V. Elképzelt alternatívák és amilyen fájdalmakkal járnak

256 18 3
                                    

szürke & pillangó

Rey kedvtelenül sétált a hideg, szürke utcán. Fehér fülhallgatója ezúttal kizárt bármilyen tényezőt, ami körbevette. Nem volt aznap kedve iskolába menni, pedig nagyrészt szeretett sétálni reggelente. Azonban azon a napon valami nem stimmelt vele, már amikor belenézett a tükörbe a mosdókagyló felett, mintha egy egészen más Reyt nézett volna farkasszemet vele. Beszürkült, valamikor ragyogó zöld szemei fáradtan pislogtak vissza rá, pár nappal az előtt még mogyoró csillagként táncoló szeplői is csak apró, matt pontok voltak bőrén. A lány úgy érezte az egész világ vesztett színéből körülötte, valami megváltozott. Mind ez pedig pár nap alatt történt volna? Talán, vagy talán megint az vette kezdetét, mint pár évvel ezelőtt. Lehetséges, hogy Rey megint a széthullás útjára lépett? A lány megrázta a fejét, ez nem lehetett igaz. Ő erős volt és mindig tartotta magát, nem volt szüksége senki másra. Főleg nem Ben Solora, még Rose-ra sem volt szüksége, megvolt ő egyedül is. Boldogult, nem félt a magánytól, nem is értette miért állította ennek az ellenkezőjét néhány napja Bennek. Hazugság volt... Az lett volna?

Szemerkélt, már hajnalban kezdte. Az ég is szürkén fodrozódott a lány feje felett, London felé magasodva. Nem lehetett még ebből tudni, hogy nagy vihar lesz-e belőle. Egyenlőre egészen békésen hullottak alá a hideg cseppecskék. A hónak nyoma sem volt és előreláthatóan egy ideig így is kívánt maradni. Rey léptei egészen csendesek voltak, két kezével a táskájába kapaszkodott, így haladt úti célja felé. Fáradt szemei csak az utat figyelték, a mellette elhaladó autók sem nagyon kötötték le a figyelmet. Füleiben szóló békés dallamokra figyelt, valahogy ki akart szakadni a valóságból. Gondolkodott. Úgy mindent végiggondolt, ami történt az elmúlt hetekben. December közelgett és Rey tanácstalan volt. Örülnie kellett volna kedvenc ünnepe közeledtének, de valahogy karácsony közelsége sem tudta annyira felvidítani. Egy idő után azonban, mikor meglátta a nagy, fehér épületet csak egy mondatot kezdett lejátszani fejében újra és újra. "Tudom, hogy te sosem tudnál engem szeretni." Hihetetlenül idegesítették ezek a szavak, de már kiirthatatlanul ott voltak koponyájába vésve. Nem volt helyük Rey fejében, talán nem is ahhoz a szervhez tartoztak.

Igaz volt ez? Rey sosem lenne képes szeretni Bent? Volt egy akadály, amit még ő maga sem tudott mi volt, valami köztük állt és ez annyira fájdalmasan feszítette Rey mellkasát. Ennyire különböztek volna? Vagy csak nem akarták egymást szeretni és csak ennyire tiltakoztak ellene? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel volt tele a lány feje egész délelőtt. Nem is tudott figyelni az órákon. Talán mégis szüksége volt Ben Solora az életében, mint ahogy annak idején is volt. Ahogy annak idején is szüksége volt arra, hogy felébressze őt az önző, gyerekes világából. Erről lett volna szó? Vagy arról, hogy Rey már egészen apró korában kedvelte Ben Solot, mielőtt még egyáltalán ismerte volna? Annak ellenére is, hogy ezt sosem adta a másik tudtára.

***

Rey egy évvel jár Ben alatt, viszont mikor először tűnt fel életében még csak az általános padjait koptatta. Majd később ugyan abba a középiskolába kerültek, egy London melletti kisvárosban. A két gyerek viszont sosem barátkozott egymással. Talán egyszerűen csak nem találtak közös nevezőt, az egyetlen amin osztoztak az Lisa Wonner volt, Rey legjobb barátnője és Ben akkori 'szerelme'. Rey mindig is tökéletesnek látta barátnőjét, a nála két évvel idősebb lányt, akinek hosszú, gyönyörű, hullámos vörös haja, meleg, barna szemei és tökéletes mosolya volt. Rey úgy gondolta, ő sosem lesz ilyen szép. Később mikor  aztán Lisa az osztálytársaival kezdett több időt tölteni Rey teljesen kirekesztettnek érezte magát. Sosem volt annyira barátkozós típus, főleg nem a korabeliekkel, az idősebb gyerekekkel mindig jobban kijött. Mielőtt még azonban nem romlott meg a kapcsolata annyira a két lánynak rendszerint tartottak ottalvós estéket. Lisa ilyenkor gyakran mesélt neki egy bizonyos Benről, még mikor Rey csak általánosba járt. Arról a szerény, fekete hajú, kávészín szemű fiúról, akivel olyan jól érezte magát mindig Rey barátnője. Lisa pedig sikeresen telebeszélte Rey fejét Ben Soloval. A gyerek lelkű kislány pedig még így ismeretlenül is egészen megkedvelte azt a Ben Solot, talán túl magasak is voltak az elvárásai vele szemben. Viszont Lisa pontosan tudta, hogy Rey ábrándozik Benről és ezt ki is használta.

Óceánkékek (félbehagyva)Where stories live. Discover now