Hidden School

1.fejezet

Üdvözlettel

Benkovics Ádám

Szép írás volt az övé, sokan mondták, „ahhoz képest, hogy fiú vagy....". Hányszor is hallotta ezt már Ádám? Felvette a levelet az íróasztaláról és alaposan átnézte, nincs e hiba benne. Még egy darabig csak nézte a szöveget, majd hirtelen felállt és kiviharzott a szobából.

-A boríték!! Ádám odament a nappaliban álló szekrényhez és kinyitotta azt. Egy darabig keresett, de aztán széles mosoly ült ki az arcára. -Megvan-. Mintha bárki hallotta volna az üres lakásban őt, hiszen egyedül volt. Anyukája még dolgozott apja meg üzleti úton volt. Egyke gyerek, de soha nem bánta, hogy nincs testvére. Néha ugyan mondogatta, hogy rossz egyedül lenni, de valójában élvezte a dolgot. Ki nem élvezné az egyedüllétet 17 évesen. Ez volt a főnyeremény, a jutalom a nap végén. A magány. Nem volt neki rossz, mindig is szeretett önálló lenni és emiatt nem volt egy apró gondolata sem arról, hogy félnie kéne vagy miért ilyen magányos. Na persze ez sem így volt, de erről majd később.

Ádám visszaért a szobába és letette az asztalra a borítékot, majd a kezébe vette a levelet. Gondosan összehajtogatta és becsúsztatta a borítékba úgy, hogy az ne látszódjon ki a borítékból. Kezébe vette a finoman összecsomagolt tárgyat és betette a táskájába. -Hát ezzel is megvolnánk-. gondolta és már el is felejtette a levelet és a körülötte forgó dolgokat. Hisz nem magának írta a levelet.

Kérdezheti magában „de ki ír manapság levelet?" Erre a válasz roppant egyszerű. Ádám a nagymamájának írt, amiben csak a nyaralásról volt szó és az ott szerzett élményekről. Ádám nagymamája ugyanis Besenyszögben lakik és meggyőződése, hogy az elektronika ártalmas. Ennek köszönhetően nem rendelkezik semmilyen ezközzel, ami „minimum nem a világháború előttről van". Tehát az egyetlen módja annak, hogy vele beszéljenek az a levél volt. Ádám pedíg szerette a nagyiját, ezért szívesen írt neki levelet. Az is nehézkes volt a dologba, hogy míg Ádám Pesten lakik addig a nagyija Szolnok mellett. És ez azt jelentette, hogy nem tud vele sokszor találkozni.

-Azt hiszem megvagyok. Ádám visszatért a gondolataiból és fölállt a székből. Felkapta a vállára a táskáját és kiment a szobából. Egy társasházban laktak Káposztásmegyerben a ház pedig tökéletes volt a számára. Szép rendezett és még tágas is. A Benkovics családnak mondhatni szerencséje van ezzel az ingatlannal, mert még régebben Ádám apja Tibor, amikor összeköltözött Jázminnal megvettek egy pont mellettük elhelyezkedő lakást. Amit a későbbiekben egybenyitottak a sajátjukkal és így kétszer akkora házat kaptak. Bár volt vele munka bőven. Tibor volt, hogy éjjel nappal a ház renoválásán dolgozott, de mire Ádám megszületett már minden készen volt. Szóval Ádám nem panaszkodhat még ha akarna akkor sem.

Kivett egy kevés pénzt a dobozából és a pénztárcájába csúsztatta. Remélte, hogy nem lesz arany árban a posta, főleg, hogy utána még találkája van. Felkapta a kulcsát és kiviharzott az üresen tátongó házból. Becsukta maga után az ajtót és elfordította a kulcsot a zárban. Lesétált a ház lépcsőjén és végleg kilépett az utcára, ahol most egy ember se járt. Megfordult és még egy pillantást vetett a Tófalva utca 8-ra. Nyugtázta magában, hogy mindene megvan, majd elindult a postához. Nem mondhatni, hogy közel van hozzájuk a posta, de Ádám mindig is szeretett sétálni, ezért semmi baja nem volt, ha kicsit kellett sétálni. A posta pedig 30 percre volt tőle. Ugyan választhatta volna a 14-es villamos kényelmetlen üléseit, de Ádám semmi pénzért nem hagyta volna ki útjából a Farkas-erdőt. Tudni illik ide jár iskolába és igen szereti a környéket. Bár iskoláját nem látogathatta meg szívesen sétált az erdőbe, ami még mindig az őserdőkre emlékeztette őt. 2023-ban, amikor először járt az iskolájánál azt hitte, hogy csak álmodik. Iskolájuk ugyanis a Farkas-erdő közepén elzárva helyezkedik el, amit még csak megközelíteni sem lehet a drótkerítéstől, ami körbeveszi. Mindaddig a szeptemberig azt hitte, hogy ipari terület. Mondjuk nem volt messze a valóságtól. Az igazság ugyanis az, hogy 2017-ben ez a hely még egy lepukkant senkiföldje volt pár omladozó falú házzal. Ezt kezdték el renoválni azzal a céllal, hogy a magasan kiemelkedő gyerekek fognak itt tanulni elzártan minden zavaró tényezőtől. Ugyan a házakat szépen megcsinálták egy év alatt és rendbe szedték a növényzetet, de 2019-ig nem nagyon törődtek vele hiszen nem volt jelentkező az iskolába. Végül megszületett a döntés. Olyan gyerekek fognak ide járni, akik valamilyen tantárgyban kiemelkedően nagy színvonalat nyújtanak. Legyen szó testnevelésről, matekról, zenéről bármiről. Minden iskolában tartottak egy szemlét és levélben értesítették azokat, akik megfelelőek voltak az iskola külön diákja lenni. Ámbár sok helyen megfordultak ezek az úgynevezett keresők, nem találtak elég embert ahhoz, hogy elindítsanak egy osztályt. Így végül csak 2020-ban indult az első osztály. Ez alatt a két év alatt viszont újból benőtte az iskola épületét a futónövény, így egy olyan hatást keltve mintha az iskola régi lenne. Viszont nem hagyhatták, hogy bárki megközelítse, így hát a kerítéseket meghagyták és egy kapun lehetett bemenni, amit szigorúan ellenőriztek.

Ádám mindig egyedül járt iskolába és egyedül jött haza. Imádta azt az utat, ami a Farkas-erdőn át egyenesen a belvárosba megy. Nem volt több 500m-nél ez a szakasz, de annál szebb volt ahogyan a nyüzsgő városból átcsöppent az út hirtelen egy elhalt erődbe. Mindig is egy dzsungelre emlékeztette Ádámot a hely, ami a sok páfránytól és magas fáktól lehetett. Nem ment sokáig ezen az úton, hisz lekanyarodott az erdőbe, ami megszokottan üres volt. Nem is csoda hiszen hétköznap délelőtt van. Ilyenkor ki ér rá bringázni vagy lézengni egy kihalt erdőben? Erre Ádám volt most az egyettlen kivétel. Persze tudta, hogy az iskolában most is van személyzet, akik rendbe teszik az iskolát az szünnapok vége előtt. Hiszen hétfő van, négy napos hosszúhétvége volt. Ez a jutalom, legalábbis a tanárok ezt mondják, aminek Ádám nem ingen hisz. Ő szeret iskolába járni. Minden barátja ott van, minden és mindenki, aki fontos neki. Na jó. Persze a szüleit is hiányolná néha, de elbírná viselni, ha egy hétig nem kéne haza mennie.

Szép emlékek. Most tovább halad a sáros úton. Tegnap egész nap esett megállás nélkül. Nem csoda, hiszen november van. Már igen tél akarna lenni, az idő sem a legjobb már. Ádám ezt tartja a legkiválóbb időnek, amivel ugyan sokan nem értenek egyet, de beláthatjuk, hogy azért szép a természet ősszel és tavasszal. Ádám ősszel ismerte meg a helyet, ezért is lehet, hogy ilyenkor nagyon szeret itt lenni.

Keresztül sétált az erőn, majd rátért a főútra. Ezután egy ötperc séta volt még a posta, ami a lakótelep közepén volt. Egy játszótér mellett kell elmenni, amin a hidegebb idő ellenére sokan voltak. Nem csoda hiszen nagyon szépen meg lett csinálva a parkkal együtt. Bár sokan mondanák, hogy mi a szar, egy belvárosi lakótelep hogyan lehet szép? Annak csak annyit mondanák, hogy keresse fel ezt a helyet. Persze annak szerencséje van aki ebbe a környezetbe született, pont mint Ádám. Mondjuk ő se itt nőtt fel, sokkal inkább az erdőbe jártak mióta az eszét tudta. Oda járta játszótérre, most meg. Most meg visszatér a gyökerekig és most megint ide jár mindig, bármit is akar vagy kell csinálnia. Biztos, hogy meglátogatja a helyet. Szokás? Lehet mondani. De ha az embernek ennyi jó élménye van egy helyen, ráadásul el is tud menni sokszor erre a helyre, akkor miért hagyná ki. Persze kicsit túlzás lenne, ha minden egyes alkalommal, ha el akarna menni valahova, akkor az erdőt útba ejtené. Ezért is kezdte el lerakni a jogsit, eleget jár ő az osztállyal az erdőben.

Ahogy közeledett a posta felé még egyszer átgondolta, hogy mindent eltett-e és minden rendben van? Úgy tűnt, hogy minden a legnagyobb rendben. Nem hiányzik se a pénz se a boríték semmi. Ádám gyors léptekkel haladt a posta felé, majd benyitott az ajtón.

-Jónapot! Az ajtó feletti csengő megcsengett, amint belépett az ajtón.