***
Fandom: Supernatural
Karakterek: Castiel Novak, Dean Winchester, említett Sam Winchester, említett Gabriel,
Címkék: Destiel, Destiel magyarul, Magyar Destiel, vadász!Dean, ember!Cas, angst, angst with happy ending, hurt/comfort, gyász, fájdalom, öngyilkos gondolatok, suicide thouhght, soul mate, lelki társ, soul bond, lelki kötődés, együttérzés-empátia, pinning, kölcsönös vonzódás, Cuddling & Kissing, Csókok & Ölelések, említett kézimunka & orál szex, Nem részletezett szex, Nincs behatolós szex, említett dörzsi szex - smink szex, Happy Ending, Boldog Végkifejlet
----
Author note / Írói megjegyzés:
A fic kifejezetten mára, a Destiel Dayre (szeptember 18) készült!
Szerettem volna kicsit feldobni a novellát, ezért, ami ételt esznek, annak a receptjei megvannak a történet végén. :) Ezért azokat te is megtudod csinálni, amennyiben van kedved hozzá. ;) Bon Apetite! :D
((Olyan ételeket választottam, amik elkészítése nem bonyolult, mellesleg én is szeretem... ahogy a Queent is.)) :)
További csillagozott magyarázatok a történet végén.
***---*** ***---*** ***---*** ***---***
Az arany töltény (16+)
Elhagyatottan állt a temetőben. Csak bámulta az előtte lévő sírkövet, de igazából látni nem látta. Nem azért, mert nem regisztrálta a tudata - bár biztos ez is közre játszhatott -, hanem azért, mert a szemén keletkezett könnyfátyolon keresztül, bármit nehezen vett volna most észre.
Maga sem tudta, mikor kezdett el félhangosan dünnyögni.
- Hogy tehetted ezt? Hogy a fenébe tehetted ezt velem!? Semmi más dolgod nem volt, csak, hogy vigyázz magadra, és még ennyire sem voltál képes...! Itt hagytál, kibaszott egyedül!!!
A könnyei megállíthatatlanul folytak le az arcán, de nem törődött ezzel. Talán az időjárás is együtt érzett vele, vagy mintha a szerette válaszul reagált volna: elkezdett szemerkélni az eső.
- Hát ez csúcs! Még ez is! - indulatosan köpte magából a szavakat - Talán kapok egy kurva tüdőgyulladást? - nevetett magán humortalan - De nincs olyan szerencsém... - fejezte be lemondóan.
Zaklatottan húzta tüdejébe a levegőt, s a kezei remegtek, ahogy elővette kedvenc pisztolyát a nadrágja hátsó övrészéből, ahol szokásosan tartotta.
***
Körülbelül hat hete kapta a hírt, hogy az öccse meghalt, de neki évtizedeknek tűnt. Azóta Dean, szinte mindennap berúgott, és/vagy verekedett, leginkább mindkettő. Belevetette magát a munkájába, egy kicsit még vakmerőbben is, mint egyébként.
Attól fogva keveset aludt, alig evett, és hajszolta a melót. Amellett, hogy mindennap kiment az ominózus sírkőhöz a temetőbe, még valami van, ami naponta állandó maradt az életében - természetesen a vadászat mellett, mert valamit állandóan meg kell ütnie, hogy kibírhassa ezt az egész szarvihart -, a homlokához emelte szeretett cirádás, gyöngyház markolatú fegyverét, beletöltve egy arany töltényt. Csak folytak a könnyei, de nem tudja sose megtenni az utolsó, végzetes mozdulatot.
Fogalma sincs mi az, ami visszatartja. Az állandóan a fejében hallott Queen szám, a "The Show Must Go On",* vagy pedig az öccse elképzelt hangja, hogy nem teheti ezt meg. Még nem. Semmi esetre sem!
*
És most megint itt áll, a szemerkélő esőben, remegő kezében a pisztolyával. Azonban még mielőtt a fejéhez emelte volna, szívszaggató sírás hangja tereli el a figyelmét.
Elrakta a pisztolyát, hátulra az övébe, és a hang után indult. Nem messze tőle, egy férfi zokogott egy friss sírnál, térdre borulva. Azonnal bekapcsolt a gondoskodó énje, közelebb lépve, ő is leguggolt mellé, magához ölelte, miközben simogatta a hátát, és megnyugtató szavakat dünnyögött neki.
Meglepő módon a férfi nem lökte el, hanem hagyta, sőt az arcát Dean ruhájában temette. Aztán mikor a sírása alább hagyott, akkor kért bocsánatot, amiért összekönnyezte a felsőjét. Dean ekkor tekintett először a varázslatos, kék szempárba, és abban a pillanatban, a mellkasában fájó, betöltésre váró űr megenyhült.
- Heya, a nevem: Dean - mormolta a zöld szemű, és nem tudta elszakítani a tekintetét az őt kutató, lelkéig hatoló, könnytől fátyolos, de mégis gyönyörű kék szempártól.
- Castiel - válaszolta a másik, mire Dean bólintott, majd hozzá tette:
- Szép név, de szokatlan. Szólíthatnálak Casnek? Már ha nem bánod...
Mire ő beleegyezően, de még mindig szipogva igent intett. Ekkor fedezte fel az arcán a halvány, felderengő mosoly árnyékát, ami magával ragadta, s elhatározta: ennek a mosolynak a százszorosát szeretné látni a másik arcán, ha lehet, nap mint nap, és ezért mindent meg fog tenni, hogy elérje ezt a jutalmat.
Egy ideig bámultak egymásra, majd Dean zsebkendőt adott. A férfi megköszönte. Egymást segítve felálltak, de valahogy egyikük sem akarta elengedni a másikat. Aztán Dean felvetette, hogy ő bizony éhes, ha a másik nem bánja, meghívná enni, egy kis pitére, na és persze kávéra. A srác annyira meglepődött ezen, hogy eszébe sem jutott tiltakozni. Rendbe szedték hát a ruháikat, és együtt hagyták maguk mögött a gyászos helyszínt.
***
(...)
Words / Szavak: 3306 Chapters / fejezetek: 1/1
Teljes történtet keresd alul a külső hivatkozásnál (external link), illetve később kommentben.
YOU ARE READING
Az arany töltény (16+)
FanfictionDean gyászol. Elvesztette a testvérét. Mindennap meglátogatja a temetőben a sírt, és egy nap, majdnem ő is ott végzi... ám történik valami, ami megváltoztatja az életét. Rátalál egy - intenzív, elbűvölően kék szemű -, hasonlóan mély gyászolóra, és s...
