Érzelmi kötelék ʰʸᵘⁿⁱⁿ [✓]

»6. rész«

A plüsst szorongattam, majd egy halvány mosoly keletkezett arcomra.

Hyunjin egészen aranyos fiú.

Boldogan indultam ki a szobámból, miközben a gondolataimba merültem. Egy figyelmetlen lépés miatt, pedig megbotlottam a küszöbben.

Semmiben nem tudtam megkapaszkodni. Kapálóztam a plüssel a kezemben, mint egy idióta, majd egy csattanással kerültem a kemény földre.

Először kicsit sokkoltan feküdtem, majd amint tudatosult bennem, hogy mi történt megpróbáltam felállni.

-Jeongin. Minden oké? - kérdezte Hyunjin nevetve.

-Naná. Nem látod? - kérdeztem nevetve, majd feltápászkodtam és mosolyogva ültem tovább a földön.

-Gyere segítek. Te szerencsétlen. - mosolygott, majd nyújtani kezdte az egyik kezét.

Az arcomról eltűnt a mosoly, majd lassan a keze felé kezdtem el nyújtani az enyémet.

Hyunjin erősen megragadta a kezemet, majd felhúzott a földről. Nagyobb lendülettel keltem fel, mint azt ahogy én gondoltam, így mellkasának ütköztem.

-Ne haragudj. - mondtam halkan, majd észrevettem, hogy a plüssöm a földön fekszik.

-Semmi baj. - mosolygott. Hyunjin lehajolt a róka plüssért, majd a kezembe nyomta. - Hova tartottál?

-A földszintre. Miért? - húztam fel a szemöldökömet.

Hyunjin egyre jobban közelített felém, én pedig folyton csak hátráltam.

-Tudod kivel szórakozz. - morogta, majd tett egy nagyobb lépést felém.

Hyunjin felkapott a kezébe és úgy indult meg velem a földszintre vezető lépcső felé.

-Tegyél le. - szóltam rá.

-Nem.

-Hyunjin ne már. Tudok menni. A barátnődet vidd így, meg majd a jövendőbeli menyasszonyodat. Ne engem. - mondtam, miközben egyik kezemet kiszabadítottam és átkaroltam a nyakánál.

Hyunjin hirtelen megtorpant, majd elmosolyodott.

-Hát... Most téged viszlek. Ezt kell szeretned. - közölte, majd levitt a lépcsőn.

Hát ez szuper...
De miért csinálja ezt?

Hyunjin letett a lépcső aljában, majd feszengve néztem rá.

-Miért hoztál le?

-Amilyen szerencsés vagy... A végén leesel a lépcsőről is. - nevetett fel.

-Bunkó. - vágtam hozzá.

-Jeongin én éhes vagyok. - váltott témát hirtelen.

-Rendelek pizzát akkor. - mosolyodtam el.

Amint megtaláltam a telefonomat, megkérdeztem Hyunjintól, hogy milyet kér, aztán már rendeltem is.

Amint bontotta a rendelést felvevő nő a hívást Hyunjint kezdtem el keresni. A fiút a nappaliban találtam meg, miközben kapcsolgatta a TV-t. Sokáig váltogatta a csatornákat, majd felém fordította a fejét. Már szóra nyitotta a száját, mikor hirtelen megcsörrent a telefonja.

Hyunjin arca fal fehérre változott, majd egy kisebb habozás után felvette.

-Mit akarsz? - kérdezte a fiú.

Kíváncsian néztem a fiút, majd pár perc múlva bontotta a hívást. Szótlanul nézett maga elé, aztán lassan felkelt a kanapéról.

-Minden rendben? - kérdeztem tőle.

-Azt nem mondanám. Mindjárt jövök. - közölte, majd húzni kezdte a cipőjét.

-Hova mész? - kérdeztem aggódva.

-A... Szüleimhez. - közölte.

-Mi? De... Nem azt mondtad, hogy...

-Nem kapcsolat javítás miatt elhiheted. - sóhajtotta.

-Hyunjin...

-Ne aggódj Jeonginie. - nézett rám egy erőltetett mosollyal. - Mire ide ér a pizza, addigra én is visszaérek. - mondta, majd kiment az ajtón.

Nagyon rossz érzésem van...
Hyunjin mégis miért megy oda vissza, mikor onnan menekül?

Aggódtam, és féltettem. Pár órája ismertem, de mégsem akartam, hogy valami baja essen.

Türelmetlenül vártam az érkezését.
Minden másodperc egy örökkévalóságnak tűnt. Folyton a múló perceket számolgattam.

Az elején a falat támasztottam, majd sóhajtva feküdtem el a kanapén.

A telefonom csörgése miatt azt hittem, hogy Hyunjin hív. De hamar rájöttem, hogy nem cseréltünk még telefonszámot.

Sóhajtva néztem meg, hogy ki hív, aztán felvettem.

-Szia anya. - köszöntem neki, miközben a hátamon feküdtem.

-Szia Jeongin. Minden rendben? Bírod még egyedül? - kérdezte.

-Egyedül? Miért lennék... - kezdtem el, majd észbe kaptam. - Ja persze. Felix két nap múlva már otthon lesz. Ne aggódj megvagyok.

Nem szeretem ezt a napi ellenőrzést.
Nem vagyok már kisgyerek.
Tudok vigyázni magamra...