Miért én?( BNHA ToDeku)

4. rész

A csók után szorosan magamhoz öleltem Izukut és éreztem, hogy neki is ugyanolyan sebesen ver a szíve, mint nekem. Nem is vettem észre, hogy folytak a könnyeim, csak akkor, amikor aggódó tekintettel nézett rám. Megsimogattam az arcát, és rá mosolyogtam.

- Nem tudod elhinni, mennyire boldog vagyok- a hangomon is hallatszott ez a vidámság.

- Annyira szép a mosolyod. Kár, hogy csak ritkán látni rajtad- felelte, az arcomat fürkészve.

- Eddig nem igazán volt okom rá, de most, hogy itt vagy, talán többet látod majd.

Nem felelt semmit, csak adott egy szenvedélyes csókot, amelyet viszonoztam. Egyszer csak megéreztem, ahogy bevetette a nyelvét is. Ahogy találkozott a nyelvünk, észrevettem, hogy a testem egyre forróbbá válik és gyengéden végig simítottam az oldalán. Amikor elváltunk, a romantikus pillanatunkat megzavarta Midnight hangja, amint azt mondta, hogy a döntősök, azaz Izuku és Bakugou menjenek a harctérre, mert ők következnek.

- Vigyázz magadra, és ahogy te magad mondtad, adj bele mindent!- megöleltem, majd hagytam, hogy távozzon.

Felmentem a nézőtérre az osztálytársaimhoz, hogy onnan láthassam az összecsapást. Leültem Uraraka-san mellé, majd izgulva vártam, hogy mikor kezdődik el a meccs.

-------------------------------------------------------------------------------------------------

- Vigyázz, kész, rajta!- ordította el magát ismét Midnight.

Bakugou nagyon erőszakosan küzdött, így Izuku csak védekezni tudott egyelőre. Meglepődve konstatáltam, hogy a robbantós srác egyre jobban fáradt. Drukkoltam, hogy ne essen nagy baja a szerelmemnek, mivel, amikor velem harcolt, már akkor is lesérült, és sok energiájába kerülhetett, hogy Recovery Girl meggyógyítsa. Eléggé elhúzódott a harc, de végül meg lett a nyertes. Bakugou Katsuki kapta meg az első helyet. Ettől függetlenül én leírhatatlanul büszke voltam Izukura. Nagyon keményen próbálkozott, és ez meg is látszott rajta. Bár volt pár sérülése, szerencsére nem tűntek nagyon súlyosnak. Végignéztem, ahogy hatalmas mosollyal az arcán vette át a második helyért járó érmet. Az eredményhirdetés után, az osztályból mindenki a dobogósok köré gyűlt, hogy gratuláljanak. A tömegben megláttam a kis kócost, aki épp Urarakának köszönte meg a gratulációját. Miután a lány elment, rám emelte tekintetét és egyre közelebb jött hozzám. Pár másodperc alatt már ott volt előttem.

- Gratulálok Izuku, nagyon ügyes voltál. Tényleg kitettél magadért, úgyhogy megérdemelted azt az érmet.

- Köszönöm szépen, Shouto!- felelte kissé elpirulva

Közelebb mentem hozzá, hogy senki más ne hallja a mondandómat csak ő.

- Találkozunk az öltözőben? Beszélni szeretnék veled négyszemközt.

- Persze, mindjárt megyek.

Elszakadva a tömegtől, elindultam az említett helyszínre. Már majdnem ott voltam, amikor elém állt valaki, aki nem volt más, mint az apám.

- Feladtad?! Komolyan ennyire puhánynak neveltelek? Nem hittem volna, hogy idáig fajul a lázadásod. Pedig egy pillanatig azt hittem, hogy észhez tértél, amikor a tüzet is használni kezdted. De úgy látszik, tévedtem.

- Nem vagyok a bábud, amit úgy irányíthatsz, ahogy kedved tartja! Vannak saját érzéseim és vágyaim, amelyeket nem fogok csak azért feladni, hogy neked engedelmeskedjek!- a mondandóm végén már rendesen kiabáltam.

Teljesen elképedt, mivel még sosem látott ilyennek. Nem foglalkoztam vele tovább, folytattam utam a találka helyszíne felé.

-------------------------------------------------------------------------------------------------

Már egy ideje az öltözőben dekkoltam, amikor ajtócsapódást hallottam. Nem az jött, akire vártam. De akkor mégis ki lehet az? Bakugou Katsukival találtam szemben magam. Mégis mit keres itt? Már nem volt itt senki sem rajtam kívül. Talán meg akar verni? Akkor rossz embert nézett ki magának. Próbáltam érzelemmentes arcvonásaimat felvenni, ami úgy, ahogy sikerült, mivel egy kicsit megrökönyödöttnek tűnt az arckifejezése. Végül mégis megszólalt.

- Todoroki, téged kerestelek- mondta határozottan.

- Miért? Talán valamivel megsértettelek?

- N-nem, nem erről van szó- mintha kicsit elbizonytalanodott volna.

Sosem láttam még ilyennek. Lehet, hogy valami fontos dolgot akar mondani. Pár percig némán álltunk egymással szemben, mire megszólalt.

- Tudom, hogy ez kibaszottul fura lehet neked, mivel gondolom, most fogalmad sincs miért kerestelek, igaz?- egyetértve vele, bólintottam- Őszintén, fogalmam sincs, hogy ezt hogyan lehetne kevésbé sokkolóan tálalni, úgyhogy kimondom. Kedvellek, Todoroki, de nem úgy, mint egy barátot. Már egy ideje ezt érzem, és rohadtul idegesített, hogy nem tudtam ezt senkivel sem megosztani. Na de inkább lényegre térnék. Volna kedved járni velem?

Döbbenetemben bennem akadt minden szó. Nem tudtam, hogyan kezelhetném a helyzetet. Ebben a pillanatban észrevettem Bakugou mögött az ajtóban álló Izukut, aki bizonyára hallhatta ezeket a szavakat, és épp úgy sokk hatása alatt lehetett, mint én. Most mit tegyek? Örülök, hogy rátaláltam a szerelemre, és semmiképpen nem akarom megbántani azt, aki a mindent jelenti számomra. Viszont nem akarok mély sérüléseket okozni a robbantós srácban sem. Hogyan tudnám szépen visszautasítani? Létezik egyáltalán ilyen? Meg kell próbálni...