Érzelmi kötelék ʰʸᵘⁿⁱⁿ [✓]

»20. rész«

Amint befejeztük a késői ebédet, elpakoltunk magunk után majd Felix karját megragadva mentem ki a nappaliba.

-Most mi az? - kérdezte, amint beértünk a nappaliba.

Lassan visszapillantottam és amint megbizonyosodtam arról, hogy Hyunjin nem jött utánunk egy sóhaj hagyta el a számat. Kezemet a homlokomra tettem, majd zavartan néztem a fiúra.

-Lix... Most mondd meg... Te ezt gondoltad volna? Hogy én... Hogy ő... - mutattam idegesen a konyha irányába.

-Hát... Azt hogy te, azt igen tudtam. De hogy ő is. Azt nem. - mondta, majd felhúztam szemöldökömet.

-Mi az, hogy azt tudtad, hogy én...

-Jó... Csak gondoltam. - közölte.

-Ezt még én sem tudom feldolgozni... Mi lesz most Felix? Mi lesz ezután? És... Vajon a szüleim mit fognak szólni? - kérdeztem meg halkan.

-Hozzátok vagy ahhoz, hogy meleg vagy? - kérdezte.

-Hát nem is tudom... Úgy mindkettőhöz?! - kérdeztem meg idegesen.

-Hát... Én azt nem tudom. De biztos nem lesz baj belőle. Meg fogják érteni. Ne aggódj Inie. - mosolyodott el, majd egyik kezét a vállamra helyezte. - Befogadlak titeket ha kell. Csak szóljatok, ha terveztek valamit. Akkor elmegyek. - nevetett fel.

-Lixie... Ne már. - mondtam elvörösödve, és nyöszörögve.

Sóhajtva ültem le a kanapéra, majd hátra döntöttem rajta a fejemet és a plafont kezdtem el nézni.

-Úgy érzem magam, mint aki hazugságban élt egészen idáig. Bár tényleg szinte ez történt... Hyunjin a csókkal pontot tett mindenre. Úgy érzem tényleg szeretem. Aztán újra megtette, viszont nem vagyunk együtt. Vajon újra meg fogja tenni? - kérdeztem kíváncsian.

-Meg kell, hogy mondjam... Elég telhetetlen vagy Jeongin. - hallottam meg Hyunjin hangját, majd egyből felkaptam a fejem.

-Mióta állsz az ajtóban? - kérdeztem meg halkan.

-Pont elég ideje. - mosolyodott el. - Szeretnél választ?

-Nem. - vágtam rá zavartan. - Felejtsd el.

-Szerintem szeretne. - közölte lazán Felix, majd kikerekedett szemekkel néztem rá.

-Szerintem is. - nevetett fel Hyunjin.

-De... - kezdtem el, majd csendben maradtam.

Igazából tényleg kíváncsi voltam a válaszára, csupán nem akartam ennyire éreztetni.

Hyunjin leült mellém a kanapéra, majd lassan kezét az enyémbe kulcsolta. Szívem pedig ismét őrületes tempóban kezdett el kalapálni.

-Megteszem ahányszor csak akarod. Viszont ugye mi még nem vagyunk együtt. - közölte.

-Tudom. De nem is várok el semmit. Csak egy... Ártatlan kérdés volt... - hunytam be szemeimet.

-Mindenképpen szeretnél várni egy kicsit? - kérdezte, majd egy aprót bólintottam.

Valószínűleg nem fog megváltozni semmi. Viszont örülnék, ha akkor is várnánk egy kicsit.

Muszáj addig kivernem a fejemből. Vagyis inkább csak kicsit visszaszorítanom...

-Na srácok... Nekem lassan mennem kéne. - mondta hirtelen Felix, majd felé néztünk mind a ketten.

Egyből felpattantam, majd Felix felé siettem és szorosan megöleltem.

-Beszélünk még ma? - kérdeztem.

-Hát még jó. - mondta, majd viszonozta az ölelésem.

-Még a végén féltékeny leszek. - közölte Hyunjin, majd mosolyogva néztem rá.

-Együtt se vagyunk.

-De attól még lehetek féltékeny. - mondta mosolyogva.

-Igaz...

-Köszönöm az ebédet Hyunjin séf. - mondta Felix nevetve.

-Együtt csináltuk. Ne nekem köszönd.

-De te voltál a főszakács. - közölte Felix.

-Az csak egy dolog. - mosolyodott el Hyunjin.

Amint Felix elköszönt Hyunjintól, kikísértem, majd boldogan mentem vissza a nappaliba hozzá.

-Mi ez a nagy mosoly Inie? - kérdezte Hyunjin, miközben végig engem nézett.

-Nem tudom. Csak boldog vagyok. - mondtam mosolyogva.

Nem kellett egy szó se.
Se semmilyen tett. Elég volt a puszta jelenléted a boldogságomhoz.