– Meghalok.
– Dehogy halsz meg. Ne mozgolódj már!
– De nagyon fáj. Au, ne kínozz!
– Ne nyavalyogj, mindjárt túlleszünk rajta!
Nos, a legjobb barátodnak megengedni, hogy leápolja a bevert pofádat, határozottan nem a legkirályabb ötlet. Aurél nem túlzott, amikor azt mondta nekem, hogy addig nem nyugszik, amíg be nem keni a képemet három réteg fekete nadálytő krémmel. De azt a franc sem gondolta volna, hogy a dolog ennyire kibaszott fájdalmas lesz és ez a szemét barátom még ráadásnak élvezni is fogja a kínzásomat... ugh!
Éppen a nappaliban ültünk és az egész kibaszott kínos volt – meg talán röhejes is egy kicsit. Én egy félig szakadt ingben, törökülésben és visszafojtott lélegzettel feszítettem a kanapén, miközben minden erőmmel igyekeztem nem elbőgni magam a fájdalomtól. Velem szemben Aurél koncentrálva, az ujjaival az arcomon ügyködött. Úgy kente az orromra azt a gyógynövényes szart, mint ahogy anyám arcát szokta valószínűleg kenegetni a kozmetikus. Habár nem tudom, hogy egy kozmetikus ilyen közel hajol-e az áldozatához – én azt mondanám, hogy Au indokolatlanul belehajolt az intimszférámba, de mivel mindig ezt csinálja, igazából annyira nem is akadtam fenn a dolgon. Annyira. De azért egy kicsit zavarbeejtő volt és idegesítő.
– Figyi, nem lett volna egyszerűbb, ha adtál volna nekem valami fájdalomcsillapítót vagy ilyesmi? – panaszkodtam neki a szememet lesütve (mert ha felnéztem volna, akkor baszki Au pofája tíz centire sem lett volna az enyémtől!). – Meg igazából én is fel tudtam volna kenni ezt a valamit az orromra és lehet kevésbé haltam volna meg közben.
Aurél csak cöccögött az újdonsült nyavalygásomra, majd elkezdte felvinni az utolsó réteg lószart az orromra, mintha mi sem történt volna. Nem igazán hatotta meg, hogy nekem ez kurvára fáj.
– Alig érek hozzád, ennél gyengédebben már nem is csinálhatnám! – förmedt rám elégedetlenül, miközben próbálta stimulálni, hogy mennyire „gyengéd", de ugyanúgy rohadtul fájt az egész. – Nem értékeled, Danszikám, a gyógyító energiáimat! Sokkal hamarabb meg fog gyógyulni így, hogy én csinálom neked, hidd el!
– Vagy akkorára dagad holnapra a pofám, hogy én leszek Quasimodo. Cseszhetem akkor a gyógyító energiáidat!
Erre Aurél félbeszakította a kínzásomat egy fél pillanatra (köszönöm, Istenem!), majd gonoszan rám mosolygott. Igazából akár szeretetteljesnek is lehetett volna mondani ezt a mosolyt, ha nagyon közelről megnézte volna az ember. De én nem néztem meg nagyon közelről.
– Ajj, mit akarsz, adjak még rá egy gyógypuszit is a hatás érdekében? – kezdett bele a barátom affektálva, miközben megpaskolta az arcom azon részét, ami éppen nem volt beverve. – Akkor megnyugszik a lelked?
Pft... gyógypuszi? Kurva vicces, mondhatom.
– Tudod, akkor nyugszik majd meg a lelkem, ha majd bezártam magam a fürdőszobába és végre elhullajthattam a könnyeim az orrom megerőszakolása miatt!
– Ahh. Sírhatsz előttem is, drága!
– Drága a kurva szád!
– Oh, Dani, azt hittem, hogy már a pet name-eknél tartunk. Nem te hívtál puffancsnak korábban?
– Szerintem álmodtad az egészet. Soha nem hívtalak így. És leszállsz végre az orromról?
– Csak ha adtam rá egy gyógypuszit.
– Na meg a nagy lófaszt. Vigyázz, mert mindjárt én verem be a te képedet, aztán küldheted magadnak a gyógyító energiáidat, drága!
A szóváltásunknak az lett a vége, hogy röhögve beleütöttem Aurél mellkasába és eltoltam magamtól az egyre közeledő hülye fejét, mielőtt még valami olyan faszságot tehetett volna, hogy egy tényleges gyógypuszit ad az orromra. Eh. Köszönöm szépen, de jobban hiszek a fájdalomcsillapító és gyulladáscsökkentő gyógyszerekben, mint az ilyen... alternatív (és undorítóan nyálas) gyógymódokban. Aurél persze elhúzott szájjal és tettetett csalódottsággal nézett rám és „sértődötten" keresztbe tette a karjait. Hah. Mit érdekel engem!
Igazából éreztem, hogy vér szökik a fejembe ((most komolyan DRÁGÁNAK hívott? Mi a lófasz?!!)), de próbáltam lazán kezelni ezt az egész hülyeséget és nem túl nagy jelentőséget tulajdonítani neki. Elvégre ilyen szinten minden nap szívattuk egymást és Au imádott engem mindenféle faszságnak elnevezni. Most mégis mi a fene változott? Semmi az égvilágon. Semmi! És láthatóan Au sem parázta túl különösen a helyzetet... és ez így volt jó. Miért kellett volna ezt túlparáznunk, igaz?
YOU ARE READING
Haver, ne olvasd a naplómat!
Teen Fiction[BL] Életem legrosszabb döntése volt felregisztrálni a Wattpadre, de ezt csak jóval később tudtam meg. Avagy üdvözöllek a világomban: Dani vagyok, tizennyolc éves, érettségi előtt álló szerencsétlen gimnazista. A szüleim éppen válófélben, a lány, a...
