A szarvaslány legendája

Mit ne mondjak, Jerome Hill seriff rezzenéstelen tekintetétől elfogott a nyugtalanság. Szénfekete szemében annyi érzelmet sem láttam, mint ahány apáca naponta megfordul egy topless bárban. A férfi indián ősöktől örökölt hűvösséggel figyelte minden rezdülésem. Jókora izzadtságcseppek gurultak végig az arcomon, lefolytak a nyakamon, és csiklandós útjuk végén lelkesen szívódtak fel a pólóm anyagában. Magamban átkoztam az ócska, csörgő-zörgő légkondit, ami a siker legcsekélyebb esélye nélkül igyekezett felvenni a harcot a rekkenő hőséggel. Kiszáradt torokkal mocorogtam a széken, és szinte vártam, mikor kapja elő a seriff a bilincset.

A rendőr végre megmoccant, hátradőlt a rozoga székben, de tekintetét továbbra sem vette le rólam.

Traktor zörgött el az ablak előtt. Hill seriff kikukucskált a reluxa résein, érdeklődve nézte a leharcolt John Deere-t, amíg az el nem tűnt a kanyarban. Tisztán látszott, ebben az oklahomai álmos kisvárosban, Tyrone-ban semmit nem kapkodnak el, mindennek megadják a módját. Legyen az egy zöld traktor bámulása, vagy az én tanúvallomásom felvétele.

Nyekkent a kilincs, egyenruhás, fiatal rendőr lépett be az ajtón.

– Seriff, most értünk vissza a fiúkkal... Semmi nyom. Waya, talán be kellene szólnunk Hookerbe a technikusokért.

Hill csupán dühösen felmordult, mire a fiatal járőr ijedten kikotródott az apró irodából. Az indián név szöget ütött a fejembe. Köszönhetően a félidióta unokatestvéremnek, eszembe jutott a „waya" szó jelentése: farkas. Az a hülye Brad az elmúlt hetekben állandóan az indián, főleg a cherokee dolgokról dumált. Egészen a tegnap esti eltűnéséig. Belém hasított a felismerés: közel s távol én vagyok az egyetlen, aki esetleges gyanúsítottként szóba jöhet.

– Nos, Mr. Wright, amennyiben nem bánja, szeretném, ha még egyszer elmondaná a történetet. Kezdje a legelején!

Kiugró járomcsontja és enyhén mandulavágású szeme tényleg kicsit farkasszerűvé tette a zsaru arcát.

– Kaphatnék egy kis vizet? – krákogtam. – Ez az átkozott meleg...

– Szolgálja ki magát! – intett a férfi a sarokba állított hidegvíz-masina felé.

Nem kellett kétszer mondania. Mohón ittam, majd immár kicsit nyugodtabban ültem vissza a helyemre. Ekkor vettem csak észre, hogy az asztal túloldalán ülő rendőr keze lecsúszik a pisztolya markolatáról.

„Basszus! Ha szökni próbáltam volna, lehet, hogy hátba lő? De hát nem is vagyok letartóztatva! Még nem..." – nyeltem nagyot.

Egy pillanatra behunytam a szemem, és ismét megpróbáltam felidézni, miként is keveredtem ide, az ezer lelket sem számláló városka rendőrőrsére.

* * *

Mert ugye, mindig a nő az oka mindennek... Egy szeles, St. Louise-ra jellemző április végi napon hallottam először Brad legfrissebb szerelméről, Awinitáról. Unokaöcsém a maga tizenkilenc évével, elálló lapátfüleivel és kétmillió szeplőjével soha nem tartozott a nők bálványai közé. Ha ehhez még hozzátesszük a girhességét és a félszeg vigyorát, akkor inkább a „Büszke Vesztes" díjat akaszthatták volna a nyakába. Egyszer-kétszer megpróbáltam bemutatni lányoknak, de Brad félelmetes ügyességgel bénázta el még a legbiztosabbnak tűnő lehetőségeket is. Pedig nem volt buta, sőt, kiváló eszű gyerek, és ha néha belelendült, dőlt belőle a sziporkázó humor. De amint nőnemű egyed került a társaságba, az öcsköst mintha megbabonázták volna, két értelmes szót nem tudott kinyögni.

Valószínűleg ezért is döntött úgy, hogy az interneten próbál szerencsét. Eleinte jókat röhögtem rajta, mert akikbe név, és természetesen kamu fotók alapján belehabarodott, azokról sokszor kiderült, hogy még csak nem is nők. Brad azonban nem adta fel, én pedig azon kaptam magam, hogy a csütörtök estéket nálam tölti, és közösen böngésszük a netet a lehetséges barátnőjelöltek után kutatva. Sally, az akkori barátnőm, akivel hosszútávú kapcsolatot reméltem, néha bekapcsolódott a keresésbe, de végül megunta a dolgot. Eleinte még viccesnek találta, aztán megorrolt, és a végén féltékenységi jeleneteket rendezett. Meg volt róla győződve, hogy Brad bénaságát használom fel új barátnő keresésére. Hiába magyaráztam Sally-nek, nem hitt nekem. Május végén fogta a bőröndjét és visszaköltözött a szüleihez. Dühömben rögtön kirúgtam Bradet, és egy hónapig csak telefonon beszéltünk. Azt is csak néhányszor, a legszükségesebbekre szorítkozva.