A Maszk Alatt - Bakugan: BP. ff.

Egy teljesen átlagos napom...

-Dan! Kelj már fel!-kiáltottam az öcsémnek, aki még mindig húzta a lóbőrt, pedig lassan már indulnia kéne az iskolába. Először csak kopogtam az ajtón, szóltam neki párszor, de mivel nem reagált kiabáltam neki. Persze nem kell rögtön arra gondolni, hogy mindig csak üvöltözünk, veszekedünk, meg hasonlók. Alapból jól kijövünk egymással, szoktunk beszélgetni, néha segítek neki a háziban...stb. Szokásos nővér-kisöcsi kapcsolat.
-Ajj, mennyi az idő?-morogta a fiú.
-Nagyjából harminc perc múlva kezdődik az első óra.
-HOGY MI?!-vágódott ki az ajtaja, majd rohant a fürdő felé fogat mosni, közben majdnem felborított engem.
-Lia és Wynton már lent várnak rád egy ideje, szóval siess!-szóltam utána. Én szerencsére már elvégeztem a reggeli teendőimet. A hálószobámba visszasétálva megfésülködtem, felkaptam az iskolatáskámat, majd leszaladtam a lépcsőn, előtte viszont leellenőriztem valamit a tesóm éjjeliszekrényénél. Ahogy sejtettem, szerintem még a fejét is elhagyná, ha nem lenne a testéhez nőve.

A ház elé érve azt láttam, hogy három barát már épp indult volna, ezért megállítottam őket.
-Hé öcsi, Dragot azért itthon ne hagyd!-mondtam, mire a tesóm elvette a kezemből a Bakugant, amit lehoztam neki.-A nagy kapkodásban elfelejtetted.
-Oh, tényleg. Köszi Jennifer!-mosolygott rám, majd a két másik jómadárral együtt elmentek.-Te vagy a legjobb nagytesó!-kiáltotta vissza a sarokról, mielőtt befordultak volna. Én még utoljára megsimogattam a kutyánkat, Lightningot, aki meg is nyalta az arcomat, mikor leguggoltam hozzá. Az egyik kezemmel letöröltem a kutyanyálat, majd becsuktam magam után a kaput. Kicsit később indultam el, mint ők, hiszen én máshova járok, illetve hogy nyugodtan tudjak zenét hallgatni. Mivel az én sulim közelebb van, így nem kellett sietnem. Felballagtam a második emeletre, ahol bementem a termünkbe, ahol szerencsétlenségemre kémiával kezdünk.

Csendben ültem a székemen, éppen firkálgattam, mikor idejött hozzám Josh, aki az első padban ül.
-Mizu?-kérdeztem, fel sem nézve rá, közben a karommal eltakartam a füzetemet. Utálom, ha néznek rajzolás közben.
-Figyu Jen...-kezdte, majd azonnal közbevágtam.
-Elmondtam már vagy százszor, hogy NE hívj Jen-nek!-néztem a szemébe kissé idegesen, mire elpirult.
-Ja igen, bocsi...-vakarta a tarkóját.-Kérni szeretnék valamit...a tesódtól és a többi Nagymenőtől egy aláírást...ha tudnál hozni...-mosolygott kínosan.
-Nézd-álltam fel.-Nem igazán van időm arra, hogy egy papírlappal rohangáljak az öcsém után, hogy írja már alá-hajoltam közel a sráchoz, mire még jobban elvörösödött, mire elmosolyodtam.-De meglátom mit tehetek-sétáltam ki a teremből, magam mögött hagyva a fiút, aki paradicsom cosplayben állt, továbbra is mozdulatlanul.

Első órán a tanárnő rögtön egy dolgozattal kezdte a napot. Úgy láttam, bevágta valami miatt a durcát, valószínűleg nem itta meg a reggeli kávéját, vagy fogalmam sincs, hogy mi lehetett a baja. Folyamatosan morgott miközben válaszoltunk volna a kérdésekre, emiatt csak négyest kaptam ötös helyett. Az utána következő matekon jól elvoltam. A matektanár kifejezetten kedves, és érthetően magyaráz, így ő a kedvencem. Pár órával később, az ebédszünetben éppen vittem volna a tálcámat az asztalhoz, mikor éreztem, hogy valamiben csak épphogy nem estem el. Hátranéztem, és Franket láttam, ahogy a haverjaival röhögcsélt az előbbin. Odamentem az említett fiúhoz, és pofán nyomtam a milánói makarónijával, majd belerúgtam kétszer a lábába, amiben majdnem felbuktam. Erre csak felmordult, majd eloldalgott a kis bandájával együtt. Azóta rám se nézett a nap további részében, amit nem is bánok. Amekkora szemét állat, meg is érdemelte, amit csináltam.

Mikor az utolsó tanóra is véget ért, a hazaúton még beugrottam a boltba egy kis chipsért, ice teáért és kutyakajáért. Ezután a kis kitérő után elsétáltam az egyik parkba, ahol három kisfiú éppen csatázott a Bakuganjaikkal. Valószínűleg hármasikrek voltak, mivel nagyon hasonlítottak egymásra. Velük nem törődve leültem az egyik padra és felhívtam az egyik ismerősömet. Nagyjából fél órányi beszélgetés után letettük, majd folytattam tovább az utamat. Otthon köszöntem a szüleimnek, a kutyát megetettem, később benéztem Dan szobájába is.
-Hello öcsi, mizu?-kérdeztem.
-Oh, szia Jenny! Semmi különös, Lia nemsokára átjön-közölte velem.
-Az szuper...figyu az osztályomban az egyik srác mondta nekem, hogy kérjek tőletek aláírást-tértem a tárgyra.
-Oh, egy rajongó?-lelkesült fel.-Rendben, holnap reggel adom is a papírt.
-Csak ne felejtsd el!-mondtam, mivel gyakran hajlamos szétszórt lenni. Egy darabig beszéltünk még, utána elköszöntem tőle, mivel megérkezett a kék hajú lány, akivel lógni szokott.

Én inkább a hálószobámba mentem, ahol belenéztem a tükörbe, amiben saját magamat véltem felfedezni...de közben mégsem én voltam az, aki visszatekintett rám. Barna, copfba kötött haj, kék szemek...ezt láttam. De vajon tényleg ez vagyok? Erre csak én tudom a választ, illetve pár ismerősöm. A családom pedig...Ha már szóba került a családom...anyám kedves velem, apám szintúgy, öcsémmel néha-néha összekapok valami kis apróságon, de jól megvagyunk...
"Mindened megvan, az életed tökéletes, nem panaszkodhatsz semmire sem!"-mondta ezt egyszer az egyik barátnőm, akivel a suliban találkoztam először, még harmadikban. Ő se azok közé tartozik, aki kicsit is ismert volna engem.

Na de, vissza a jelenbe!

-Lightning! Gyere, elmegyünk sétálni!-hívtam az ebet, aki azonnal jött is, ahogy meghallotta a hangomat. Kora este én vagyok a soros, hogy menjek vele néhány kört a környéken, bár van, hogy Dan viszi el őt. Felkaptam a fekete pulcsimat, fejemre húztam a kapucnit, zsebre dugtam a kezemet, majd a kutyus társaságában kiléptem az ajtón. Póráz szerencsére nem kell. Okos kutya ő, tudja, hogy nem szabad elkóborolnia és rátámadnia másokra. Becsuktam a kaput magam mögött, felnéztem az égre, ahol azt láttam, hogy be van borulva, valószínűleg esni is fog éjjel. A szél viszonylag erősen fújt, de nem törődtem vele. Rendesen felöltöztem, ráadásul nem vagyok egy fázós típus. Egy darabig bóklásztunk, majd gondoltam egyet, és elmentem a nagy becsapódás helyéhez. A körbekerített kráter ugyanúgy nézett ki, mint mikor a testvérem és a barátai megtalálták a Bakuganjaikat. Emlékszem, anya mennyire ki volt akadva, mikor beestek az ajtón hajnali fél egykor. Erre a gondolatra elmosolyodtam és elgondolkoztam. Vajon a felnőttek miért nem képesek irányítani a Bakuganokat valamilyen segédeszköz nélkül?

A kerítés mellett lefeküdtem a fűbe, becsuktam a szemem, amit Lightning kihasznált, mert azonnal ráfeküdt a hasamra. Megsimogattam a füle tövét, mire elégedetten lihegett. Felpillantottam a kissé kitisztult égre, ahol a felhők közül kilátszott pár fényes csillag. Kis idő után a hold is előbukkant. Mindig is szerettem az eget bámulni éjszakánként, és ez most sem volt másként, hiába volt csak késő délután...Kissé elkalandoztak a gondolataim, mivel mikor ránéztem a telefonomra, észrevettem, hogy már igencsak későre jár. Felpattantam a földről, aminek következtében lelöktem magamról szőrös kis kedvencemet, aki halk puffanással ért le a talajra.
-Bocsi Light...-küldtem egy bocsánatkérő mosolyt felé. Gyorsan hazamentünk, ahol arra lettem figyelmes, hogy mindenki az asztalnál falatozik, ezért mi is csatlakoztunk. A vacsora rántotthús és sült krumpli volt, amiket imádok, ezért szedtem is egy nagy adagot magamnak. Anyáék kérdezgettek engem és Dant, hogy milyen volt a suli, kaptunk-e valamilyen jegyet, írunk-e mostanában valamilyen dolgozatot...stb. Csak a szokásos szülői kérdések. Hamar letudtam ezeknek az unalmas dolgoknak a megválaszolását, közben pedig meg is ettem a saját adagomat. Nemsokkal ezután felballagtam a szobámba, ahol átvettem a pizsamámat, megágyaztam, és nekiálltam a matek házinak. A nagy számolgatásból a telefonom csörgése ébresztett fel, amit fel is vettem.
-Igen, ki az?-tettem fel a kérdést, közben próbáltam kitalálni, hogy vajon ki a fene hívhat ilyen későn.
-Jenny...még mindig nem mentetted le a telefonszámomat?-hallottam egy ismerős hangot.
-Oh, szia Tiffany, nem számítottan arra, hogy te vagy az. Mit szeretnél?-kérdeztem egy álmosoly kíséretében.

-Ugh, na végre letette-morogtam egy negyed órával később.-Utálok mosolyogni, főleg ha vele beszélek. Fáj tőle az arcom...

Eltettem a táskámba a cuccaimat, majd átnéztem a szobámat, hogy van-e benne rejtett kamera, vagy lehallgatókészülék. Szerencsére nem találtam semmit, így leengedtem a redőnyt is, amin keresztül egy résnyire sem látszódott semmi. Mikor ezekkel megvoltam, belenéztem a tükrömbe. Megnyomtam a bal fülbevalómat, ezzel elértem, hogy szembenézhessek a valódi önmagammal. Smaragdzöld íriszeim szinte világítottak, vörös hajtincseim lágyan omlottak a vállamra.
Na így már sokkal jobb!-bólogattam elégedetten. A fülbevalóm valójában egy alakváltó szerkentyű, ami nagyon régóta a birtokomban van. Képes bármilyen külsőt adni nekem, amilyet csak szeretnék. Eredetileg arra találták ki, hogy ha valaki nem akar feleslegesen ruhára, vagy hajfestékre költeni, akkor nyugodtan használhatta ezt, de nekem tökéletesen megfelel a kinézetem eltitkolására is.

Gondolamenetemből egy ásítás rángatott ki, ami eszembe juttatta, hogy nem ártana lassan aludnom, hisz már hajnali egy van. Elpakoltam az íróasztalomról a ceruzákat és tollakat, majd leellenőriztem, hogy biztosan be van-e zárva kulccsal az ajtóm. Legnagyobb mázlimra még akkor becsuktam, amikor beléptem ide, így nyugodtan mehettem aludni.

-Jó éjt, Crystaliss-mondtam a Bakuganomnak, aki ott pihent a párnámon.
-Neked is, Miyako-hallottam a női hangot, amit a fekete-piros labda adott ki...