1 nap, avagy: úristen! felvettek!

5.7K 321 69
                                    


- Igen ígéretes. Ahogy látom ért a gépekhez.- tolta kicsit szemüvegét- Illetve a rendezéshez. Ez jól jöhet ez fotózáson és az újságban is. Nos, Louis. Szívesen alkalmaznám a cégnél.

- Nagyon szépen köszönöm!- bólintottam hálásan- El sem tudja hinni  mennyit jelent ez nekem.

- Semmiség Louis. Csak meg ne bánjam.- nyújtotta felém kezét Timothy, az új főnököm.

- Nem fogom.- fogadtam el- Ha nem bánja körül nézhetek egy kicsit a stúdióban?

- Persze. Viszont tegeződjünk, és hívok neked valakit, aki majd körbe vezet, hogy semmiről se maradj le.

- Köszi.- mosolyogtam rá.

El sem hiszem. Felvettek! És amellett, hogy ez volt az álom munkám, még a főnököm és fiatal és jó fej. Kell ennél több? Kitérve a bizonyos álom munkámra. Nem rég nyílt egy modell ügynökség, aminek nagyon rövid idő alatt, nagyon nagy hype-ja lett mindenhol. Aztán mikor feladták a hirdetést, hogy fotóst, és egyben fotózás illetve újság rendezőt keresnek, egyből felcsillant a szemem. Nekem ezekben mind van gyakorlatom, ezért tényleg elég jónak és éreztem magam erre a munkára. Még most sem merem elhinni. Ameddig Timothy hívott valakit, írtam egy SMS-t Liam-nek, hogy megcsináltam, felvettek. Sok szív emojit küldött és tűzijátékot. Ketten lakunk egy lakásban, aminek eddig a bérlését nem nagyon tudtuk fedezni, mert én eddig csak kiszolgálóként dolgoztam, Ő pedig egy teniszpályán, labdaszedőként. És ezekből nem nagyon lehet megélni. De most...még lehet nagyobb lakást is tudunk keresni. 

Kis idő múlva nyílt az ajtó. Aki belépett rajta, magas volt. Vagyis...tőlem sokkal magasabb. Zöld szemeivel egy gyilkos pillantást vetett rám, göndör tincsei a vállára omlottak.  Fehér ingjén, fekete levélminták voltak. Fekete, feszülős farmert és barna csizmát viselt. Maga Harry Styles állt előttem teljes életnagyságban. Harry Styles. Az ok, amiért nők talán ezrei veszik a férfi modell magazint. De még fiúk is. Ez a srác, maga a megtestesült erotika és fényűzőség .Arról viszont még semmit nem írtak, hogy milyen a személyisége. 

- Harry. Ő itt Louis. Új fő rendező és fotós.- mutatott be neki. Harry egy játékos mosolyt villantott rám, én pedig csak biccentettem neki- Azt szeretném, ha körbe vezetnéd, mert a közeljövőben nagyon sokat fogtok együtt dolgozni. Illetve szeretnék bevezetni egy új, interjús rovatot is, és az interjúkat Ő venné fel veled. Ismerkedjetek csak össze.- Harry elindult kifele, én pedig utána, de Tim még visszahúzott egy pillanatra- Ne szaladj el tőle, mert néha bunkó és...perverz.

- Ugyan.- legyintettem- Én is.

A göndör után siettem a folyosón. Zsebre tette kezeit és meg sem szólalt. Pedig ha nem tévedek akkor az lenne a dolga, hogy elmagyarázza hogy mennek a dolgok. Egy idő után meguntam az utána való loholást, és lemaradtam tőle, hogy akkor egyedül nézzek körül. Fantasztikus volt a hely. Fehér, rikító falak, tele színes festményekkel és motívumokkal. Mindenhol kamera kattogást hallottam, fények villantak és kisminkelt, kiöltözött emberek járkáltak. Megértem a nőket...hiszen meleg vagyok. De NEM keverem a munkát és a magán életet. 

Éppen csak 10 perce mehettem egyedül, mikor valaki erőteljesen megmarkolta a karomat és odahúzott magához.

- Leesett, hogy nem vagyok ott?- kérdeztem odébb rántva magam tőle.

- Velem kellett volna jönnöd. - döntötte kicsit oldalra a fejét- A sok srác itt mind ki van már éhezve, el ne kapjon valamelyikük egy körre.

- Megnyugodhatsz.- forgattam meg szemeimet és direkt húzni kezdtem az agyát- Csak a tiéd vagyok.

- Én is így gondoltam.- villantott rám egy 1000 wattos mosolyt.

Végül csak elrángatott magával a maradék helyre, amit nem néztem meg vagy nem annyira. Egész jól magyaráz. Főleg mikor hajába túr és hátradönti a fejét, mert annyira elhiszi, hogy folyton egy fotózáson van. Igaz sokszor az idegeimre ment már most, de ahogyan folyton egymást basztattuk a sok szexuális poénnal, az már volt valami. Legalább nem volt kínos csend. A végére pedig még egy fan fact-et is elmondott magáról.

- Nap végén, sötétedéskor szeretek dolgozni, szóval ha itt akarsz maradni ennél a cégnél, akkor esténként kell velem képeket illetve interjút csinálni.- ismertette a helyzetet.

- Van más választásom?- támaszkodtam neki a falnak, Ő pedig féloldalas mosolyt vett fel ajkaira.

- Dehogy van.- rázta meg végül a fejét.

- Akkor azt hiszem nem szabadulsz meg tőlem.- böktem bele a mellkasába.

- Nem félsz.

- Mitől kéne?

- Nem ismersz.

- Mikor zavart az engem?- löktem odébb magam, majd elindultam a kijárat felé. Késő volt már, ma pedig még nem dolgoztam. Egy ennyire szexuálisan túlfűtött nap után, nem is bánom, hogy nem kell itt maradnom vele estére.

A lakásba felérve észre vettem, hogy Liam még nem jött haza, mert nem volt kifosztva a hűtő. Megmelegítettem az egyik megmaradt kínai adagot, aztán leültem a kanapéra TV-zni. Liam fél óra múlva esett be az ajtón. Annyi szatyor volt nála, hogy fel is akadt a kilincsen és majdnem visszarántotta magát a lépcsőházba. 

- Te megvetted a boltot?- keltem fel, hogy valahogy bejuttassam a lakásba.

- Neeeem, csak vettem neked pár ruhát. Egy menő cégnél fogsz dolgozni. Nem lehet mindig egy fekete farmerban és fehér pólóban.- magyarázta az új ruhatáramra mutogatva.

- De én ilyeneket nem veszek fel baszki.- mutattam felé az egyik farmerpólót.

- Kérdeztem én?- vonta fel a szemöldökét.

- Jól van na. Idegbeteg...- vettem magamhoz pár ruhát, hogy felpróbáljam.

- Mt mondtál?! - emelte fel a hangját.

- Imádlkaaaak!- csuktam be magam mögött a fürdő ajtaját.



Sexy Mother F*cker - Larry Stylinson Befejezett -Opowieści tętniące życiem. Odkryj je teraz