| a fagy alkimista utódja

| 01. fejezet |

Leugrottam egy alacsonyan lévő tetőről, és vettem egy mély levegőt. Felemeltem a fejem és végignéztem a kihalt, sötét utcán. Egy-két ember kivételével senki se volt a közelben. Végigrohantam az utcán, fekete hosszú kabátom - amit kigomboltam a meglepően meleg idő miatt - lobogott mögöttem. Nem akartam, hogy bárki is észrevegyen, főleg nem valami Amestris-i katona. Nem lenne valami egyszerű leráznom őket, főleg az sebesülésem miatt.

Lelassítottam, és sajgó oldalamat megfogtam, remélve, hogy valami isteni csoda tompítja a fájdalmat. De nem történt semmi. De nem állhatok meg! Ideúton megpróbáltam lecsúszni egy tetőről, de nedves volt a teteje, ezért a mellette lévő csatornába estem. Szerencsém volt, ugyanis ha máshova estem volna már végem lett volna szerintem, de így is belegabalyodtam úszó faágba ami elszakította a ruhám és sikeresen felsértette az oldalam.

Megálltam és odaaraszoltam egy ház oldalához, majd leültem a macskakőre, hogy pihenjek egy kicsit. Szerencsére az eső nem esett, de javamra válhatott volna ha mégis rákezd. Felhúztam a térdeim, és átkaroltam a kezemmel. Ráhajtottam a fejem és pihentettem a szemem. Régen aludtam 5 óránál tovább. Pár percet pihentem, majd mikor rájöttem, hogy ezzel nem leszek közelebb a győzelemhez, inkább felálltam és indultam tovább, persze most már csak sétálva. Keresnem kéne valami térképet, hogy tudjam mi merre van. Valami fémes, csattogós hangot hallottam magam mögül, ami egyre közelebb hallottam magamhoz. Ötletem se volt, hogy mi lehetett ez a zaj, talán egy páncél, de valami nem stimmelt vele.

Nem akartam hátrafordulni, ezzel felhívni magamra a figyelmet, de olyan megérzésem volt, hogy nagyon látnom kell.

Egyre jobban lassítottam, hogy utolérjenek, de mintha maga a páncél is lassított volna.

Hirtelen megálltam, és a újra a falnak húzódtam, hogy megnézzem ki ez.

Egy hangot nem hallottam a csattogáson kívül, szóval igen meglepődtem mikor egy páncélos ember, és egy töpszli gyerek ment el előttem. A töpszlinek szőke hosszú haja volt amit fonatban hordott, és valami piros kabátban flangázott. A Piros rám nézett, egyenesen bele a szemembe, majd tovább mentek. Újabb késztetést éreztem hogy követnem kell a különleges duót, úgyhogy neki is indultam, fent a tetőkön.