2.évad 7.rész Még mindig szeretem

161 5 6
                                    

Egy újabb fárasztó edzés után mindenki hazaért.
Luna köszönt a szüleinek és Alfrédonak majd gyorsan felszaladt a szobájába tanulni, a holnap esedékes nagyon nehéz év eleji vizsgájára. Ez a vizsga nagyon fontos volt neki mert tudta hogy ezzel bizonyíthatja be a szüleinek hogy mégis megy neki a korizás és a suli egyszerre.
Luna annyira belemerült a tanulásba hogy észre sem vette hogy kopogtak az ajtón.
Matteo: LUNA! LUNA Én
VAGYOK! NYISD KI KÉRLEK BESZÉLNEM KELL VELED KÉRLEK NYISD KI AZ AJTÓT!
Luna továbbra sem hallotta azt hogy Matteo kiabál neki az ajtó előtt ezért Matteo úgy döntött hogy inkább elmegy és majd megpróbál később beszélni vele.
Eközben a nappaliban Ambar, Simon és Pedro leültek horrorfilmet nézni az egész házban besötétítették így korom sötét lett. A felnőttek már mind aludtak az idő olyan 23:38 lehetett.
Odakint nagyon nagy vihar volt.
Ambar: Na ezt figyeljétek tudtam hogy ezt kell néznünk ez a film nagyon durva készüljetek fel mert annyira durva hogy este garantáltan nem fogtok aludni. Ráadásul a sötét és az hogy vihar van még ijesztőbbé teszi az egészet.
Simón: Nem nézhetnénk inkább valami mást? És amúgy is miért kellett ennyire sötétett csinálni.
Ambar: Jaj Simón ne mond hogy félsz?
Simón:Nem dehogyis.
Ambar és Pedro egymásra mosolyogtak.
Ambar: Aha....
Ekkor a filmben éppen egy ijesztő rész következett a amikor a srácok meghallották, hogy valaki jön lefelé a lépcsőn és azt is látták, hogy valami világit. Simón gyorsan kinyomta a filmet és mindenki bekapcsolta a telefonján a zseblámpát.
Simón:Úristen mi lehet ez?
Ambar:Én félek. Ha a szellem a filmből akkor titeket vigyen ne engem😂.
Pedro: Köszi kedves vagy.😂
Egyre közelebbről hallották a hangot és látták az egyre élesebben világító fényt. Ekkor Simón felkapott egy párnát és a srácokkal oda settenkedtek a lépcsőhöz. Amikor megláttak egy sötét alakot lefelé jönni a lépcsőn egy lámpával.
Simón amikor már eléggé közel volt leütötte a párnával. Ambar rávilágított a sötét alakra.
Ambar:Matteo?
Simón: Matteo jól vagy?
Matteo a földön feküdt.
Pedro:Matteo válaszolj már légyszí.
Matteo:Jól vagyok mi történt itt😂? Jaj várjatok ne is mondjátok horrorfilmet néztetek és Simón megijedt.😂
Simón:Hát igen.😅
Matteo: Akkor mindent értek.-mondta miközben Simón felsegítette.
Ambar:Annyira örülök hogy csak te vagy nem valami szellem a filmből. Na srácok viszont nekem mára elég volt ennyi megyek és lefekszem mert holnap suli. Jó éjszakát sziasztok.
Srácok: Szia Ambar jó éjszakát.
Pedro:Na gyertek üljünk le egy kicsit. Mi a helyzet Matteo beszéltél már Lunával?
Matteo: Nem nem tudtam most is ott voltam kopogtam a szobája ajtaján meg kiabáltam de nem jött ki nem tudom, hogy csak egyszerűen tanult és nem hallotta hogy kiabálok vagy nem akarta hallani. Soha sem fog megbocsátani nekem és ez mind az én hibám talán igaza van ugyanaz az arrogáns önző ember vagyok aki voltam. 😔
Simón: Nem ez nem igaz Matteo te igenis bebizonyítottad nekünk ed a többieknek is hogy megváltoztál jó ember vagy.-mondta miközben megfogta a vállát és próbálta vigasztalni.
Pedro: Igen megváltoztál.
Matteo:Köszönöm srácok, hogy próbáltok vigasztalni -fé sajnos Lunának van igaza inkább hagyom az egészet Luna soha nem bocsát meg nekem el kell fogadnom akármennyire fáj is.
Simón:Matteo mióta adod te fel ilyen könnyen ha szereted akkor harcolj érte.
Matteo: Simón már eleget harcoltam és szenvedtem tavaly emlékszel nagyon rossz évem volt.
Pedro:Hát igen ott volt Sharon, a kocsi baleseted.
Matteo: Nem szeretnék róla -beszélni többet el szeretném felejteni az egészet a sok szenvedést és fájdalmat. Mostantól minden más lesz csakis előre fogok nézni és a céljaimra fogok koncentrálni.
Simón: És Lunával mi lesz?
Matteo: Elfogadom hogy köztünk vége és nem fog megbocsatani hazudnék ha azt mondanám, hogy nem fáj mert igenis nagyon fáj de muszály lesz elviselnem majd elmúlik.........vagy nem 😔. Most megyek lefekszem aludni úgyhogy jó éjszakát srácok. Sziasztok.-mondta miközben felállt a kanapéról és elindult a lépcsőn felfelé.
Simón, Pedro: Jó éjt Matteo szia.
Luna a nagy tanulás közepette az íróasztalánál aludt el.

Másnap reggel.........

Luna az ébresztője csörgésére kelt fel.
Luna:Úristen mennyi az idő elfogok késni.-ezzel elkezdett kapkodni az asztalról a füzeteketés a tollakat gyorsan behányta a táskájába. Villámgyorsan felöltözött, megreggelizett és már rohant is a kocsihoz ahol Ambar már várta.
Ambar: Na Luna csak nem felkeltél?
Luna: Ne is mond Ambar egész este tanultam remélem, hogy jól görög sikerülni a vizsgám ez dönti el, hogy maradhatok e a csapatban vagy nem.
Ambar:Ne aggódj Luna biztosan menni fog ügyes lány vagy te. Most nem leszek ott hogy kicseréljem a dolgozatokat.😂
Luna:Hát igen😂

Ezután mindketten megérkeztek a suliba ( Luna nyilván előbb mert ugye ő még a Blakebe jár. )
Matteo már az egyetem előtti parkban várta Ambart.
Ambar:Szia Matteo-ezzel megölelte.
Matteo:Szia Ambar
Ambar:Mizu?
Matteo:Semmi különös.
Ambar:Úgyértem Lunával.
Matteo: Vele nincs Semmi tegnap beszelni akartam vele de nem hallotta vagy nem akarta hallani hogy kiabálok neki. Úgy döntöttem hogy elfogadom hogy nem fog megbocsatani nekem soha igaz nagyon fáj nem tagadom de el kell ot felejtenem.
Ambar: Ne Matteo nem adhatod fel iylen könnyen.
Matteo:Miért minha mindenki ezt éppen eleget szenvedtem a kapcsolatunk miatt tavaly. Ennek vége végleg akárhányszor próbálom vele újra annak mindig rossz vége.
Ambar: Matteo ez nem igaz te is tudod és mi van a sok szép pillanattal amit átéltetek együtt?
Matteo:Hagyjuk ezt a témát inkább menjünk mert becsengetnek.
Ambar:Érre még később visszatérünk ez alól nem mászol ki Matteo ezt meg fogjuk beszélni!- ezzel elmentek órára.

Eközben a Blakeben......

Nina:Luna Szia!!
Luna:Á szia Nina mizu?
Nina: Semmi de úgy látom hogy te szokatlanul boldog vagy mi történt?
Luna:Képzeled egész este tanultam és úgy érzem hogy nagyon jól felkészültem nagyon fontos nekem ez a vizsga ha ez jól sikerül akkor maradhatok a csapatban de ha nem.....
Nina: Erre ne is gondolj Luna menni fog.
Luna: Igen menni fog.
Nina:És mi a helyzet Matteoval?
Luna:Nem szeretnék róla beszélni tudod mit inkább menjünk becsengettek.
Nina:Oke menjünk.

Eközben a Rollerben.......

Flavio: Simón gyertek csak ide!
Simón:Tessék mit szeretnél?
Flavio:Ma fognak jönni felszerelni az új reflektorokat meg mindkét úgyhogy kérlek titeket hogy ideiglenesen ürítsétek le a színpadot.
Pedro: Rendbem ahogy akarod.
Niko:Várj ezek szerint mégis lesz Open Music?
Flavio:Igen de ezúttal minden más lesz sokkal profibb szinten lesz megcsinálva az egész. Ja és az Open idejére szeretném ha kipakolnátok innen a székeket meg mindent kell a hely.
Simón:Woow biztosan szuper lesz.
Flavio: Az biztos na én mentem sziasztok később visszajövök.
Srácok: Szia Flavio.

Eközben az egyetemen........

Tanár: A mai erkölcstan óránkon a cserben hagyásról és a szerelemről lesz szó.
Ambar és Matteo egymás mellett ültek
Matteo:Ez nem igaz ma minden ellenem játszik.
Ambar:Ez nem igaz Matteo gondolkozz pozitívan.
Matteo:Nagyon nehéz pozitívnak lennem ha.........
Tanár:Á tessék megvan a felelőnk is. Matteo Balsano kérem kifáradna....
Matteo ijedten felállt és elindult a tábla felé.
Tanár:Na tehát beszélj nekünk a témáról légyszí milyen az amikor egy szerelmi kapcsolatban cserben hagyjuk a másikat?
Matteo csak állt nem mondott semmit az arcán látható volt a félelem és az idegesség. Egyszerűen nem tudott megszólalni. Folyton Luna járt az eszében.
Matteo: Hát.......Ööhhmm...........ki ki kell mennem a a mo mosdóba bocsánat. - dadogta majd kiviharzott az osztályteremből.
Ambar: Utánna megyek!
Tanár:Rendben menjen csak. -ezzel Ambar kiment a teremből. Most komolyan mi baja van ma mindenkinek?- ezzel beleharapott a fánkjába.
Matteo ott ült az üres folyosó egyik széken.
Ambar: Matteo mi a baj oke figyelj én megértem, hogy nagyon szomorú vagy Luna miatt de...................
Matteo: De mi?- szakította félbe Ambar mondatát. De mi Ambar nem nem tudom elfelejteni Lunát akárhogy próbálom nem megy szeretem őt és nem akarom elveszíteni megint.
Ambar:Figyelj nem fogod elveszíteni de most menjünk vissza órára később megbeszéljük Oke?
Matteo: Oke.-mondta szomorúan majd visszamentek a terembe.

Suli után...........

Nina:Na hogy sikerült Luna?
Luna: Szerintem jól egész este erre tanultam remélem hogy sikerülni fog. És neked hogy sikerült?
Nina: azt hiszem hogy jól.
Luna: Na ennek örülök.
Yam, Jim: Sziasztok a Rollerbe tartotok?
Luna:Igen megyünk együtt?
Yam,Jim: Igen.😁
Ezzel elindultak a Rollerbe.

La Luna Más BrillanteWhere stories live. Discover now