🌨 Haragos fagy 🌨

137 34 2
                                    

Pyra hűséges tűzóriásokból álló serege elszántan pusztított, a szárazföldön vérvörös lángok törtek az ég felé, s próbálták makacsul visszahódítani a világot. A vulkánokból izzó láva bugyogott kifelé, s forró hamut köpködtek szerteszét. Ám a lángok és az óriások méltó ellenfelükre találtak a hó és jég farkasában.

Crystal rendíthetetlenül vágtatott keresztül a felperzselt vidéken, állhatatosan megállt parancsolva a tűznek, jeges aurájának hatására a lángok továbbra is visszahúzódtak, akármerre járt. Talpai nyomán jégkristályok nőttek a korábban még izzó talajon, hűsítő szellő űzte még távolabb a pusztító forróságot. Amikor pedig egy-egy óriás került a közelébe, jeges szélörvénnyel vonta körbe, kíméletlen faggyal fojtotta el energiáját, mígnem a tűz és jég egyesüléséből forró vízgőz keletkezett, s az egykori óriás teste fehér ködként oszlott semmissé.

Ám hiába oltotta a farkas a tüzet szakadatlanul, a lángok újból és újból, kiirthatatlanul feléledtek, akár csak a több ezer tűzóriás, akiket hiába fojtott jégbe, továbbra is megállíthatatlanul osztódtak. Ha elintézett hármat, rögtön kilenc új óriás lépett azok helyébe. A vulkánok továbbra is dühöngtek, minta csak azért fagyasztotta volna be a földet, hogy amint továbbhalad, a lávától a jég felolvadjon, a víz elpárologjon, s maga a talaj is izzó folyamának részévé váljon.

Crystal tudta, hogy nem adhatja fel, ám a szélmalomharc lassan, ugyanakkor eredményesen szívta el az energiáját, akárcsak növekvő mérge és feszültsége. A korábban fürge és virgonc újszülött most erőltetetten, összevont szemöldökkel vágtatott, s nehézkesen zihált. A hó és jég farkasa kezdett reménytelenül kiakadni és kifáradni, s ez a nyomában haladó feketepárducnak, s a felettük szálló aranyfőnixnek is feltűnt. Ők, akik az elején még lenyűgözve kísérték figyelemmel a farkas munkáját, most kételkedni kezdtek küldetése sikerében.

- Crystal! - zárkózott fel mellé Terros pár hosszabb ugrással. - Ez így nem fog menni! Hiába oltod ki a tüzet, a lángok minduntalan visszatérnek!

- A föld mélye minden tüzét kiokádja magából, az óriások pedig tovább tombolnak! - tette hozzá Ventos, mialatt kicsivel lentebb ereszkedett.

- Már mindjárt... megvan... - lihegte Crystal morcosan, s megingó léptekkel vágtatott tovább. Egyre haragosabban hűtötte ki a környezetében táncoló lángokat, egyre bosszúsabban fagyasztotta keményre a talajt.

- Crystal! - szólt rá valamivel erélyesebben a párduc. - Hallgass rám, rosszul csinálod!

- Rosszul? - prüszkölte a farkas pimaszul, s összeszedte maradék energiáját. - Nálatok még így is jobban, nem igaz? Hisz ezért kellett megteremtenetek engem, mert ti nem boldogultatok, vagy talán tévedek?

- Ez igaz - ismerte el a főnix, majd szigorúbb hangon folytatta. - Mi mégis régebb óta vagyunk itt, mint te, aki csak épp kezded kapizsgálni, miféle hely is a világunk!

- Ha ilyen tudatlan vagyok, akkor mit is vártok tőlem egyáltalán?! - akadékoskodott a farkas.

- Némi tiszteletet, kezdetnek? - húzta fel a csőrét Ventos.

- Hadd adjak neked tanácsot! - kérte ellenben Terros valamivel gondoskodóbb hangon. - Fiatal vagy, merész és meggondolatlan. Ám ha ugyanolyan dühvel és haragos szenvedéllyel próbálod megfékezni a tüzet, amely táplálja azt, végső soron nem mész semmire!

- A lángok Pyra végtelen bosszúvágyából születtek, háborgó lélekkel nem fogsz tudni felülkerekedni rajtuk! - figyelmeztette a főnix.

- Hát majd... meglátjuk...! - vágta rá dacosan Crystal, és mint a jeges szellő, tovaszáguldott.

A feketepárduc és az aranyfőnix aggodalmasan figyelték, ahogy a farkas a tűzhányókkal legsűrűbben megrakott vidékre vágtat, hogy makacs és merész elhatározásból csak azért is bizonyítson. S bár hűs léptei nyomán a lávafolyamok felszíni rétegei kezdetben be is fagytak, a forró kőzet minduntalan felolvasztotta azt, s tovább perzselve a talajt tört utat magának. Crystal azonban ezzel mit sem törődött, eltökélten irtotta a közelben tevékenykedő tűzóriásokat, meggondolatlanul vesztébe rohanva.

Elemek harca - A hó és jég farkasaWhere stories live. Discover now