gyilkos a mennyekben

hat

A Chuck lakásához vezető út alatt fullaszt Castiel közelsége. Még csupán tizenegy óra van, de már úgy elfáradtam lelkileg, hogy csak feküdni akarok és tévézni. De Cas annyira összetört és átkozottul védtelen, hogy muszáj erősnek maradnom érte. Vezetés közben automatikusan nyúlok a kezéért, és ő hagyja, hogy az ujjaink összefonódva pihenjenek a combján. Kibámul az ablakon, és a homlokán az alig észrevehető, harminchat éves ráncok most olyan mélyek, mintha tegnap óta éveket öregedett volna. Megszakad érte a szívem.

Leparkolok az út szélén a ház előtt és ő nem mozdul, csak a kezeinkkel babrál. Meg akarok szólalni, de annyira búcsú-érzetem van, hogy könnyek égetik a szemem, és gombóc nő a torkomba. Felemelem a kezét az enyémmel együtt, mire rám kapja a tekintetét és egy puszit nyomok a kézfejére. Elengedem, és az ujjaimat kezdem figyelni.

- Majd még úgyis találkozunk - mondja nyugtatóan, mintha tudná, mire gondolok, és csak enyhíteni akarna a dermesztő valóságon.

- Azért vigyázz magadra - motyogom, kerülve a tekintetét, ami most intenzíven függ rajtam. - Ne zuhanj össze nagyon, kérlek! - a hangom egyenesen könyörgő.

- Valakinek egyben kell tartania a famíliát - kellemetlen mosoly fut át az arcán. Viszonzom a pillantását, aztán végignézem, ahogy kikászálódik a kocsiból. - Kösz, hogy hazadobtál - mondja, majd nehezen és kacskaringósan elbattyog a kapuig, én pedig elhajtok.

Mielőtt kifordulnék az utcából, át kell gondolnom, hogy elmenjek-e Chuck kávézójába, hátha ott van még Sam és haza tudom hozni. Most is a fene nagy jószívűségem nyer, és jobbra indexelek.

Mostmár csak bánt, amit Sam mondott, ahelyett, hogy mérges lennék rá. Sam mindig a hallgatás mestere volt, és tudta, mikor jó kimondani a véleményét és mikor nem, ezért borzasztóan meglepett, amit motyogott. Amíg a kávézóhoz nem érek, ami pár saroknyira van, azon agyalok, hogy vajon komolyan így gondolja-e vagy csak feldühítettem és ez bukott ki belőle.

Betolatok két kocsi közé az üzlet előtti parkolóhelyen és kipattanok az autóból. Először csak megállok a kávézó előtt és bepillantok az ablakon. Végigvezetem a tekintetem minden asztalon és sehol nem látom az öcsémet. Vagy mosdóban van, vagy nincs itt.

Sam sosem megy mosdóba ilyen helyen, mert tiszteletlenségnek tartja. Tehát nincs itt.

Visszaszállok az Impalába és dobolok a kormányon, mialatt próbálom kitalálni, hogy most mit csináljak. Nem akarok hazamenni és találkozni Sammel, de fogalmam sincs, hova máshova mehetnék.

Aztán eszembe jut valami és a gázra taposok. Legalább negyed óráig kocsikázok, mert Colorado Denverje óriási és az úticélom a város legszélén van.

Megállok a kocsi féljárón és a földszinten lévő lakáshoz megyek. Kinyitom az ajtót, belépek és emlékek rohamoznak meg.

A közös lakásunk.

Nem voltam itt, mióta Samhez költöztem. Sosem jöttem vissza az összes holmimért, mert egy részem szánalmas módon reménykedett, hogy egyszer még lesz okom visszajönni ide Castiellel az oldalamon.

Végigsétálok a lakás összes négyzetcentiméterén. A kanapén összebújva fekve beszéltük meg, hogy pár év múlva kertes házba akarunk költözni a külvárosban. Itt minden nyugodt volt és szerettünk volna ebben a környezetben maradni. Azon az estén minden részletét megbeszéltük a közös jövőnknek. És én az egészet szétbombáztam egy ócska félrelépéssel.

Órákig lézengek, néha lefekszek a kanapéra vagy kibámulok az ablakon arra gondolva, hogy a szomszédok vajon mit hihetnek, mi lelte a háztömb meleg párját.

Délután három óra körül elindulok haza. Rémisztő csend fogad, és végigsétálva a folyosón megállok Sam szobája előtt, ahonnan halk párbeszédet, majd lövöldözést hallok, így biztos vagyok benne, hogy épségben hazajutott és filmet néz. Az én szobámként funkcionáló vendégszobába lépek és ledobom magam az ágyra. Pár perc múlva már elnehezült pillákkal szuszogok.

-

Hatalmas csörömpölésre ébredek. Azonnal megáll bennem az ütő. Talán valaki a lakásban van. Egy idegen. A telefonom képernyője éjfélt mutat, valószínűleg elaludtam. Egyből a fiókban lévő fegyverért nyúlok és némán kinyitom az ajtót, kilesve a folyosóra.

Apa halála után megegyeztünk Sammel, hogy a kettő pisztolyát elosztjuk magunk között. Az öregnek volt rá jogosultsága, de nekünk nem, és nem is voltunk a törvénybe ütközős fajták, ezért kerestünk egy lőteret, ahol félév gyakorlás után megkaptuk a fegyvertartási engedélyt. Természetesen nem mertem a volt lakásomban hagyni, és magammal hoztam, mint egy féltve őrzött kincset.

A folyosóra csak gyér fény szűrődik be a nappali felől, de azért gyorsan vetek egy pillantást Sam szobájára, aminek az ajtaja zárva van. Biztosan alszik. Elsétálok a nappali azon polcáig, ami még takar és megbizonyosodom róla, hogy a konyhában fel van kapcsolva a villany és ott van valaki. Elszámolok magamban ötig, figyelmen kívül hagyva a hevesen dobogó szívemet, majd előugrok a szekrény mögül egy hangos dobbanással és megpillantom... Samet.

- Jézusom, Dean! - kiáltja hirtelen, felemelve mindkét kezét. A földön guggol egy törött bögre szilánkjai fölött. - Mi a fenét művelsz?

- Istenem! Sajnálom! - szabadkozom, a kanapé támlájára téve a fegyvert. Erősen gesztikulálok kétségbeesésemben. - Ne haragudj! A frászt hoztad rám. Azt hittem, van itt valaki.

- Csak én - feleli egy fokkal nyugodtabban. Visszahajol a bögre darabjai fölé és úgy folytatja. - Az agyadra megy ez az egész gyilkosság.

- Tudom. Nagyon paranoiás vagyok. Tényleg sajnálom.

- Semmi baj, én is ezt tettem volna a helyedben.

Visszaviszem a pisztolyt a szobámba, és elrakom. Egy pillanatra megtámaszkodom a fal mellett és próbálok lenyugodni. Kimegyek Samhez, és felülök a pultra, figyelve, ahogy felsöpri a bögre maradékát. Kidobja a kukába, majd felül mellém, és halkan piheg.

- Ne haragudj azért, amit ma mondtam. Nem gondoltam komolyan. Felidegesítettél ezzel az egész meleg dumával és nem vettem észre, mit mondok.

- Nem gáz - vonok vállat.

- De az, nem kellett volna ezt mondanom. De hidd el nekem, kérlek, hogy nem vagyok meleg. Semmi hajlam nincs bennem az egész felé - magyarázza.

- Elhiszem, tényleg. Te se haragudj, amiért ezzel piszkáltalak. Tudom, hogy nem vagy az - felelem. Rám néz, elmosolyodik és megveregeti a hátam.

- Miután elhúztad a csíkot, beszéltem pár emberrel - kezdi, mélyen beszívva a levegőt. - Jacket kihúzhatjuk. Kétlem, hogy bármi köze lenne hozzá, de Rowena és Crowley furán viselkedtek. Na meg ott van Chuck nővére, Amara, aki ma be sem jött dolgozni. Gondoltam, holnap elmehetnénk újra, hátha bent lesz.

- Oké - mondom halkan. - Rowena a vörös hajú?

- Igen. Crowley meg az alacsony, köpcös.

- Már tudom.

- Mit csináltál, amikor elmentél?

- Elmentem a kikötőhöz. Találkoztam Cassel. Beszéltünk egy kicsit.

- Komolyan? Miről? Mi volt? - kérdezi izgatottan.

- Azt mondta, mindhárom tesója ki van bukva és ő is. Majd hozzátette, hogy mellettem könnyebb lenne átvészelnie ezt. Aztán majdnem megcsókolt. Ezután pedig hazavittem, mert részeg volt.

Nagy teher zuhan le a vállamról, ahogy ezt elmesélem Samnek. Csak elképedve hallgat és legalább hajnalig beszélgetünk így.

-
hallgassátok jasmine thompson adore-ját!!!