𑁍𝑮𝒐𝒍𝒅𝒆𝒏 𝒇𝒐𝒖𝒓𑁍 | HP fanfiction

𑁍 1./2. Első barátok 𑁍

• • • 𝑪𝒂𝒔𝒔𝒊𝒂

— Hol van a 9 és 3/4-ik vágány? — kérdeztem.
— El van rejtve a muglik szeme elől. — szólt Lucius, a nagybátyám. — Mindjárt meglátjátok. — mondta, mikor megálltunk a 9-es és a 10-es vágány közötti kőfalnál.
— Draco, te menj elöl. — fogta meg a fia vállát Narcissa. — Csak fuss neki, egyenesen a téglafalnak.
  Láttam Dracon, hogy fél egy kicsit, de be kell valljam őszintén, én is. Nem a legmegnyugtatóbb, mikor azt mondják neked, hogy fuss neki egy kőfalnak teljes erődből.
  Unokatestvérem irányba állította a kordét, majd nekiiramodott. Mikor a falhoz ért, ahelyett, hogy nagy robajjal nekiment volna, egyszerűen eltűnt, mintha beleolvadt volna a téglákba.
— Gyerünk, Cassia, te jössz. — tolt meg egy picit Narcissa.
  Én is nekiindultam, már ösztönösen becsuktam a szemem, a becsapódást várva, ám az elmaradt. Mikor kinyitottam a szememet, csak egy varázslókkal és boszorkányokkal teli peront láttam, ami úszott a mellette álló piros mozdony gőzében. Önkéntelenül elmosolyodtam, annyira tetszett a látvány.
  Szememmel megkerestem Dracot, majd együtt vártuk meg a szüleit. Narcissa jól megölelgetett minket, Lucius csak biccentett nekünk, majd ők elhagyták a peront. Mire kettőt pislogtam, már Dracot se láttam.
  Tanácstalanul megindultam a vonat közepe felé, ám amikor fel akartam volna szállni, egy apró nehézségbe ütköztem. A ládám túl nehéz volt, meg se bírtam emelni.
  Csak elhagyatottan álltam ott, várva a csodára, mikor odajött hozzám két ugyanolyan, vöröshajú gyerek.
— Szia! — köszönt az egyikük. — Ő itt George, én pedig Fred vagyok. Segíthetünk?
  A srácok nagyon szimpatikusak voltak, így hát elfogadtam a segítségüket.
— Cassia Black? — kérdezte az egyik miközben felemelték a ládámat. — Szép neved van. — Azt hiszem, ő Fred.
  Enyhén belepirultam a dícséretbe, majd megköszöntem a segítségüket, és elindultam egy üres fülkét keresni.
  Dracot nem találtam sehol, és mivel üres fülke sem volt már, bekopogtam az egyik kupéba, ahol egyetlen fiú ült.
— Szia! — köszöntem neki, mire felém kapta a tekintetét. Zöld szeme egy ócska, kerek szemüveg mögül figyelt engem. — Leülhetek? Nem találtam egyetlen üres kupét sem...
— Persze, ülj le nyugodtan. — intett a szemben lévő hely felé.
  Rámosolyogtam, majd leültem vele szemben. Nagyon szimpatikus volt a fiú.
— Cassy vagyok. — nyújtom felé a kezem. — Cassia Black.
  A fiú elfogadta a felé nyújtott jobbot, majd miközben megrázta, ő is mondta a saját nevét.
— Én pedig Harry, Harry Potter.
  Döbbenten meredtem rá. Valóban ő az? A fiú, aki túl élte? A kínos csendet egy vörös hajú fiú szakította meg, aki a kupé ajtaján nézett be.
— Bocsássatok meg. Leülhetek? Az összes fülke tele van...— grimaszolt.
— Persze, gyere csak! — mondtam, miközben a mellettem lévő helyre mutattam.
  A vörös hajú fiú félénken elmosolyodott, majd lehuppant mellém.
— Amúgy Ron vagyok. Ron Weasley. —mutatkozott be.
— Én Cassia Black vagyok, de szólíts nyugodtan Cassy-nek.
  Ron várakozóan nézett a harmadik személyre, aki nem más volt, mint Harry. Harry hamar észbe kapott, és a táj helyett most Ronra nézett.
— Ó, én Harry vagyok. Harry Potter.
  Ron látványosan eltátotta a száját.
— Szóval igaz? — vitte le a hangját. — Tényleg van rajtad... Egy...
— Mi? — vágott közbe Harry.
— Egy sebhely... — suttogta Ron.
  Érdeklődve Harry-re néztem, vártam, mit válaszol erre.
—Ja, igen. — mondja, majd eltűrte a homlokából a haját, így mi is láthattuk az említett halvány, villámalakú sebhelyet.
— De menő! — tátotta el a száját Ron újból.
Én is megbabonázva bámultam a sebhelyet, amit minden idők leghatalmasabb sötét varázslója, Voldemort nagyúr ejtett a fiú homlokán. A gondolataimat egy ismeretlen hang szakította félbe.
— Adhatok valamit, kedveskéim? — hajolt be a kupé ajtaján egy mosolygós, kerekarcú boszorkány.
— Nekem nem. — szólt a vörös hajú fiú, majd a nadrágja zsebéből előhúzott valamit. — Itt a szendvicsem.
Harry, látva, hogy Ron mennyire el volt keseredve a nem túl hívogató szendvicse miatt, így szólt:
— Mindenből kérünk hármat. — majd előhúzott jó pár aranygalleont a zsebéből.
Ron ismételten eltátotta a száját.
— Harry, nem kell, én fizetem magamnak. — szóltam, mivel elég kényelmetlenül éreztem magam.
— Hagyd csak, Cassy, ma mind a vendégeim vagytok! — mondta, miközben átnyújtotta az érméket a büfésboszorkánynak.
Ron élénken rám mosolygott, amit félénken, bár én is viszonoztam.
— Bagoly Berti mindenízű drazséja? — kérdezte Harry pár perc múlva, egy színes dobozt tartva a kezében. Gyanakodva méregette a csomagolást.
— Mindenféle ízű van! — Mondtam lelkesen. — De tényleg! Mindenféle!
— Van csokis, mentolos... — kezdte el sorolni az ízeket Ron, de alig értettük, mivel tele volt a szája. — De még van spenótos, májas, és pacalos is!
Harry undorodva kivette a szájából a drazsét, amit éppen evett, és egy papírzsebkendőbe csomagolva elrakta.
— Geogre azt mondja, egyszer talált egy szellemízűt! — fűzte hozzá még Ron, majd harapott egy nagyot a gumicukrából.
— Szellemízű nincs is! — nevettem.
— De van! George esküszik rá...
Ronnal való vitánkat Harry szakította félbe.
— Ezek ugye nem igazi békák? — kérdezte, miközben a kezében tartott dobozt vizslatta.
— Nem, csak elvarázsolt csoki. — nyugtattam meg.
— De amúgy is, a kártya a lényeg! — kiáltott közbe Ron. — Mindegyik dobozban van egy kép egy híres varázslóról vagy boszorkányról. Nekem vagy már van ötszáz...
Harry kinyitotta a dobozt, mire nyomban brekegést hallottunk, majd a béka már ki is ugrott a dobozból, egyenesen az ablakra.
— Kapd el! — szólt Ron, de a béka már kinn is volt a vonatból.
— Balszerencse. Általában csak egyet tudnak ugrani. — mondtam, miközben Harry kivette a kártyát a dobozból.
— Albus Dumbledore. — szólt.
— Vagy már hatszor meg van! — fakadtunk ki Ronnal szinte egyszerre.
— Eltűnt! — kiáltott fel Harry meglepetten. Nem tudtam visszafojtani a nevetésemet, a csodálkozó fiú láttán.
— Csak nem várhatod el, hogy egész nap ott ácsorogjon? — Ron megjegyzésére még jobban kacagtam, az édes sütőtöklé majden kifolyt az orromon.
— Egyébként ez itt Makesz. — nézett le a cincogó patkányára, akinek a feje éppen egy doboz drazséban kutatott. — Szánalmas, nem igaz?
— Hát... Egy kicsit. — felelte Harry, mire én újfent szélesen elmosolyodtam.
— Fred tanított egy varázsigét, amivel sárgává lehet változatni.
— Fred? Ő a bátyád? — kérdeztem meglepve, de most, hogy jobban megnéztem a fiú szeplős arcát, és vörös haját, egyértelmű volt a rokoni kapcsolat.
— Találkoztál vele? — kérdezte Ron összehúzott szemöldökkel.
— Igen, ő, meg az ikertestvére segítettek felemelni a ládámat, mivel egyedül nem bírtam.
— Ritkán szoktak ilyen kedvesek lenni. — nevetett a fiú. — Na akkor akarjátok, hogy sárga legyen Makesz?
Természetesen mindketten kíváncsiak voltunk a sárga patkányra. Ron megköszörülte a torkát, és épp nekikezdett volna a varázslásnak, mikor a kupé ajtajában feltűnt egy talárba öltözött lány.
— Látott valaki egy varangyot? — kérdezte, miközben furcsálkodva végig nézett az édességekkel teli fülkén. — Egy Neville nevű fiú elhagyott egyet.
— Nem. — válaszolt Ron mérgesen, mivel a barna hajú lány félbeszakította a varázslását.
— Á, varázsolni készülsz? Gyerünk, hadd lássuk!
Ron gyanakodva méregette a lányt, majd megint megköszörülte a torkát
—,Napfény, pitypang, kender spárga, legyen ez a patkány sárga! — szavalta el a fiú a különös varázsigét.
A varázslat nem sikerült, csak a dobozt lökte arrébb, amiben Makesz turkált. Ron ránk nézett, mire mi Harry-vel csak megvontuk a vállunkat. Nem mindenkinek sikerül elsőre minden varázsige.
Viszont a lány az ajtóban nagyon tudta a dolgát. Felemelte a fejét, majd folytatta a mondanivalóját.
— Egész biztos vagy benne, hogy ez egy valódi varázsige? Mert ha az, akkor elég gyenge. — szúrósan néztem rá, amiért így megalázta előttünk szegény Ront.
— Én is kipróbáltam pár ráolvasást a nyáron,— folytatta a lány. — Nekem mind sikerült.
Gúnyosan horkantottam, mire csak egy lenéző pillantást kaptam tőle.
A lány fogta magát, előkapta a pálcáját, majd lehuppant Harry-vel szemben.
— Oculus reparo! — szólt, mire Harry ócska szemüvege azon nyomban megjavult. Harry elképedve vette le az orráról, hogy jobban szemügyre vehesse.
— Ezt bárki megtudja csinálni... — jegyeztem meg, mire a lány csak lesajnálóan rám tekintett.
— Igen? Akkor mutass be te is valami varázslatot!
Elővettem a pálcámat, majd Ron patkányára szegeztem.
— Mit akarsz csinálni Makesszel? — kérdezte Ron mérgesen.
— Semmi olyat amitől féltened kellene! — mosolyogtam rá bíztatóan. — Vingardium Leviosa!
A varázsigém hatására a patkány szépen felemelkedik a gazdája öléből, majd pár perc múlva visszahuppan oda.
— Ez szép volt. — nézett rám elismerően a lány, mire én csak visszamosolyogtam.
— Egyébként Hermione Granger vagyok. — mosolygott ránk.
— Én Cassy Black. — nyújtottam felé a kezem.
— Harry Potter. — szólt Harry, mikor Hermione őrá nézett.
— Te szent szalmaszál! — kiáltotta el magát a lány, majd Harry homlokát kezdte el fürkészni. De mivel nem találta a nevezetes sebhelyet, a tekintete Ronra siklott.
— És te? — kérdezte, de láttam rajta, hogy csakis udvariasságból tette.
— Ron Weasley. — válaszolta neki a fiú teliszájjal.
— Jobb lesz, ha ti hárman átöltöztök talárba. Hamarosan ott leszünk. — szólt, majd kisietett a fülkéből. Az ajtóban azonban megállt, majd Ronhoz fordult. — Koszos az orrod. Mondták már?
Ron elkezdte dörzsölgetni az orrát, és mire egészen biztosan hallótávolságra került a lány, óvatosan megszólaltam:
— Szépen köszönt el, mit ne mondjak.
Harry és Ron velem együtt nevettek.
— Nagyon remélem, hogy nem a griffendélbe kerül ez a lány. — szólt Ron. — Habár amilyen strébernek tűnt, egész biztos, hogy hollóhátas lesz.
— Tényleg, ti melyik házaba szeretnétek kerülni? — kérdeztem.
— Nálunk a családban mindenki griffendéles. — vonta meg a vállát Ron, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. — Még a két legnagyobb bátyám is, de ők már nem járnak ide.
Érdeklődve Harry felé fordultam, de a fekete hajú fiú csak megvonta a vállát.
— Csak ne a Mardekárba. — szólt csendesen.
— A Mardekárba kerülnek a legrosszabbak! — kiáltott föl hevesen Ron. — Onnan került ki a legtöbb sötét varázsló. — A fiú vészjóslóan lehalkította a hangját. — Elvileg még maga Tudjukki is...
A kijelentést feszült csend fogadta, majd Harry rám nézett.
— És te, Cassy? Te hova akarsz kerülni?
Elhúztam a számat. Nem igazán akartam válaszolni, hiszen féltem, hogy a válaszom után már nem ugyanúgy fognak rám tekinteni, mint eddig. Végül csak ennyit feleltem:
— A nagybátyámék, akiknél lakom, mind mardekárosok voltak. — mondtam, miközben a fülke padlóját fürkésztem a szememmel.
Ron majdnem kiköpte a sütőtök levet, úgy meglepte a kijelentésem. Harry nem szólt, de éreztem, hogy egy véleményen van vöröshajú barátjával.
— A szüleim elvileg griffendélesek voltak. — próbáltam menteni a helyzetet.
— Akkor még van remény. — jegyezte meg Ron, mire csak egy sötét pillantásra futotta tőlem.