Kirishima Eijirou vagyok. Ránézésre egy átlagos visszahúzódó srác. Pedig az életemnek akár a következő percben is vége lehet.
Anyától örököltem egy szörnyű betegséget. Amibe bármelyik pillanatban bele halhatok. Ezért döntöttem úgy, hogy inkább nem k...
Nem aludtam semmit. Már másnap reggel van, de még semmi. Még mindig alszik. Nekem is kellett volna. Meg suliba is kellett volna menni. De most éppenséggel leszarom.
Olyan délután négyig ücsörögtem a váróban meg sétálgattam a folyosón, majd megjelent az orvos. - Uram.. A barátja felébradt. - mondta majd elkezdett vezetni a szoba felé. - B.. Be.. Bemehetek hozzá? - kérdeztem halkan. Bólintott és én lassan benyitottam. És ott volt. Eijirou ott feküdt az ágyon lélegeztető gépre kötve. Mind két keze be volt kötve és infúzió lógott ki belőle. A feje már nem volt bekötve.
Miért mondták azt hogy felébredt? Hisz még alszik.. Annyira nyugodtan alszik.. Észre sem vette hogy leültem mellé és megfogtam hideg kezét. Homlokomnak támasztottam a kezét és már nem bírtam tovább. Felordítottam. Majd a könnyeim megállíthatatlanul törtek elő.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
-SHAJNHÁLHOOOHOOOOOMMM! - mondtam zokogva. Ekkor éreztem hogy megmozdul az ujja. Majd elkezdett nyöszörögni - Mmhhmm.. Baku..gou.-suttogott. A maszkon keresztül alig lehetett hallani mit mondd... Ránéztem. Nagyon megviselt volt az arca. A szemében nem látszott az a gyönyörű és boldog csillogás. Üres tekintettel kémlelte az arcomat. Nekem meg csak folytak tovább a könnyeim - Bakugou. Miért sírsz? - kérdezte halkan. - Mert aggódtam érted. Idióta furahajú.. - morogtam miközben elkezdtem hajával játszani - Mondjuk most nem aktuális ez a becenév.. Le van teljesen lapulva a hajad. - mosolyodtam el. Elismerem, elég arányosan nézett ki ilyen hajjal. - M.. Miért vagy itt? Miért nem vagy Midoriyával? - nézett félre. Szomorúság tükröződött az arcáról. - MONDJUK AZÉRT BAZDMEG MERT KIBASZOTTUL TÉGED SZERETLEK ÉS GECIRE AGGÓDTAM ÉRTED TE ROHADT IDIÓTA! MI A FASZÉRT KELLETT EGY KIBASZOTT KOCSI ELÉ ROHANNOD? HEEE??? - ordítottam.
Nem szólt semmit, csak felült, levette a maszkot és ajkait enyémekre tapasztotta. - Én is szeretlek. Te idegbeteg taposóakna. - mosolygott. Arrébb csúszott az ágyon és mutatta, hogy feküdjek oda. Nekem nem is kellett több. Mellé másztam és szorosan magamhoz húztam törékeny testét. - S..sajnálom..... Sajnálom Eijirou, hogy miattam ez történt veled.. Meg is halhattál volna. - szipogtam.
Hát geci.. Tényleg olyan vagyok mint egy kicseszett kiscsaj..
A mellettem fekvő felnézett rám. Mosolygott - De nem haltam meg. Igazából... Tök mindegy lenne. Két hónap nem túl sok idő Bakugou... - suttogta maga elé - Ne... Ezt most ne..ne emlegesd kérlek... - mondtam alig hallhatóan. A végére hallhatóan elcsuklott a hangom. - Most csak pihenj. Arra van szükséged legjobban. - simítottam végig az arcán és elkezdtem volna felkelni. De megfogta a csuklómat - Nem.. Nekem most rád van szükségem.
