Miért pont én? (Befejezett)

5.

Egész héten Michael járt a fejemben. A munkahelyen és az egyetemen is.
Szombat van. Ma 10 órára jön Srahërt és értem Michael testőre. Jelenleg 8 óra van. Nem rég ébredtem, de már csörög a telefonomon. Sarah az. Nagyon sír.
-Sarah mi a baj? Miért sírsz?
-Beteg vagyok, nem tudok menni Michaelhez!
-Jaj, ne sírj, megbeszéljük hogy máskor menjünk! - nyugtatgattam- Fel is hívom! Úgyhogy Sarah! Ne sírj!
- Köszönöm!
-Erre vannak a barátnők! Na szia!
Szia! - tettem le a telefont. Máris beírtam Michael számát.
-Halo? - kérdezte álmos hangon.
-Szia Annie vagyok!
-Szia! Mi újság? Akkor ma jöttök?
-Pont erről szerettem volna beszélni veled. Sarah beteg. Nem mehetnénk máskor?
-Persze. Jobbulást kívánok neki!
-Átadom!
-De azért te eljössz? - meglepődtem, talán csak azért mondta Sarahnak, hogy jöjjön, mert nem akarta megsérteni? Engem akart csak látni?
- Halo? Itt vagy?
-Ja igen. Persze elmegyek.
-Rendben. 10 órára ott lesz Bill a testőröm.
-Rendben. Szia Michael!
-Szia Vivi!

Szóltam Sarahnak, hogy mehetünk máskor is. Amikor befejeztük a beszélgetést, én leültem megnézni a kedvenc sorozatom egyik részét. Mikor végeztem a filmnézéssel, rápillantottam az órámra. Fél 10 múllott öt perce. Kapkodva rohantam a fürdőszobába, lezuhanyoztam, csináltam sminket, majd felvettem a ruhám és megcsináltam a hajam. Pont amikor összepakoltam a táskába a kellő cuccokat, meghallottam a csengő hangját. Szaladtam le a lépcsőn, majd nyitottam ki az ajtót.
-Jó napot kívánok kisasszony! Én Bill vagyok. Örülök a találkozásnak! Mr. Jackson küldött önért.
-Jó napot! Szintén örülök a találkozásnak-mondtam nagy boldogan. Bezártam az ajtót, majd Bill kinyitotta elöttem a kocsi ajtót, én pedig beszáltam.
-kisasszony? - szólalt meg Bill.
-Igen?
-Tudja maga az első nő, akit Mr. Jackson megkért, hogy jöjjön el ide.
-ohh. - nem tudtam mit kibökni. Boldog voltam. Én vagyok az első nő, akit elhívott az otthonába.
1 óra utazás után megpillantottam egy nagyon díszes kaput. Kinyitott a kapu. Miután Bill viszacsukta a díszes bejáratot, kinyitotta nekem az ajtót.
-Köszönöm szépen!
-Nincs mit hölgyem!
Hirtelen egy kéz letakarta a szemem.
-ki vagyok?- Mondta egy nagyon mély hang. Olyan ismeretlen, de mégis ismerős volt.
-Nem Michael az biztos- erre levette a kezét a szememről, majd megfordított. Kissé meglepődtem.
-Na mi van? Mégis csak Michael volt? Nemrég vettem egy hangtorzítót. Nagyot nevetett,ahogy én is. - Gyere körbevezetlek! Itt van a golfkocsi!
-Minek? Mehetünk gyalog is!
-Jobban jársz a golfkocsival!
-Ugyan miért?
-Hatalmas ez a birtok. Gyalog egy hét lenne mire körbejárnánk.
-Rendben. Mennyjünk a golfkocsival.
-Én vezetek!
-Oké.
Hamar rá kellett jönnöm, hogy nagy hiba volt ebbe beleegyeznem.
-Michael intézd el most azonnal a temetésem! Úgy vezetsz mint egy részeg birka!
-Nem vagyok részeg birka!
-Nem is azt mondtam, hogy az vagy. Hanem azt, hogy úgy vezetsz!
Körbejártuk az egész birtokot. Tényleg hatalmas. Nem is gondoltam volna, hogy ekkora. Mire mindent körbenéztünk és kipróbáltuk, addigra már besötétedett. Michael szakácsa készített vacsorát. Bementünk és elkezdtünk enni.
-Nem aludnál itt nálam? - szólalt meg Michael.
-öhmm.... Hát nem tudom.
-Ugyan kérlek! Már ezer éve senki sem vacsorázott velem. Senkinek nem tudtam még ennyire megnyílni, mint neked! Sőt! Rajtad kívül, még senki sem járt itt. Kérlek! Nagyon jó a vendégszoba is! Kérlek!
-De nincs itt cuccom!
-Azon ne aggódj, Bill elhozza!
-Nem akarok a terhedre lenni!
-Nem vagy a terhemre! Sőt! Örülnék neki ha itt aludnál!
-Rendben. Itt alszok.
-köszönöm szépen! - ugrott a nyakamba, mint valami óvodás. Fogtam, kicsit megkócoltam a haját.
-Gyere! Megmutatom a szobád! - elkezdett az emeletre húzni- Itt van a te szobád. - nyitotta ki az ajtót. Ez valami csodálatos! - innen nyílik a gardrób, onnan pedig a fürdő. Tetszik? Ha nem, akkor kapsz másik szobát!
-Ez... Ez gyönyörű!
-Billt elküldöm a cuccaidért. Gyere! Menjünk a nappaliba.
Leültünk a kanapéra.
-Szóval... Mesélnél kérlek magadról?
-Szüleim 10 éves koromban meghaltak autóbalesetben. Nagymamám nevelt. Ő most áprilisban halt meg. Rákja volt.
-Sajnálom a családod. Tudod, én apámat nem hívhattuk apának. Josephnek hívhattuk. Sokszor annyira jó lett volna apának, vagy apucinak hívni, de nem lehetett. - gördült le egy könnycsepp az arcán. Letöröltem.
-Ne sírj!
-Tudod, volt ami még ennél is jobban fájt. Amikor próbáltunk a testvéreimmel, akkor apàn nadrágszíjal a kezében állt velünk szemben. És.. És ha elrontottuk akkor.... - innentől kezdve nagyon kitőrt belőle a sírás. Próbáltam vigasztalni, de nem sikerült. Vagyis csak sok idő után.
Késöbb lezuhanyoztam, majd lefeküdtem aludni. Nem akart álom jönni a szememre. Michael járt az eszemben. Meg az apja. Hogy lehet ilyen kegyetlen valaki a saját gyermekével? Addig-addig gondolkodtam ezen, míg álomba nem hajtottam a fejem.