Valentin-napi nyomozás [Befejezett]

1

Az egész csütörtök este kezdődött...

Már este kilenc is elmúlt és én még mindig nem bírtam elaludni. Csak bömböltettem a zenét és fel-alá járkáltam a folyosón. Még jó, hogy nem társasházban lakunk, mert már tuti feljelentettek volna csendháborításért. Szóval nagyban járkáltam a folyosón és teli torokkal énekeltem Ruzsa Magditól a Szerelmet, aztán meg sorba az összes csepegős számot, ami csak eszembe jutott. Mindeközben persze azon morfondíroztam, hogy mindjárt itt a valentin és „ó bár hozna nekem valaki egy szál rózsát, vagy csak egy köszöntő lapot"!

Szörnyű mennyire el tud néha kapni a hangulat. Aztán persze mindig jön a kiábrándulás: még mindig nincs titkos hódolóm. De az ember – pontosabban a tini lány – azért minden évben végig veszi az ismerős srácokat és azon filózik, hogy vajon melyikről derül ki, hogy titokban fülig szerelmes belé.

Ábrándoztam volna én is tovább a sok csöpögős dal között, ha a szülői szigor nem lép közbe. Szóval tizenegykor már végre ágyban voltam, de persze alvás még mindig nem lett a dologból. Fordultam balra: falióra – még 59 perc Valentin-napig; fordultam jobbra: vekker – még 58 perc Valentin-napig. Na erre már hanyatt feküdtem és nem elkezdett pityegni a mobilom!?

Izgatottan kaparintottam kezembe a készüléket. Először automatikusan az órára néztem: 23:03. Aztán lejjebb ott villogott Szanditól az üzenet:

Szandi: Mindjárt Valentin-nap!!! 😍

Én: Tudooommm. 😍

Szandi: 2-kor tali a cukiban?

Én: Hát nem Balassagyarmaton vagy?

Szandi: A felújítás miatt holnapra szabadot kaptunk. 1 órája ért be a vonatom.

Én: Akkor 2-kor a cukiban. Hozom Antit is. 😉

Szandi: Vettem-vettem. Jóccakát!!! És sok virágot holnapra xd

Én: Neked is xd

Most az ágyban ülök, kezemben a naplómmal és próbálom kiírni magamból az izgatottságot. Már fél 12 is el van, de egyszerűen nem tudok mit kezdeni magammal. Különös ez az egész. Különösek vagyunk mi, tini lányok – vagy persze az is lehet, hogy csak én vagyok ilyen lökött. Folyton az jár az eszemben, hogy milyen romantikus lenne, ahogy a mesebeli hercegem megjelenik fehér lován, és egy nagy csokor vörösrózsát nyújt át nekem. Milyen szép fordulat is lenne ez az én tündérmesémben. De végül is akár találkozok holnap a hercegemmel, akár nem, az életem attól még tündérmese marad. Az a szép az egészben, hogy ezt a mesét nem a Disney írja, hanem én magam és csak rajtam múlik, milyen lesz az a boldogan éltek örökkön örökké.

Jó, talán nem is kéne ilyeneken rágódnom, de azért olyan szép lenne, ha lenne egy titkos hódolóm. Van ebben a szóban: 'hódoló' valami egészen furcsa és megfoghatatlan, az ember már szinte szerelmes is lesz tőle – aztán jöhet a hideg zuhany: se rózsa, se lap, hódoló meg pláne nincs.

Persze tudom én, hogy a szerelem egy összetett érzés és idő kell hozzá, meg minden, de álmodozni csak szabad. Vagy nem, mert holnap kapok egy nagy semmit és Szandi meg Anti hallgathatják a cukiban a „Miért nem tetszek senkinek?" című panaszáradatot. Persze ez se fedi teljesen a valóságot, mert sokszor inkább az a bajom, hogy „Miért pont neki nem tetszek?" Na meg olyan isvaann...