad.
Egy lepke száll a kezemre.
Szerbusz jó barát, köszöntelek.
Te sem sietsz sehova jól tudom?
Mi az élet igazsága? - kérdem tőle.
De ahogy az élet ő sem felel.
Tovább reppen.
Elötem táncol.
Nekem táncol.
A szellő néhol kissé megemeli.
Kecsesen mint ahogy a balerinákat.
Folytatja táncát.
Aztán elfárad és lepihen.
Kiülök a rétre.
Minden nap nekem táncol.
Kiülök a rétre.
Most utoljára.
Megnézzem az előadását.
Elfekszem a fűben és örökre becsukom a szemem.
Most már értem.
Az élet igazsága az elmúlás.
Az én időm hol lassan, hol gyorsan de elmúlt.
Te pedig lepke táncolj tovább.
És mesélj a lányról aki minden nap a réten ült.
YOU ARE READING
Verseim, idézeteim
PoetryEbben a "story"-ban néhány gondolatom szeretném veletek megosztani. Bepillanthatok a lelkembe... :3