A hatalmas felforgás * Amit te keltettél bennem

1. rész

Július 25.

Óriások elleni küzdelmemből az ébresztő keltett. Szükségem volt pár percre, mire realizáltam, hogy az előbbi csak álom volt és lekapcsoltam a telefon rezgését, amibe már a fejem is belesajdult. Virágos háttérképemen az órára nézve kipattantak a szemeim. Hajnali 4 óra volt. Vajon mi miatt kelek ilyen korán, amikor máskor 9 órakor nem lehet kiszedni az ágyból? Nyaralni megyünk a bátyámmal és ez elég indok arra, hogy alvási időmet lerövidítsem.

Azon agyalva, hogy előbb kellett volna kelnem álltam fel, mert nem lesz elég időm elkészülni, majd végül arra jutottam, hogy tényleg ideje felkelteni a tudatalattim. Felkapcsoltam a villanyt, hogy lássak is valamit, ne csak a vaksötétben tapogatózzak, mint eddig. Hunyorogni kezdtem a fény hatására, már-már könnyeztem.

Max már lent várt a konyhában, amikor lementem reggelizni, vagyis inkább hajnalizni. Egy tál gabonapehely elfogyasztása után zuhanyozni mentem, majd fogat mosni. Mire végeztem sietnem kellett a további teendőimmel, mert már határán voltam a késésnek. A ruhámat lazára vettem; egy fekete melegítő nadrág és szürke pulcsi. A hajamat egyszerűen kifésültem, majd az lazán a vállamra hullott. A táskámba beledobtam pár dolgot, majd azzal és a bőrönddel együtt indultam ki a kocsihoz.

A reptérre vezető úton kétszer is majdnem bealudtam, de a bátyám pont olyankor mondott valamit a rádióból szóló zenéről vagy a jegyeinkről.

Amint felszálltunk a gépre a testvérem már vette is elő a nyakpárnáját és csukta is be a szemét, valószínűleg 2 perc és alszik. Az út elején ébren tudtam tartani magam; zene hallgatás, olvasás, a telefonom pörgetése, de a végére nekem is sikerült álomba szenderülnöm. Felébredve láttam, hogy Max már ébren volt, gyors eszmecsere után nyugtáztam, hogy nagyjából még 1 óra a leszállásig, így a mosdó felé vettem az irányt, amikor megakadt a szemem a volt osztálytársamon.

- Sarah?

- Ashley! Annyira rég találkoztunk és milyen nagyszerű, hogy pont a gépen! – esetek nagy részében mindig is vidám volt.

- Hát igen. – vakargattam meg a hajam. – Mi nyaralni megyünk Max-el, te hogyhogy itt?

- Uuuu, hát... Mindig is akartam találkozni Noe- val meg a srácokkal és holnaptól egy hónapos Light Out Tour lesz Amerikában és a nővérem volt olyan kedves, hogy elvisz. – ujjongott.

További beszélgetés után nemsokára én is mentem a dolgomra, majd a helyemre is visszatértem. Mielőtt leszálltunk volna frissítettem a közösségi oldalakon az állapotom.

Miután leszálltunk egy taxit hívtunk, hogy elvigyen minket a nyaralóba. Oda érve nem akartam hinni a szememnek, a káprázatos látványtól. A dombon egy fehér ház állt, amely a tengerre nézett le. Az udvaron egy medence állt, attól eltekintve, hogy pár száz méterre a természetes nagyvíz is ott volt. Miközben és még bámészkodtam, Max már az ajtóban állt a bőröndökkel és kulcs után kotorászott a zsebében. Belépve az ajtón megcsodálhattuk a ház belsejét, ami nagyon modern volt. Kiválasztva a szobánkat már le is huppantam az ágyra.

- Amúgy, örülök, hogy ezt a szobát választottad.

- Hogy?

- Egy haveromé a kecó és kicsit átalakították nekünk.

- Meddig is maradunk?

- Ameddig akarunk.

- Nem hoztam annyi ruhát, hogy addig maradjak ameddig akarjak. – mondtam drámai hangon.

Nevetve magamra hagyott a szobában, és elkezdtem kipakolni a bőröndöt. Nagyjából egy fél órája csinálhattam, amikor megszólalt a telefonom csengőhangja. A kijelzőn Sarah neve díszelgett.

- Sziaa! Annyira fel vagyok pörögveee! Elmegyünk együtt ebédelni?

- Fél kettő múlt, most szeretnél ebédelni? – nevettem.

- Akkor csak inni valamit.

Lebeszéltük az időpontot és a helyszínt és már kiabáltam is a bátyámnak.

- Maaaaxxxxxx!

- Ashleeeeeey! – kiabált vissza.

- Találkozhatok Sarahval?

- Egy pillanat és elviszlek. – mondta miközben a telefonján játszott valamivel.

- Mégis mivel? Hívok inkább taxit. – mire kimondtam széles vigyorra húzódott a szája.

- Kocsival. – mire kimondta, már ki is ment a házból.

Gyorsan követtem, amikor megláttam a garázsban álló fekete autót. A park felé vezető úton elmagyaráztam neki, hogy Sarah miért is van itt és már meg is érkeztünk. Kiszálltam és ő már ment is vissza. Mint kiderült sikerült azt a parkot kiválasztanunk a sok közül, amelyikben a legtöbben sétáltatják a kutyáikat vagy ülnek a padokon. Mivel a barátnőm még nem érkezett meg, leültem az egyik padra és telefonozni kezdtem. Majd hirtelen megszólított valaki, ami a frászt hozta rám, tekintve, hogy ezelőtt nem volt senki a környéken. Egy 18-19 éves srác lehetett, sapkában és napszemüvegben, mégis sikerült felismernem Jaden Hosslert. Mögé nézve láttam még két hasonlót; Payton Moormeier és Chase Keith.

- Elnézést foglalt a hely? Vagy ide ülhetünk? – kérdezte szinte suttogva, mire bólintottam.

- Ashey? – nézett rám Chase, mire meglepetten néztem rá, hogy tudja a nevem, mégis inkább visszavágtam, ahelyett, hogy kérdeztem volna.

- Chase Keith, Jaden Hossler és Payton Moormeier?

- Szóval felismert minket. – sóhajtott Payton, de figyelmen kívül hagytam.

- Honnan ismersz? – meresztettem a szemem Chase-re.

- Követlek instán. Láttam, hogy leszállt a géped, de nem hittem, hogy találkozunk.

- Te nem is örülsz nekünk? – vágott közbe Payton.

- Ne legyél annyira elszállva magadtól! – pont olyan, amilyennek gondoltam. – Ha bármi hangosat tennék, azzal csak engem taposnának el az emberek, miközben a közeletekbe akarnak kerülni, és semmi veletek kapcsolatos bonyodalomba nem szeretnék kerülni.

- Miért vagy itt egyedül?

- Várok valakire. Na és ti mit kerestek itt beöltözve?

Chase mondani akart valamit, azonban Jaden feltűnően szúrós szemekkel nézett rá és ő válaszolt.

- Mi is várunk valakit.

Megláttam Saraht, így szó nélkül hagytam ott őket. Bármit is akart volna mondani Keith az igazság lett volna, amit pedig Jaden mondott csak a látszat volt. Valami komoly, esetleg illegális dologról lehetett szó, ha így álcázták magukat. A gondolattól kuncogtam egyet, amit Sarah szerencsére nem vett észre. Egy kávézó felé mentünk és közben sikerült rávennie, hogy én is menjek el a közönségtalálkozóra. Oda érve leültünk egy asztalhoz és rendeltünk. Akik találkozni szoktak velük, mind visznek valamilyen ajándékot is, úgyhogy ebből mi sem maradhattunk ki. Eldöntöttük, hogy veszünk vagy készítünk nekik valamit. Az idő gyorsan telt.

- Vacsorázhatnánk együtt, a tesóink is! – vetette fel az ötletet, amit boldogan támogattam.

ÁTÍRVA