A hatalmas felforgás * Amit te keltettél bennem

2. rész

** Payton Moormeier szemszögéből **

Ashley kisajátította magának a gondolataim. Nem ismertem még, azonban biztos voltam abban, hogy nem ez volt az utolsó találkozásunk. A srácoknak nem mondtam el, hogy mit érzek – mármint, ha egyáltalán érzek valamit -, mert nem tudtam, hogy biztos vagyok-e benne. Olyan Angliai kiejtése volt, vagyis nem ide való. Vajon mért lehet itt? Talán ott lesz holnap? Kérdések tömkelege merült fel a fejemben.

- Payt! - szólt Jaden.

- Milyen világban jársz te? Már vagy háromszor szóltunk, és még csak meg se moccantál. - kontrázott Chase.

- Csak elgondolkodtam. - vallottam be.

- Te olyat is tudsz? Hamarosan itt lesz Jackson.

- Oké.

- Haver veled valami nem oké. Mi van?

- Semmi csak izgulok a holnap miatt.

- Az természetes.

Nemsokára már Jackson is velünk volt. Majd a már lassan törzshelyünkké váló étterembe mentünk. A srácokkal beszélgettünk az úton, olyanról, hogy akkor hogyan is lesz holnap, meg ilyesmi. Mielőtt még bementünk és elfoglaltuk volna a szokásos helyünket, Chase lőtt egy képet az étteremről. Először én mentem volna be az ajtón. Igen, csak mentem volna. Mert valakivel egymásnak mentünk. Ő akart ki én meg be menni. A lány telefonált, ahogy egymásnak mentünk hirtelen eldobta a telefonját és hátra hőkölt. Egyből felismertem. A lány Ashley volt. Gyorsan felvettem a telefonját és láttam, hogy a képernyő be hálózódott, szóval betört. Bocsánatot akartam tőle kérni, de akkor már a barátnője is jött utána és Jaden szólt, hogy mennünk kell szóval belökött az ajtón. Ahogy vissza néztem láttam, hogy Ashley Jaden felé technikát alkalmazta, vagyis mit sem törődve, hogy betört a telefonja próbálta elhurcolni magával a másik lányt.

** Vissza hozzám **

Nem törődtem azzal, hogy mi történt a telefonommal, de azért rossz volt csak úgy elmenni. Próbáltam Saraht gyorsan elvinni a helyszínről mielőtt elkezdene kiabálni és rájönne, hogy kikkel kiabál.

- Gyere inkább menjünk innen. - mondtam neki, és már úton is voltunk a boltba.

Az úton Sarah végig arról beszélt, hogy milyen szemét hogy nekem jött és csak úgy elment. Visszakísértem a szállójába, hiszen a közös séta alatt kibeszélhettük a világot. Kellett már ez. A szüleim válása után nem nagyon voltam vele, mindig azokra a napokra emlékeztetett, amikor nálunk aludt; a szobámban nevettünk, filmet néztünk és ahányszor nyitva hagytuk az ajtót, miután kimentünk, behallatszódott a veszekedés. Nem szerettem erre visszaemlékezni, bár Sarah mindig nyugtatott és nekem akart jót. Én mégis eltávolodtam tőle. Elbúcsúztunk, de még nem szerettem volna hazamenni, így a partra sétáltam.

Nemsokára megláttam előttem nagyjából 50 méterre Paytont, Jadent és egy másik srácot ha jól láttam Josh Richards-ot fürdeni a tengerben. Amint megláttam őket, gyorsan vettem egy 360as fordulatot és indultam vissza arra amerről jöttem, mert nem akartam egy újabb kínos talállozót, mint az eddigiek. Majd hallottam, hogy valaki fut a hátam mögött. Már csak ez hiányzott. Az a valaki óvatosan megfogta a kezem, hogy forduljak meg, majd ránéztem. Jaden volt az.

- Hali!

-Egyébként sajnálom ami a telefonoddal történt.

- Nincs semmi baj, nem figyeltem oda. Payton pedig nem láthatta, hogy jövök ki.